Még a tsz-ek idejében kezdődött a vállalat története, 1981-ben hoztak létre egy hűtőházat Albertirsán a helyi termelőszövetkezetek. A cél egyszerű volt: a helyben termelt csonthéjas gyümölcsöket feldolgozva magasabb hozzáadott értékkel adják el. Zöldmezős beruházásként egy kukoricaföld helyén épült meg az üzem, 1984-ben indultak. Menetközben a gyümölcsök helyett a zöldségek lettek a dominánsak. A rendszerváltás környékén azonban friss tőkére lett volna szükség, de tulajdonos tsz-ek, Áfészek nem álltak éppen jól. Losó József hűtőipari mérnökként végzett, ebből is doktorált, és az első kapavágástól mint igazgató felügyelte az építkezést, majd a gyár működését. Látta, hogy új tulajdonosra lesz szükség, és megpróbált befektetőket keresni.

 

Így került kapcsolatba Theo Schöllerel, aki akkor már megvette a Leo jégkrémgyárat Budapesten. A Schöller csoport addigra már nagy holdinggá nőtt, a jégkrém mellett gyártott pizzát, fagyasztott tortákat, sokféle iparágban tevékenykedett. Végül 1992-ben meg is vette az akkori MIRSA Zrt-t, mely mint alapanyaggyártó jól illeszkedett a cégcsoportba. Losó József maradt az igazgató, a tulajdonos nem ültetett ide német főnököket. A változás csak annyi volt, hogy immár Nürnbergbe kellett mennie havonta prezentálni a jelentést.

 

Gondolt egy merészet

 

Losó József úgy gondolta, meg kell felelni a német tulajdonosnak, be kell bizonyítani, hogy jó döntés volt megvenni a gyárat. Angolul ugyan kitűnően beszélt, németül azonban nem. A motiváltságát jól mutatja, hogy az első, általa tartott beszámolóra, néhány hónap alatt megtanult olyan szinten, hogy a prezentációt németül tartotta meg. Mondani sem kell, nagy sikere volt, mindenkinek leesett az álla. Igaz, akkor még hozzátette, hogy ha vannak kérdések, azokra angolul válaszolna. A Schöller vállalat hagyta őket dolgozni, ha a számok rendben voltak, akkor elégedett volt a tulajdonos. De az élet úgy hozta, hogy a nagy halat megette a még nagyobb hal, konkrétan a Nestlé felvásárolta a Schöller Holdingot 2001-ben. Ezáltal a jégkrémpiac második és harmadik szereplőjét egyesítve nagyobb lett, mint a korábbi piacvezető Unilever.

 

Az új tulajdonos azonban úgy döntött: leválasztja a portfólióba kevéssé illő részeket. „2002 második felében már tudtuk, hogy el fognak minket adni, és meghirdették eladásra a gyárat” – mondja Losó József. Körvonalazódott, hogy ki lehet a befutó, az is nyilvánvalóvá vált, hogy egészen más szerepet szánna az új tulajdonos a gyárnak, mint ami korábban volt. Nagy logisztikai bázissá akarták átalakítani, leépítve a termelést. Losó József gondolt egy merészet, és megkérdezte a Nestlé svájci központjától, hogy ő mint magánszemély pályázhat-e. Amikor zöld utat kapott, akkor mindent egy lapra feltéve be is adta az ajánlatát. Persze hatalmas bankhitelt kellett felvenni, és a családi házra is zálogjogot jegyeztek be.

 

„Mi nem is tudtunk semmit, csak azt láttuk folyton, hogy számunkra ismeretlen emberek jönnek tárgyalni – veszi át a szót Losó Adrienn, aki akkor már évek óta a cégcsoportban dolgozott. – 2002 karácsonyán jelentette be végül édesapám a családnak, hogy megvásárolta a hűtőházat. Mondhatjuk, karácsonyi ajándékként. Én egyébként nem voltam felhőtlenül boldog. Pont az EU csatlakozás előtt álltunk, láttam, hogy ömlik be az olcsó importáru. Kérdeztem is édesapámat, miért most vette meg a gyárat. Mert most volt rá alkalom – válaszolta. Azóta sem vagyunk 100 százalékig biztosak benne, hogy ő adta a legkedvezőbb pénzügyi ajánlatot. Talán számított az is, hogy addig is sikeresen vitte a vállalkozást. Az a személy egyébként, aki akkor a Nestlé részéről levezette az eladást, utána szinte minden évben felhívta édesapámat, és érdeklődött, hogy van, hogy mennek a dolgok. Szerintem büszke volt rá, hogy jó kezekbe került a gyár.” A másik potenciális vevő pedig pár évvel később csődbe is ment, ma már nincs is itt Magyarországon.

 

Cikkünk teljes terjedelmében a K&K Magazin júniusi számában jelenik meg. Keresse a nagyobb újságosoknál, vagy fizessen elő! Ha kérdése van, írjon nekünk!