Október 5-én nyitotta meg kapuit az első OK Centert Bukarestben az Oktatáshoz való Jog Alapítvány és az OTP Bank Romania együttműködésének eredményeként. A budapesti központ mintájára kialakított intézményben mostantól 1200 nm-en innovatív módszerekkel folyik a pénzügyi ismeretek átadása, a pénzügyi tudatosság terjesztése gyermekek és felnőttek körében egyaránt.
Az OTP Bank Romania úttörő szerepet vállalva 2014-ben kezdte meg pénzügyi edukációs tevekénységét fiatalok, felnőttek és vállalkozók körében. A most elkészült, 600 ezer euró összértékű beruházás komoly mérföldkőnek tekinthető, ami hozzájárul a még hatékonyabb oktatáshoz. Az OK Center diákjai képzett trénerek segítségével fejleszthetik vállalkozási ismereteiket, bővíthetik pénzügyi tudásukat, és készülhetnek fel a mindennapi életben előforduló pénzügyi kockázatok kezelésére is. Az oktatási módszereket a Magyarországon 25 éve működő OTP Fáy András Alapítvány iránymutatásai alapján, az Oktatáshoz való Jog Alapítvány közreműködésével dolgozták ki.
A bukaresti oktatási központ átadásán Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója beszédében kiemelte: Felelősséggel tartozunk ügyfeleinkért, felelősséggel a cégeink teljesítményéért és a piacokért, mind a kilenc országban ahol működünk, így itt, Romániában is. Ez egy olyan program, amelyet az OTP Bank azért folytat, hogy Romániában és az egész régióban idővel pénzügyileg tudatos, az öngondoskodásra hajlandó és arra képes állampolgárok éljenek. Ez a cél túlmutat az OTP Bank érdekein és szerepén.
A legkorszerűbb technológiával felszerelt 4 oktatóteremben 8 képzett tréner várja mostantól a diákokat és a felnőtteket. A 190 férőhelyes központ közepes és nagyobb rendezvények és jótékonysági programok befogadására is alkalmas.
“Az Alapítvány létrehozásával elsődleges célunk az volt, hogy felelősségteljes, pénzügyileg tudatos fiatalokat képezzünk, akik a munkaerőpiacon is könnyebben megállják majd a helyüket. Az alapítványi munka során, a folyamatos érdeklődést tapasztalva formálódott meg az igény bennünk egy új központ létrehozására. Egy olyan épületet álmodtunk meg, ahol a pénzügyi ismereteket innovatív, interaktív környezetben tudjuk a diákok és a felnőttek részére átadni”- nyilatkozta a megnyitó kapcsán Diósi László az OTP Bank Romania vezérigazgatója, aki egyben az Oktatáshoz Való Jog Alapítvány elnöki posztját is betölti.
“Az OK Center nem csak pénzügyi képzéseknek ad majd otthont, de a jövő vállalkozóinak is lehetőséget teremt arra, hogy kitalálják, lefektessék vállalkozásuk alapjait. Úgy gondolom, sikeresen alakítottunk ki egy olyan környezetet, amely ösztönzőleg hat erre a munkára. Olyan manapság nélkülözhetetlen fogalmakkal ismerkedhetnek meg majd itt a gyakorlatok segítségével, mint a kockázatvállalás, a csapatmunka, vagy a stratégiai gondolkodás. Arra számítunk, hogy 2018-ban több mint 10 ezer, a képzés iránt nyitott látogató vesz majd részt a programjainkon- mondta Dobre Nóra, az Oktatáshoz Való Jog Alapítvány igazgatója.
Az Oktatáshoz Való Jog Alapítvány a 10-18 éves diákok számára biztosít pénzügyi, gazdasági képzéseket. A tudatos karriertervezést pszichológiai módszerek alkalmázásával segítik. Valamennyi pénzügyi, gazdasági képzési modul célja a pénzügyi ismeretek bővítése, ami az edutainment módszeren alapul, így megfelelően alkalmazkodik a fiatal korosztályok igényeihez.
A romániai oktatási intézményekkel és civil szervezetekkel együttműködve az Alapítvány hároméves tevékenysége során 55 iskolában több mint 3500 tanulót ért el. 2016 szeptemberétől Az Alapítvány 2016-ban az Erasmus + program keretében megvalósította a "CareerProgramme - Going Beyond Borders" projektet, amelynek keretében 450 tanulói részére biztosítottak karriertanácsadást,