Szakítaniuk kell az eddigi szemlélettel az adóellenőrzések kapcsán a vállalkozásoknak, ha nem akarnak kellemetlen meglepetéseket – többek között erre figyelmeztet a Deloitte új elemzése. A legjelentősebb változások a fellebezést érintik.
Közzétették az adózás rendjéről, valamint az adóigazgatási rendtartásról szóló új törvények tervezetét, melyek – rendeleti kiegészítésekkel – együttesen fogják alkotni várhatóan 2018. január 1-jétől az alkalmazandó adóeljárási szabályokat. „A törvénytervezetekkel több olyan jogintézményt is bevezetnének, amelyek könnyebbséget jelentenének az adózók számára, azonban olyan korlátozások is várhatók, amik alapjaiban rengetik meg az eddigi jogorvoslati rendszert” – mondta el dr. Huszl Zsuzsanna, a Deloitte Legal Erdős és Társai Ügyvédi Iroda adóperes szakértője.
A Deloitte legfőbb változásokat bemutató sorozatának első cikkében az ellenőrzésekre fókuszálva mutat rá azokra a lényeges jogorvoslati lépésekre, amelyekre a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a társaságoknak.
Bár a jogalkotó úgy tűnik, korlátok közé kívánja szorítani a korábban parttalanná vált ellenőrzési eljárásokat azzal, hogy az ellenőrzések a szünetelés, vagy a meghosszabbításuk esetén sem haladhatnák meg a 365 napot és nem hosszabbodna meg az ellenőrzési határidő a külföldi hatóságok megkereséseivel és a kapcsolódó vizsgálatok időtartalmával sem, azonban az ellenőrzés lezárultát követően megérkező új érdemi információk a felülellenőrzés elrendeléséhez vezethetnek. Így bár le kell zárni az ellenőrzést egy év után, de ezt követően indulhat egy másik vizsgálat is ugyanazon időszakra és adónemre, amelynek eredménye – bizonyos korlátok között – súlyosabb is lehet.
Szükséges lesz az iratokat és a vállalkozások által elvégzett belső partneri ellenőrzések eredményét rendezett formában tárolni, mert az adóhatóság az adóellenőrzés megindítását követő 15 napon belül fel fogja hívni a társaságokat arra, hogy nyilatkozzanak az átadott iratok, bizonyítékok teljeskörűségéről. Az is fontos lesz, hogy ezen felhívásra miként nyilatkoznak majd a társaságok.
Jogorvoslati (pl. fellebbezési) határidő esetén igazolási kérelmet, vagy szabálytalan kézbesítés okán kézbesítési kifogást a korábbi 6 hónapos végső határidővel szemben a jövőben legkésőbb az elmulasztott határnaptól / kézbesítési vélelem beálltától számított 45 napos jogvesztő határidőn belül lehet majd előterjeszteni. A gyakorlatban azonban ezen időintervallumon belül rendszerint a társaságok még nem realizálták a mulasztásukat, vagy azt, hogy beállt a tényleges közlés hiánya ellenére a kézbesítési vélelem, így a kimentési lehetőségek a jövőben kiüresedni látszanak.
A legjelentősebb változás mégis az lesz, hogy a fellebbezési eljárásban – egy-két kivételtől eltekintve – nem lehet majd olyan új tényt állítani, illetve olyan új bizonyítékra hivatkozni, amelyről a társaságnak az elsőfokú határozat meghozatala előtt tudomása volt, azonban a bizonyítékot az adóhatóság felhívása ellenére nem terjesztette elő, az adott tényre nem hivatkozott. Ha pedig a társaság az adóhatóság felhívása ellenére az iratpótlási kötelezettségének nem tesz eleget és emiatt mulasztási bírságot kap, a fellebbezésben új tény, bizonyíték előterjesztésének ugyancsak nem lesz helye.
„Ez lényegében azt jelenti, hogy hiába lesz 5 fokozatú a jogorvoslati eljárás és hiába lesz lehetőség az észrevételt követően fellebbezést, keresetet, elsőfokú ítélettel szembeni fellebbezést és felülvizsgálati kérelmet benyújtani, amennyiben a társaság az általa ismert és számára kedvező bizonyítékokat és tényeket nem teljes körűen fedte fel az ellenőrzési eljárás során, vagy legkésőbb az észrevételében, úgy azokra a későbbiekben már nem hivatkozhat” – mutatott rá dr. Huszl Zsuzsanna.
A jelenlegi gyakorlat szerint a vállalkozások az ellenőrzési eljárás során nem adnak át lényeges iratokat, vagy az észrevételük nem tartalmaz minden releváns tényt és érvet, mondván, hogy ezt majd a jogorvoslati eljárásban pótolják, ha szükséges. 2018. január 1-jétől ezzel a megközelítéssel azonban végleg eleshetnek a számukra kedvező bizonyítékok felhasználásától és már az elsőfokú eljárásban megdönthetetlenek lehetnek a jelentős megállapítások.
A jövőben tehát az észrevétel válik a legfontosabb védekezési eszközzé és az ellenőrzésre való felkészülés mellett (mint pl. az adóhatósági ellenőrzések esetén alkalmazandó eljárási rend kialakítása, illetve a társaság üzleti partnerei megbízhatóságának ellenőrzése és dokumentálása) fontos lesz, hogy az észrevételt hozzáértő kezek szerkesszék.