A Külgazdasági és Külügyminisztérium pályázatot hirdet versenyképesség-növelő támogatásra.
Újabb pályázati lehetőség érhető el, a közép- és nagyvállalatok számára, területi korlátozás nélkül. A koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatást nyújt a Külgazdasági és Külügyminisztérium. A lebonyolító szerv a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt.
A pályázaton bármely iparágban és gazdasági területen működő, Magyarországon székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező, közép-vagy nagyvállalkozás formájában működő gazdasági társaság vehet részt, A pályázat felhasználható energiahatékonysági és energia megtakarítási beruházásokra, illetve a pályázat fordítható energiatermeléshez kapcsolódó eszközökre is, hiszen ezek költségei elszámolható költségek, ha az alábbi feltételek együttesen teljesülnek:
a beruházás elsődleges célja nem az energiatermelés
az energiatermelési kapacitás nem haladja meg a pályázó energiaigényét,
a megtermelt energia legfeljebb 20 %-át értékesítik.
A pályázati kiírás teljes terjedelmében, mellékletekkel elérhető a HIPA honlapján.