Régóta jelen vagyunk a piacon, és tapasztalt szakértőgárdával rendelkezünk. Magyarország egyik legnagyobb bankjának leányvállalataként így az ügyfelek még nagyobb bizalommal fordulnak felénk – mondta Kovács Zoltán, a pénzügyi tanácsadással és vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó MBH Forrás Zrt. vezérigazgatója. Egy komolyabb, összetettebb hitelkonstrukció esetében szakértőink az ügyféllel konzultálva, akár a helyszínre ellátogatva gyorsan át tudják beszélni, és ki tudják dolgozni a megfelelő konstrukciót. Így elérhető, hogy a projekt nagy biztonsággal megvalósuljon, és hosszú távon működőképes legyen.
Milyen szolgáltatásokkal tudja az MBH Forrás segíteni a magyar kkv-kat?
A koncepciónk lényege, hogy „beyond banking”, azaz a hagyományos banki szolgáltatásokon túl is átfogó pénzügyi és üzleti megoldásokat kínáljunk. Jelenleg minden harmadik ügyfelünk agrár-élelmiszeripari cég, számukra nagyon sok pályázat érhető el. Ezért elsősorban őket akarjuk segíteni a rendelkezésre álló támogatások megszerzésében, a pályázatírás és az ehhez kapcsolódó projektmenedzsment területén. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy azok, akik nyernek valamely pályázaton, sokszor nem rendelkeznek megfelelő saját erővel, így szükségük van banki forrásokra, főként hitelre. Mi pedig összekötjük az ügyfelet a bankkal, és igyekszünk, hogy a folyamat zökkenőmentes legyen. A cél, hogy a projekt nagy biztonsággal megvalósuljon, és hosszú távon is működőképes legyen.
A tanácsadói piacon sokan kínálják szolgáltatásaikat. Miért érdemes az ügyfeleknek az MBH Forrást választaniuk?
A pályázati piac az európai uniós csatlakozás óta bővült, és mára telítetté vált. Itt nagyon fontos a bizalom. Mellettünk szól, hogy régóta jelen vagyunk a piacon, és tapasztalt szakértőgárdával rendelkezünk. Magyarország egyik legnagyobb bankjának vagyunk a leányvállalata, így adott egy hatalmas ügyfélkör, akikkel már eleve napi kapcsolatban vagyunk. Emiatt a banki ügyfelek nyilván nagyobb bizalommal fordulnak felénk. De ugyanígy fontos, hogy kipróbált és bevált modelljeink vannak, valamint, hogy szakmai együttműködő partnereinkkel közösen széles és naprakész tudásbázissal rendelkezünk.
Megszokhattuk, hogy az agrárium és a vidékfejlesztés az a terület, ahol a legtöbb pályázat, a legtöbb forrás elérhető. Milyen célokra lehet támogatást igényelni, és mely pályázatok futnak jelenleg?
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervében (KAP ST) szereplő pályázatok keretében mintegy 1500 milliárd forint összegű támogatás áll az agrár- és élelmiszeripari cégek rendelkezésére. A pályázatok nagy részét már kiírták, a maradék pedig 2026 első negyedévében várható. A legnagyobb keretösszegű ezek közül az állattartó telepek korszerűsítése, megújítása, a tárolók, szárítók kialakítása, illetve a feldolgozóiparhoz kapcsolódó pályázatok. Ezen kívül sok pályázat nyújthat segítséget az erdőgazdálkodók számára, többek között erdőtelepítésre. Az utóbbi években az aszály mellett a tavaszi fagyok is nagy károkat okoztak a gazdák számára. Ezek megelőzésére két beruházási pályázat is várható: egyrészt a meglévő ültetvények fagymentesítéséhez kapcsolódóan, másrészt a fagykárt elszenvedett ültetvények cseréjét támogatva. De várhatók emellett további pályázatok az aszály enyhítését segítendő is.
Ezek mind utólagos elszámolású pályázatok, de az ügyfélnek lehetősége van arra, hogy kétszer 25 százalékos előleget hívjon le. Ehhez pedig elég a támogatói okirat megléte, bankgarancia sem kell. Mindez nagy könnyebbség a pályázók számára. Új elem, hogy kamatköltség és garanciadíj-támogatást is igénybe vehetnek a beruházók, ami a projekt elszámolható kiadásának 10, illetve 5 százaléka erejéig terjedhet.
Maradva az agráriumnál, a terület egyik nagy feladata a generációváltás. Milyen érdeklődés van a jelenleg is futó gazdaságátvevő pályázatra, és milyenek a visszajelzések?
Kezdetektől igyekszünk részt venni nemcsak a program lebonyolításában, de az előkészítésben is. A feladat összetett: az átadóknak többek között az olyan kötelezettségeket, mint az elnyert támogatások és a hitelszerződések, át kell adniuk a fiatalabb generáció számára. Ezek keretbe, szerződésbe foglalása nagy feladatot jelent a bankok számára. Úgy látjuk, a gazdaságátadási programok lebonyolítása nagyobb odafigyelést igényel, mert sokan még mindig nem kellőképpen tájékozottak ezen a téren. Mi igyekszünk az ügyfélkörünket nemcsak tájékoztatni, hanem edukálni is, hogy az átadási folyamat gördülékeny legyen. Eddig a gazdaságátadási pályázatok álltak a fókuszban, mostanáig több mint 1700 pályázatot adtak be mintegy 22 milliárd forint étékben, és már készülnek az első szerződések. 2025 november végétől már a gazdaságátvevőket célzó pályázaté a főszerep. Sokan vannak, akik úgy gondolkodnak, hogy meglátják a pályázatok eredményét, és csak utána indítják el a szerződési folyamatot. De látva a hatalmas érdeklődést, nem biztos, hogy jó, ha kivárnak, érdemes minél előbb segítséget kérni.
Milyen összegű támogatáshoz juthatnak a gazdák?
Üzemmérettől függően 4-20 millió forint közötti támogatást igényelhet egy átadó, és szintén 4-20 millió forint közötti támogatást az átvevő. A döntő az üzemméret és az úgynevezett sztenderd termelési érték. Itt minimum 10 000 STÉ-vel kell rendelkeznie annak a gazdának, aki átadóként a programban részt akar venni. Kilencvenezer STÉ feletti gazdaságok igényelhették a maximális, 20 millió forintos támogatási összeget. Ennek a támogatásnak az a célja, hogy a gazdálkodó, aki befejezi a gazdálkodást – hiszen neki kötelezően abba kell hagynia a mezőgazdasági tevékenységet –, pótolni tudja a kieső bevételét. Az átvevő számára pedig az átvett gazdaság beindításának kezdeti nehézségeit hivatott tompítani a támogatás, amely egyébként szabadon felhasználható, akár földet is vásárolhat belőle az átvevő.
Milyen szolgáltatásokat kínálnak a nem az agráriumban tevékenykedő ügyfelek számára?
Fontos kiemelni, hogy nem csak agrárügyfelek számára nyújtunk szolgáltatást. A pályázatokkal kapcsolatos teljes körű szolgáltatást és a projektmenedzsmentet a nem agrár cégek számára is végezzük. De foglalkozunk monitoringgal, és a fenntartási időszak adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítését is vállaljuk. A „beyond banking” szolgáltatásunk egyik tervezett zászlóshajója pedig a hitelkérelem-menedzsment. A banki tapasztalatok szerint nem minden ügyfél rendelkezik olyan pénzügyi háttérrel, hogy egy komplex hitelkérelmet össze tudjon állítani. Főleg akkor nem, ha a projekt összetettebb finanszírozást igényel. Például amikor nemcsak egy beruházási hitelt akar felvenni az ügyfél, hanem szó lehet még támogatás előfinanszírozásról vagy gépbeszerzések esetében lízingről is. Sokan abból indulnak ki, hogy a könyvelőjük ezt is meg tudja oldani, de a tapasztalat az, hogy ez csak egy egyszerűbb esetben, például az Agrár Széchenyi Kártyánál jelenthet megoldást, egy komolyabb, összetettebb hitelkonstrukció esetében ez nem biztos, hogy járható út. Ilyenkor a mi szakértőink az ügyféllel konzultálva, akár a helyszínre ellátogatva gyorsan át tudják beszélni, és ki tudják dolgozni a konstrukciót. Gyakorlatilag az üzleti tervtől kezdve a cash-flow terven át a törlesztési ütemezésig mindennemű olyan megoldást kínálunk, amely a banki kockázatkezelés számára elfogadható. Ráadásul a banki döntéshozók dolgát is megkönnyíti, ha egy jól és precízen összeállított szakmai anyagot kapnak. Természetesen a mi szolgáltatásunknak is díja van, de igyekeztünk olyan különböző csomagokat összeállítani, amelyek illeszkednek az ügyfelek tevékenységi köréhez, nagyságrendjéhez.
Fenntarthatóság, ESG, zöld finanszírozás. Mit tud az MBH Forrás kínálni ezen a területen a kkv-knak?
Jelen vagyunk a zöld vállalat finanszírozási szolgáltatással, ennek része a zöld kötvény és hitelrendszer kialakítása a külső forrásbevonáshoz, valamint komplex egyedi finanszírozási megoldások kialakítása is. Azt gondolom, ezek azok a területek, amelyek a jövőben egyre nagyobb prioritást fognak kapni. Vannak már olyan pályázati kiírások, ahol ez értékelési szempontként fontos tényező, és plusz pontot lehet kapni rá. Tanácsadóként igyekszünk az ESG-hez kapcsolódó pályázatokat is segíteni. Azt tapasztaljuk, hogy amíg az elmúlt időszakban volt egy felfutás ezen a területen, a jelenlegi nehezebb gazdasági helyzetben ez a cégeknél is kissé hátrébb szorult. Próbálunk az ügyfelek hozzáállásán változtatni, mert fontos területről van szó.