Szórakozás helyett patikára költünk

A tavaszinál kisebb, de még mindig látványos hatással van a fogyasztásra a koronavírus-járvány második hulláma. Többet költünk magánegészségügyre és a gyógyszertárakban is az éves átlag duplájával nőtt szeptemberben a bankkártya-forgalom, ugyanakkor étteremre vagy szórakozásra ismét kevesebbet fordítunk – derül ki az Erste Kártyaköltési Felmérésből.

A koronavírus-járvány második hulláma alapvető hatással volt a bankkártyás költések alakulására az utóbbi hetekben. Ám míg a tavaszi első hullám a vásárlások drasztikus visszaesésével járt (az Erste Bank ügyfeleinél a kártyás költések volumene március második fele és április vége között összességében 22 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól), most inkább a fogyasztás átrendeződése figyelhető meg, a kártyaforgalom szeptember minden hetében meghaladta az előző év azonos időszakában mértet. A bankkártyás költések volumene azokon a területeken csökkent, melyek eddig is a leginkább megérezték a koronavírus-járványt, a visszaesés mértéke ugyanakkor jóval kisebb, mint amit a tavaszi első hullám idején tapasztalhattunk.

A vendéglátóhelyek, így a hagyományos- és gyorséttermek, valamint a cukrászdák és bárok kártyaforgalma a járvány első időszakában még több mint 60 százalékos visszaesést mutatott, ezzel szemben szeptemberben 8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A vendéglátóhelyek kártyaforgalmához hasonlóan a szórakozással kapcsolatos költések volumene is hétről hétre csökkent az elmúlt hónapban. Szeptemberben a például a színházzal, mozival, múzeumok látogatásával kapcsolatos kártyás forgalom összességében 13 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, míg a pandémia első hullámában a visszaesés mértéke még elérte a 90 százalékot. A szálláshelyre fordított kártyás költés is folyamatosan csökkent szeptemberben, miközben 2019-ben a heti forgalom alakulása még nagyjából egyenletes képet mutatott az első őszi hónapban. Ugyanakkor míg a szálláshelyekhez kapcsolódó kártyaforgalom a pandémia első időszakában 90 százalékot zuhant, a második hullám szeptemberben 38 százalékos visszaesést eredményezett éves összevetésben.

Az egészségügyi kiadások alakulásán is tetten érhető a pandémiás helyzet alakulása. A magán egészségügyi szolgáltatók kártyaforgalma idén eddig összességében 23 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi azonos időszakban mértet. Ezen belül a szeptember 40 százalékos megugrást hozott a tavalyihoz képest, és a legnagyobb heti forgalmat is az elmúlt hónapban, szeptember második hetében mérte az Erste. A gyógyszertárak kártyaforgalma az idei első kilenc hónapban 4 százalékkal volt nagyobb a tavalyinál, a forgalom alakulása azonban közel sem volt egyenletes. A járvány kezdetén, márciusban például 43 százalékkal ugrott meg a patikák forgalma az egy évvel korábbival összevetve, míg szeptemberben csaknem az átlag duplájával, közel 8 százalékkal nőtt tavalyhoz képest. 

Hirdetés átugrása →