Bár a szolgáltatáscsomagok – tévé, internet, telefon összecsomagolása – már régóta elterjedtek a hazai piacon, a Yettel most egy új megközelítéssel érkezik: a szolgáltató ügyfelei mától szabadságon állíthatják össze a szolgáltatáskat és a kedvezményeket hűségidő nélkül érhetik el.
A magyar háztartások egyre többféle digitális eszközt használnak, már a nagyszülői korosztály is online, és az új generáció digitális nyitottsága nem kérdés, hanem az életvitel alapvető része. A 2023-as Magyar Infokommunikációs Jelentés[1] szerint a háztartások 94 százaléka nem csak egyetlen távközlési szolgáltatást vesz igénybe, a legnagyobb arányban (38,1%) mind a négyet – azaz mobiltelefont, internetet, televíziót és fix vonalas telefont.
Rugalmasság a kedvezménycsomag elemeinek összeállításában
A kedvezményért együtt kínált szolgáltatások ugyanakkor jellemzően „előre csomagoltak”, és a fogyasztó hiába szeretné saját igényei szerint összeállítani annak összetevőit, erre csak korlátozottan van lehetőség, és sokszor olyan dolgokért is fizetnie kell, amire nincs is szüksége. A Yettel figyelembe veszi az ügyfelek igényeit és október 22-től egy új koncepciót vezet be: a Yettel Full szolgáltatáscsomagban akár 30% havidíjkedvezmény érvényesíthető lakossági Prime, vagy OtthonNet előfizetésre, de a csomaghoz hozzáadható TV vagy streamingszolgáltatás is. Ezek tehát azok a szolgáltatások, amik a kedvezménycsomagot alkothatják. A Yettel Full szolgáltatáscsomag esetében nem kötelező, hogy mind a három szolgáltatástípus – mobilelőfizetés, TV és otthoni internet – szerepeljen a csomagban, sőt a szolgáltatások bármely kombinációjával, már 2 előfizetéssel elérhető a kedvezmény; akár 2 mobilelőfizetéssel (bármely Yettel Prime-mal), vagy akár 2 otthoni internettel (bármely OtthonNettel). A csomag alkotóeleme lehet tehát a 15% kedvezménnyel választható Yettel TV is (kivéve Yettel TV XS csomag), sőt, ha az ügyfelek inkább streaminget néznek, a csomagban lévő Max előfizetésekre is 15% havidíjkedvezmény jár. A Yettel Full további előnye még, hogy nincsen a kedvezménycsomagra vonatkozó hűségidő és egy csomagban lévő mobilelőfizetések belföldön ingyen hívhatják egymást. A Yettel Full csomag kedvezménye mindaddig igénybe vehető, amíg az adott számlázási azonosítón a Prime és az OtthonNet tarifák közül legalább található és a számlázási azonosítón az adott számlázási ciklusban egyetlen szolgáltatás sincs felfüggesztve.
„Megnéztük a piacot és kutattuk az ügyfeleink igényeit, elegük van a felesleges kiadásokból, a mi ajánlatunk erre fókuszál. Ahogyan egy épületben lakunk, de a lakásaink különbözőek, ugyanez a helyzet a net, TV és mobilozási szokások terén is. A Yettel Full éppen ilyen kifinomultsággal, az emberek egyedi igényeihez próbál igazodni, rugalmasan alakítható a tartalma. Ügyfeleink már 2 Yettel termékkel is érzékelhető kedvezményt érhetnek el, több szolgáltatás bevonása – akár több előfizetés hozzáadásával – pedig nagyobb rendszeres kedvezményt, akár havonta 30% megtakarítást jelent” – mondta Szafonov Olga, a Yettel Magyarország lakossági kereskedelmi igazgatója.