Több év után megtorpant a működő cégek számának csökkenése – derül ki a Bisnode Magyarország Kft. elemzéséből. Bár még mindig kevesebb működő cég van Magyarországon, mint egy évvel korábban, a változás már 1 százalék alatt maradt, sőt az elmúlt negyedévben már minimális emelkedés is tapasztalható.
Közel négy év után megállt a működő vállalkozások számának csökkenése Magyarországon. Ez alatt az időszak alatt csaknem 47 ezerrel lett kevesebb a gazdasági szereplő hazánkban. Az elmúlt évek tendenciáit vizsgálva a legnagyobb visszaesések rendre a második negyedévekben történtek, ugyanakkor az is látszik a számokból, hogy a csökkenés üteme jelentősen lelassult 2016-ban; hiszen mindössze feleannyival mérséklődött a társaságok száma, mint 2015-ben. A tavalyi évet 514 ezer működő céggel zártuk, ehhez képest az idei év első negyedévének végén már közel 515 ezer céget tartunk nyilván.
Öt év után a tavalyi volt az első, amikor növekedett a cégalapítások száma. Bár a pozitív trend nem folytatódott az első negyedévben, hiszen 19-cel kevesebb céget regisztráltak most, mint a tavalyi év első negyedévében, azért ez a csökkenés nem adhat még okot aggodalomra. Az új alapítású cégek számának stagnálása mellett a megszűnések száma jelentősen, 9,4 százalékkal esett vissza 2016. azonos időszakához képest.
Az első negyedévben a legtöbb új társaság az építőipari, a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységet végző és a kiskereskedelmi cégek közül került ki. Őket követi az ingatlanszektor és a nagykereskedelem, több mint 500 új céggel. Az új cégek számának legnagyobb emelkedése az építőipart jellemezte; 2016 első negyedévéhez viszonyítva 132-vel több új vállalkozás kezdte meg működését, ami több mint 16 százalékos bővülést jelentett. A toplista további 4 szereplőjénél viszont visszaesés történt. Az ingatlanszektorban több mint 9,1 míg a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységet folytató cégek körében több mint 7,7 százalékkal csökkent az új cégek száma.
Bár egyre több építőipari cég alakul, számuk még így is csak a harmadik helyre elég a legtöbb céget számláló ágazatok rangsorában. A legtöbb vállalatot tömörítő ágazat — 85 ezer társasággal – a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység, ezt követi a kiskereskedelem 55,3 ezer céggel, majd a már említett építőipar közel 45,8 ezer céggel. Nyolc százalék körüli részaránnyal (41,3 valamint 39 ezer vállalkozással) ugyancsak jelentős hányadot képvisel a nagykereskedelem és az ingatlanszektor.
A működő vállalkozások ágazatonkénti megoszlása 2017. I. negyedévében
Ahogyan az alábbi táblázatban is látható mindössze három megyében – Csongrád, Nógrád és Somogy – növekedett a vállalkozások száma az elmúlt 12 hónapban, míg Vas, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyét minimális csökkenés jellemezte. Országos átlagot meghaladó csökkenést mértünk Heves és Békés megyében, valamint Budapesten, míg Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2, Komárom-Esztergom megyében pedig 3 százalék feletti cégszámcsökkenést tapasztaltunk.
Működő társas vállalkozások számának alakulása megyénként 2016. április. 1. és 2017. április. 1. között
Már a tavalyi évben is voltak jelei annak, hogy a működő vállalkozások száma az elkövetkező években egy stabil szintre áll majd be, az idei első negyedév tendenciái tovább erősítik ezt a várakozást. Ugyan a cégalapítási kedv nem növekedett számottevően, a cégtörlések számában tapasztalható visszaesésnek köszönhetően a hazai cégállomány csökkenése jelentős mértékben lelassult.