Elsősorban a hazai gyártó és termelő cégek lesznek a mostani pályázati ciklus nyertesei, és az igazi pályázati dömping 2016-ban következik, válaszolta a K&K kérdésére Madarász András, a Goodwill Consulting Kft. értékesítési igazgatója.
Melyek a legfontosabb változások a 2014-2020-as uniós pályázati ciklusban szemben a korábbi ciklussal?
Számos újdonsággal, egyszerűsítéssel próbálják növelni a támogatások hatékony lehívását. Ide tartozik a pályázati folyamat egyszerűsítése, gyorsítása, például a kizárólag elektronikus pályázási rendszerrel, valamint a biztosítéknyújtási kötelezettség enyhítésével. Újítás, hogy strukturáltan tervezik a pályázatokat közzétenni, elkerülve az első napos forráskimerülést. A finanszírozásban több pályázatnál bevezetik a visszatérítendő támogatást, ahol kedvezményes hitel is társulni fog egyes konstrukciókhoz. A finanszírozás gördülékenységét segíti, hogy 50 százalékra emelték az igénybe vehető előleg mértékét. A fejlesztési keretekre vonatkozóan pedig a legfontosabb változás, hogy ebben a ciklusban a pénzügyi keret mintegy 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják.
Milyen tapasztalatai vannak, eddig milyen arányban részesültek a kifizetésekből a különböző cégtípusok: mikro-, kis-, közép-, nagyvállalatok? Várható-e változás ezen a területen?
A korábbi 2007-2013-as finanszírozási ciklus forrásaiból nagyobb arányban részesültek a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv-k), mint a nagyvállalatok, mivel első sorban a magyar kkv-k fejlesztése, támogatása volt a cél. A 2014-2020-as ciklusban pedig még erőteljesebben a kkv-k támogatása kerül előtérbe. A gazdaságfejlesztést célzó pályázati kiírások nagy része kizárólag a kkv-k számára lesz elérhető.
Milyen jelenleg is futó pályázatok vannak, melyek a kkv-kör számára igazán fontosak lehetnek?
Jelenleg a konvergencia régióban telephellyel rendelkező kis- és középvállalkozások számára érhető el több pályázati lehetőség. Például a piacképes termékek külföldi piacra jutását támogató felhívás vagy a szabad vállalkozási zónákban telephellyel rendelkező cégeknek szóló kapacitásbővítő pályázat. Utóbbi keretében a gyártáshoz, szolgáltatáshoz szükséges eszközök beszerzése és a hozzá kapcsolódó egyéb tevékenységek támogathatók. De több K+F támogatás is elérhető.
Milyen speciális, agrárvállalkozások számára elérhető pályázatok futnak jelenleg?
A Széchenyi 2020 első agrárpályázati már megjelentek, köztük az ökológiai gazdálkodásra történő áttérést támogató felhívással. Ezt folytatva november és december folyamán szinte minden mezőgazdasági ágazat számára megnyílnak ez első támogatások, például több, állattartótelep korszerűsítését támogató felhívás várható decemberben, szintén több támogatás lesz elérhető már novemberben kertészetek technológiai korszerűsítésére. A tipikus agrárfejlesztéseken túl lesz lehetőség a vidéki vállalkozásoknak a nem mezőgazdasági tevékenységeik elindítására, fejlesztésére, falusi szálláshelyek kialakítására.
Milyen nagyságrendű pályázat várható a jövő évben, és mely területek lesznek preferáltak?
Mivel a kormányzat célja, hogy a 2014-2020-as európai uniós támogatási keret összes pályázatát 2017 közepéig kiírja, azt várjuk, hogy 2016 lesz az igazi dömping a pályázatokban. Az operatív programok ismeretében szinte minden terület számíthat pályázati kiírásra. A vidéki vállalkozások például 2016 I. negyedévében tudnak majd energetikai korszerűsítésre és informatikai fejlesztésekre pályázni, ezek népszerű célterületek. Fontos azonban kiemelni, hogy ebben az uniós ciklusban hazánk főként a gyártó, termelő cégeket kívánja támogatni, tehát a legtöbb pályázatra az ilyen vállalkozások számíthatnak.
Hozzászólások