A nemzetközi turizmus minden szembeszél ellenére jelentősen erősödött tovább 2025-ben. A Turisztikai Világszervezet (UN Tourism) World Tourism Barometer adatai szerint 2025-ben világszerte mintegy 1,52 milliárd nemzetközi turistaérkezést regisztráltak. Ez 4%-os növekedést jelent 2024-hez képest, ami közel 60 millióval több utazót jelent, mint egy évvel korábban. A légi összeköttetések bővülése és az egyszerűsített vízumeljárások, például az elektronikus vízumok és digitális belépési engedélyek további térnyerése gördülékenyebbé tették a nemzetközi utazást. A növekedést segítette továbbá az ázsiai kontinens lépcsőzetes keresleti újraélénkülése
A Világszervezet kontinenseket külön is vizsgáló mérései alapján elmondható, hogy Európa 2025-ben is megőrizte vezető világelső szerepét úticélként, a kontinens előző évhez képest négy százalékkal több, mintegy 793 millió nemzetközi turistát fogadott. Nyugat-Európa (+5%) és a Földközi-tenger térsége (+3%) robosztus teljesítményt mutatott, míg saját régiónk, Közép- és Kelet-Európa 6%-os növekedést ért el.
Egyenetlen ugyanakkor a növekedés, az amerikai kontinens mindössze 1%-os bővülést ért el '25-ben, elsősorban az Egyesült Államok nem várt gyenge teljesítménye miatt. A nemzetközi turisták egy része, elsődlegesen Nyugat-Európából és Kanadából, beszámolók szerint úgy döntött, más úticélt választ, elsődlegesen a határbelépéskori ellenőrzések új procedúráinak hírei alapján. Különösen igaz volt ez a kanadaiakra, akik 2025-ben 23%-kal kevesebbet utaztak az USÁ-ba, helyette a bővülő légi összeköttetésnek köszönhetően közvetlen járatok révén Mexikóba, a Bahamákra és Európába utaznak, anélkül, hogy az Egyesült Államokat érintenék.
A globális trendekkel összhangban Magyarország turizmusa és légi közlekedése is kiemelkedő évet zárt 2025-ben. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér régiós szerepe egyértelműen tovább erősödött, utasforgalma minden hónapban 1,5 és 1,9 millió fő között alakult, az év végére pedig 19,6 millió utast kezelt. Ez kiemelkedő, 11,7%-os növekedést jelent az azt megelőző évhez képest.
A növekedést a reptér járatfejlesztési tevékenysége nagyban támogatta, 2025-ben a repülőtér minden eddiginél szélesebb körű menetrendet kínált, 45 légitársaság és 154 desztináció volt elérhető, a korábbi éveknél is magasabb ülőhelykapacitás mellett. Magyarország az európai országok rangsorában a közvetlen légi összeköttetések változása alapján, a 11. helyen végzett, 14%-os növekedéssel 2024-hez képest.
A kínálat 2026-ban tovább erősödik azzal, hogy a legnagyobb észak-amerikai légitársaságok visszatérnek a budapesti piacra, az American Airlines Budapest-Philadelphia, míg az Air Canada Budapest-Toronto között biztosít 2026-tól közvetlen járatokat. Tovább erősíti Budapest összeköttetését a napi három Budapest-Frankfurt járat az új szepelőként érkező Condor német légitársasággal, illetve a Kína és Magyarországot összekötő járatok további bővülése is várható. Piaci indikációk és a Moore Hungary becslése szerint az idei évben a BUD repülőtér átlépi a 20 millió fős utasforgalmat, ami a reptér fontosságát nemzetközi összehasonlításban is tovább emeli.
A növekvő utasforgalomra reagálva átfogó repülőtéri infrastruktúra-fejlesztés indult el. A tervek szerint a Budapest Airporton több ütemben legkésőbb 2035-re megvalósulhat a 3-as terminál, amely 12 légijármű egyidejű kiszolgálására lesz alkalmas. A fejlesztés hosszabb távon akár 35-40 millió fős elméleti kapacitást is lehetővé tehet, a jelenlegi 20+ millió fős szintről.
A növekvő utazási kedv hatására Magyarországon folyamatosan növekszik a forgalom a szálláshelyeken, és 2025-ben előzetes szakértői becslések alapján meghaladta a 20 millió vendégéjszakát a szálláshelyeken regisztrált vendégek száma, amivel megdőlt az egy évvel korábbi éves csúcs. A fővárosi szállodákban az első tizenegy hónapban 8,8 millió vendégéjszakát regisztráltak, amelyből 1,2 millió belföldi, 7,6 millió pedig külföldi vendégekhez köthető. Decemberig, az előző évhez képest 6,3%-kal több éjszakát töltöttek el a turisták magyarországi szálláshelyeken, a külföldiek esetében 4,6%-os, míg a belföldi vendégéjszakáknál 6,6%-os bővülés volt megfigyelhető.
A nemzetközi piackutató cég, az STR jelentése szerint Budapest 2025 első tizenegy hónapjában a közép-kelet-európai régióban kiemelkedően teljesít, a régió öt vizsgált fővárosa közül Budapest a második legjobb eredményt érte el az egy kiadható szobára jutó árbevétel (RevPAR) tekintetében, 88,7 eurós nettó értékkel. Ez az összeg nem tartalmazza az egyéb bevételeket, például a vendéglátás vagy wellness szolgáltatások tekintetében. Ezzel megelőzi Prágát, és mindössze 7,4 százalékkal marad el Bécstől. „Az STR legfrissebb adatai egyértelműen visszaigazolják, hogy Budapest turisztikai vonzereje és árazási ereje szintet lépett a közép-kelet-európai régióban. A 88,7 eurós nettó RevPAR elérése, ami 100 euró feletti nettó átlag hotel szoba árat jelent, egy fontos mérföldkő, ami azt jelzi, hogy a magyar főváros képessé vált tartósan a prágai szint fölé pozicionálni magát, és érdemben megközelíteni a hagyományosan piacvezető Bécset. Ami igazán figyelemre méltó, az a pandémia előtti állapothoz képest megtett út. 2019-ben Budapest még 71,2 eurós RevPAR-ral a harmadik helyen állt, érezhető távolságra Bécstől (85,9 EUR) és Prágától (74 EUR) is. Akkor a cél még távolinak tűnt, ma viszont a realitás az, hogy Prágát sikerült magunk mögé utasítani, ami a regionális verseny szempontjából jelentős mérföldkőnek tekinthető. Bécs előnye pedig minimálisra olvadt." – mondta el Takács Márton, a Moore Hungary hotel ingatlan üzletági partnere és nemzetközi szektorvezetője.
Globális szinten a turizmus előtt álló legnagyobb kihívások továbbra is a magas utazási költségek és a geopolitikai kockázatok, ugyanakkor a fent már bemutatott eredmények alapján a turizmus alkalmazkodóképessége és növekedési potenciálja továbbra is egyedülálló. Az utazási költségek emelkedése elsősorban a repülőjegyárak tartósan magas szintjéből fakad. Az átlagos utazási költségeket tovább erősítik a szálláshelyek folyamatos áremelkedései, valamint az infláció miatt dráguló vendéglátási és egyéb helyi szolgáltatások, amelyek összességében jelentősen növelik az utazások teljes költségszintjét.
A kilátások ugyanakkor óvatosak, de egyszerre optimisták, 2026-ra a turizmusban 3-4%-os további növekedés várható, feltéve, hogy az ázsiai és csendes-óceániai térség folytatja a felzárkózást, a globális gazdasági környezet stabil marad, és a geopolitikai konfliktusok nem eszkalálódnak jelentősen. Fontos ugyanakkor azt is látni, hogy az orosz-ukrán háború hatása az európai turistaérkezésekre a vártnál jelentősen enyhébb volt.