Webre fel!

A jó céges weboldal figyelemfelkeltő, egyszerű, tartalomközpontú, hiteles és biztonságos – állítják a szakemberek. Cikkünkből az is kiderül, mire érdemes még odafigyelni egy honlap elkészítése során.

Ma már nélkülözhetetlen a céges weboldal, aki nincs fent a neten, az sokak számára nem is létezik. Egy ilyen honlap egyenértékű a fizikai üzlettel vagy a bemutatóteremmel, ezért kiemelten fontos, hogy milyen képet tükröz az adott vállalkozásról. A szájt üzenetértékű a fogyasztók és a leendő üzleti partnerek számára, sokan azonban nem veszik észre a benne rejlő lehetőségeket.

 

 

Fogyasztókra szabva

 

Egy weboldalnak tükröznie kell a cég arculatát, emellett összhangban kell lennie a vállalkozás profiljával, az általa nyújtott termék vagy szolgáltatás színvonalával. „Fontos, hogy a célközönség fejével kell gondolkodni, hiszen a weboldal nekik készül. El kell fogadni azt, hogy ha valami nekünk nem tetszik, attól még remekül működhet, hiszen lehet, hogy nem is tartozunk a vállalkozásunk célcsoportjába” – mondta Kobza Attila, a Mediator Reklámügynökség vezető webfejlesztője.

 

A céges oldal elkészítése is a tervezéssel kezdődik. „Kisvállalkozások számára nem kell nagyon bonyolult, átfogó stratégiai terv, azt viszont érdemes végiggondolni, hogy miben vagyunk mások, mint a konkurensek, és ezt hogyan tudjuk kidomborítani, hogyan fogunk potenciális vevőkhöz jutni, és mit kell megjelenítenünk döntésükhöz a honlapon” – tanácsolta Nagy Barna stratégiai tervező, a Kreatív Vonalak Kft. ügyvezetője.

 

A hitelesség mellett fontos a funkcionalitás és az egyszerűség. Az érdeklődők akkor maradnak az oldalon, és akkor válhatnak vásárlókká vagy partnerekké, ha könnyen megtalálják a számukra fontos információkat. „A tartalomhoz keressük meg a megfelelő formát és eszközt. Ne legyenek rajta öncélú elemek, de a weboldal mégis legyen figyelemfelkeltő. Gyakori hiba, hogy valaki beleszeret egy megoldásba, és nem veszi figyelembe, hogy a tartalom nem abba való” – mutatott rá Dobosy Anikó, az eSolution Kft. ügyvezetője.

 

A céges weboldal elsődleges funkciója az információátadás, kiemelt helyen áll például az elérhetőség és a nyitva tartás vagy ügyfélszolgálati idő. Vannak olyan kötelező elemek is, amelyeket jogszabály ír elő, ilyen például az adatkezelési nyilatkozat, az általános szerződési feltételek vagy a weboldal üzemeltetőjének adatai.

 

„Az első benyomás kritikus fontosságú” – hangsúlyozta Kobza Attila. Fontos a funkcionalitás és a gyors navigáció. A tervezés kezdetén tudni kell, hogy honnan érkezhetnek a látogatók (hírlevélből, a Google keresőjéből, Facebook-kampányból, más weboldalakról). „A tartalmak esetén a SEO (optimalizálás) elengedhetetlen. Lehet az oldalba ágyazott egyedi alkalmazás, webshop, vagy nyújtson olyan felhasználói élményt, amiről beszélnek a közösségi médiában. Mivel ez egy élő dolog, meg kell határozni azokat a mutatókat, amiket figyelni kell, így menet közben meg tudjuk ítélni, hogy a weboldalunk betölti-e a funkcióját” – javasolta Dobosy Anikó.

 

 

Egyedi tervezés

 

Ma már több ingyenes lehetőség, illetve olcsó sablon közül választhatnak a saját weboldalra vágyók, a szakemberek azonban óva intenek a könnyű megoldásoktól. Gyakran előfordul ugyanis, hogy nem megfelelően működnek, vagy menet közben derül ki, hogy nem tartalmazzák az adott cég számára szükséges funkciókat.

 

Szintén sokba kerülhet a másolás is: sokan gondolják úgy, hogy érdemes egy nagy cég jól működő weboldalát lekoppintani, ezt azonban általában észreveszik a fogyasztók. „Ha stockfotókra, képadatbázisból vásárolt általános képekre építjük a honlapunk kinézetét, azzal nem nyerünk sem egyedi, sem hiteles megjelenést. Kincset érnek a jó minőségű saját fotók” – mutatott rá Nagy Barna. A legkellemetlenebb, ha olyan jogvédett fényképek vagy fontok kerülnek a szájtra, amelyekért a cég nem fizetett, ilyen esetben bírságra is számíthatnak az óvatlan vállalkozások.

 

Tervezéskor figyelembe kell venni, hogy a látogatók fele mobilról érkezik majd, ezért elengedhetetlen a mobilra optimalizálás, vagy még inkább a reszponzív dizájn. „Sose gondoljuk, hogy egy weboldal készen van. Egy érett és modern vállalkozásnak tudnia kell, hogy a kulcs a folyamatos tesztelés, fejlesztés és optimalizálás” – emelte ki Kobza Attila.

 

 

Szakemberre bízva

 

Sokan úgy képzelik, hogy egy programozó elég a weboldal elkészítéséhez. Kobza Attila szerint azonban ez olyan, mintha a kivitelezőt megbíznánk a házépítéssel tervrajzok nélkül. „Sok kudarctól és anyagi veszteségtől kímélheti meg magát egy vállalkozás, ha már az első percben eldönti, hogy rábízza magát egy szakértő csapatra. Érdemes olyan céget választani, amelyik teljes körű szolgáltatást nyújt, például grafikust, szövegírót, fejlesztőt” – mondta.

 

„A honlaptervezésben érvényesül a cég küldetése, értékei, stratégiája, marketingje, kommunikációja, arculata, vizuális világa, és még programozni is kell hozzá – emelte ki Nagy Barna. – Tehát ez csapatmunka, amelyben a tervező szakemberek mellett a saját iparágát leginkább ismerő vállalkozónak is fontos szerep jut.”

 

 

Webes költségek

 

Egy weboldal elkészítésének költsége több tényezőtől is függ, ilyen például a funkcionalitás. Nem mindegy, hogy egy bemutatkozó oldalt vagy webshopot szeretnénk. Bármiről is legyen szó, a szakértők szerint kétszázezer forint alatt nem lehet jó weboldalt készíteni. A szolgáltatás díja több elemből áll: a programozón kívül számolni kell a grafikussal, a szövegíróval, a jogásszal, a domain-név, valamint a tárhelyszolgáltatás költségével is.

 

 

Hogyan válasszunk ügynökséget?

 

Lényeges, hogy az ügynökség stílusa passzoljon cégünkhöz, termékünkhöz, szolgáltatásunkhoz, és szintén elengedhetetlen a kölcsönös szimpátia, valamint a bizalom, mert a hatékonyságot erősen befolyásolja a kapcsolattartók viszonya.

Hasznos lehet ellátogatni az ügynökség valamely rendezvényére, illetve megnézni a termékeit, elolvasni a cikkeit, blogbejegyzéseit.

Fontos szempont, hogy a cég folyamatosan fenn tudja tartani a megfelelő kiszolgálást, ehhez az szükséges, hogy egy szervezet álljon mögötte, ne egy-két emberen múljon a kampányunk sorsa.

Ne annak alapján döntsünk, hogy melyik a legolcsóbb, mert nem biztos, hogy azzal járunk a legjobban.

 

Hirdetés átugrása →