Csaknem 50 ipari kis- és középvállalkozás versenyképességét erősíti Budapesten és Pest megyében a szeptemberben indított Irinyi II. Kockázati Tőkealap. Az alap tőkekerete mintegy 8 milliárd forint.
A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt alap a nemzeti iparfejlesztési stratégiában, az Irinyi Terv kiemelt ágazataiban működő, hosszú távú növekedésre képes ipari cégeket támogatja a tőkebefektetéssel.
Az Irinyi II. Kockázati Tőkealap tőkekerete mintegy 8 milliárd forint, azonban a későbbi sikeres kilépésekből (exit) visszaforgó további tőkeösszegeknek köszönhetően ennél akár jelentősebb nagyobb értékű összeg kerülhet a vállalkozásokhoz a következő évtizedben. Egy-egy vállalkozás minimum 60 és maximum 240 millió forint értékben vonhat be pénzt a tőkealaptól. A tőkeprogram várhatóan 2032 márciusában zárul le, így az alapnak összesen közel 15 éve van egy kiterjedt cégportfólió felépítésére, a vállalkozások növekedési terveinek megvalósítására, valamint az exitek végrehajtására.
Az Irinyi Tőkealap az Irinyi Tervben kiemelt nyolc iparágat fejleszt: a járműipart, a speciális gép- és járműgyártást, a zöldgazdaságot, a megújuló energiát, az élelmiszeripart, az egészségipart, a védelmi ipart és a faipart, valamint az ezekhez kapcsolható infokommunikációs, digitális, illetve Ipar 4.0-s fejlesztéseket.
Az Alapkezelő eddigi hatéves működése során több mint 300 - többségében feldolgozóipari - vállalkozás tőkeigényét és növekedési potenciálját vizsgálta meg – olvasható az MTI beszámolójában.