A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. megkötötte az egymilliárd forint keretösszegű, kkv-k külpiacra lépését támogató programra vonatkozó támogatási szerződést. A program pályázati felhívása hamarosan megjelenik a hazai kkv-k számára.
A Széchenyi 2020 program keretében megjelent a „Professzionális felkészítés a tudatos külpiacra lépéshez kkv-k számára” című (GINOP-1.3.7-19-2020-00001 kódszámú) felhívás, amelynek célja 200 hazai kkv nemzetközi piacon való megjelenésének előkészítése. A programban célzott tanácsadás, képzés és felkészítés előzi meg a külpiacra lépést, amelynek eredménye, hogy a vállalkozások tudatosan, a piaci információk és saját, külpiacra lépési és értékesítési stratégia birtokában tervezik meg exporttevékenységüket és nemzetközi piacra lépésüket. A felhívásra a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. (HEPA) volt jogosult támogatási kérelmet benyújtani, amelyre „Fit for Export” projekt névvel adott be pályázatot. A HEPA a pályázatot elnyerte, a programra vonatkozó támogatási szerződés pedig július 20-án került aláírásra a HEPA és a Pénzügyminisztériumban működő Irányító Hatóság között.
„A HEPA számára komoly elismerés és lehetőség is egyben a pályázat elnyerése, mellyel több száz hazai kis- és középvállalat nemzetközi piacra lépését tudjuk támogatni” – jelentette ki Hendrich Balázs, a HEPA vezérigazgatója. „Kiemelten fontos most a magyar vállalkozások megerősítése, hogy a járványhelyzet okozta új gazdasági világrendben megőrizzék versenyképességüket, sőt, versenyelőnyre tegyenek szert külföldi versenytársaikkal szemben. Mivel a külpiacra lépés rendkívül fontos része a vállalkozások sikerének, a „Fit for Export” program professzionális felkészítést nyújt az arra nyitott cégek számára exportképességük fejlesztéséhez” – emelte ki a vezérigazgató.
A program két célcsoportot céloz meg, egyrészt a "GINOP-1.1.4-16 Magyar Multi Program I. - A kiemelt növekedési potenciállal bíró kis- és középvállalkozások azonosítása, felmérése, motiválása, fejlesztési igényeik meghatározása" című kiemelt projekt keretében azonosított hazai, konvergenciarégióban székhellyel vagy telephellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozásokat. Továbbá azokat az esetileg, vagy még nem exportáló, ugyanakkor exportképes saját termékkel vagy szolgáltatással rendelkező vállalkozásokat, amelyek hozzáadottérték-növekedési lehetőségekkel bírnak, a fejlesztésük eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik.
A támogatási szerződés aláírásával lezárult a projekt előkészítésének egy kiemelten fontos szakasza, melynek teljes lezárását követően a pályázat megnyitásról szóló tájékoztatatást a HEPA honlapján, a www.hepa.hu oldalon fogja közétenni.