A Budapesti Értéktőzsde stratégiájának egyik fontos eleme a középvállalkozások tőzsdére csábítása. Ezt szem előtt tartva rendezik meg szeptember 19-én a BÉT50 konferenciát.
Idén is megrendezik a Budapesti Értéktőzsde kifejezetten a hazai közép- és nagyvállalatok vezetőinek szóló őszi rendezvényét, a BÉT50 konferenciát, ahol a vállalatokat érintő gazdaságpolitikai irányokról, valamint a növekedéssel együtt járó kihívásokról egyaránt első kézből tájékozódhatnak a vendégek. Az eseményre szeptember 19-én csütörtökön kerül sor. Tőzsdei cégek, illetve az idei új belépők mellett a korábbi BÉT50 kiadványokban szereplő cégek tulajdonosai, cégvezetői, hazai kereskedelmi bankok, brókercégek, tanácsadó cégek vezetői és külföldi előadók egyaránt részt vesznek az eseményen - a networking lehetőség adott lesz! A több mint 400 résztvevő kézbe veheti a frissen elkészült, sorban a negyedik BÉT50 kiadványt, illetve a magyar tőkepiac véleményvezéreinek előadásait is meghallgathatja. A fő programok mellett délután workshopok is várják az érdeklődőket: az IPO bootcamp mellett a látogatók közelebbről is megismerhetik az ELITE Program nyújtotta lehetőségeket.
2016-ban indult útjára BÉT50 néven a Budapesti Értéktőzsde kiadványsorozata, amely olyan sikeres, Magyarországon működő és magyar tulajdonú vagy kötődésű vállalatokat mutat be, amelyek hosszú-távon fenntartható piaci pozícióra tettek szert, saját területükön már bizonyítottak.