A társaságok a gazdasági élet alapkövei már évszázadok, sőt évezredek óta. Már az ókori Rómában felmerült az igény, hogy a jog ne csupán az egyes személyekre állapítson meg szabályokat, hanem személyek közösségeire is, melyeket immár egységként volt képes kezelni. Ezáltal a rómaiak a jogban valósággá tették azt, ami a hétköznapokban nem létezett, sőt fizikai valójában ma sem létezik: a társaságot (societas).

 

Napjainkban mi sem természetesebb, hogyha leendő üzlettársak egy reménybeli üzlet lehetőségéről beszélgetnek, hamar felmerül, hogy „céget kéne alapítani.” Ilyen korai szakaszban még óriási a lelkesedés, hatalmas az egyetértés a felek között szinte mindenben. Olyan dolgokban is, amelyekből később egyik vagy másik fél már visszakozna, de ebben a pillanatban ez még egyikük számára sem világos. Minden alárendelődik a nagy üzlet víziójának, gondolatban már több évre előre ugorva azon morfondíroznak, hogy melyikük milyen prémium autómárkától lízingeli majd céges autóját.

 

Mire nem jó a társasági szerződés?

 

Ezt követően a tettek mezejére lépve megalapítják a nagybetűs Céget, költségtakarékossági okokból jellemzően a jogszabályban megjelenő társasági szerződésminták valamelyikét használva. Nem csupán olcsóbb így a cégalapítás, de gyorsabb is. Az eljáró cégbíróság rövidebb határidőkkel dolgozik, ha nem kell a társasági szerződés minden pontját összevetnie a jogszabályokkal, hanem elegendő csak az adatokra rápillantani, és máris érkezhet az új céget bejegyző végzés az eljáró ügyvéd postafiókjába.

 

A gyorsaságnak és olcsóságnak azonban ára van. A jogszabályi szerződésminták olyanok, mint egyesek szerint az univerzális mosóporok: az egyedi helyzetek egyikét sem tudják igazán jól kezelni épp azért, mert mindegyiket kezelni kívánják (vagy inkább hallgatnak róla). Mindaddig, amíg a társaság tagjai (és ügyvezetői) között töretlen az egyetértés, ez a probléma nem kerül felszínre. Az előrelátóbbak persze segíthetnek ezen a társasági szerződés (jogi) személyre szabásával, de ennek is megvannak a hátulütői. A legfontosabb ezek közül talán az, hogy a társasági szerződés teljes szövege nyilvános, azt bárki elolvashatja, és ha lehet belőle következtetni a cég üzleti titkaira, azok a titkok már nem is feltétlenül maradnak titokban. Értő szem számára a társasági szerződés rendkívül sokat elárul egy társaság működéséről, mindennapjairól, melyeket nem feltétlenül kívánnak a tagok a nyilvánosság, sőt akár a társaság ügyvezetőjének orrára kötni.

 

Különösen érzékeny lehet az, ha például egy induló start-up cég befektetőre talál, aki – az ilyen esetekben szokásos módon – aktívan részt kíván vállalni a társaság mindennapjaiban: számos üzleti döntést előzetesen jóvá kíván hagyni, melyek körét szerződésben kívánja részletesen meghatározni, biztosítani kívánja befektetését azzal, hogy az alapító ötletgazdák milyen esetekben kötelesek saját részesedésüket részben vagy egészben átadni a befektetőnek (például: ha a befektető által jóváhagyott üzleti terv számai nem teljesülnek megadott időn belül), ha a befektető egy vonzó vásárlót talál az egész cégre, akkor lehetősége legyen az alapítókat is kötelezni a saját részük eladására, hogy az új tulajdonos 100 százalékban megvehesse a céget, és ezért jobb áron vásárolja meg a befektetői pakettet.

 

Minden olyan esetben, ahol a társaság tagjai vagy részvényesei olyan kérdést kívánnak szerződésben rendezni, amelynek a jogszabályok szerint nem kötelező magában a társasági szerződésben vagy alapító okiratban megjelennie, dönthetnek amellett, hogy egy „párhuzamos szerződést”, azaz szindikátusi szerződést vagy részvényesi megállapodást (shareholder agreement) kötnek egymással.

 

Szindikátusi szerződés: háttérmegállapodás

 

Ezt nemcsak egy már megalapított társaság esetében, hanem akár az alapítás előtt is megtehetik. Ilyenkor arról is szerződhetnek, hogy miként történjen maga az alapítás: ki mekkora tőkét bocsát majd rendelkezésre és milyen feltételek mellett, milyen időzítéssel történjenek az alapítási jogi és gazdasági lépései (társasági szerződés megkötése, de akár az irodahelyiség kiválasztása is). Emellett pedig megállapodhatnak többek között abban is, hogy egyes fontosabb kérdéseket milyen módon kívánnak eldönteni (például: mindenképp szükséges egy vagy több meghatározott tag támogatása a pozitív döntéshez). Meghatározhatnak olyan eseteket is, amikor valamely tag vagy tagok meghatározott módon kötelesek szavazni a társaság taggyűlésén: például három tag mindegyike jelölhet egy-egy ügyvezetőt, és kölcsönösen kötelesek egymás jelöltjeinek megválasztását szavazatukkal támogatni – enélkül ugyanis nem lenne biztosított, hogy kialakul a megválasztáshoz szükséges többség a korábbi megállapodás ellenére.

 

Családi vállalkozások esetén az utódlástervezési folyamat során is érdemes számolni a szindikátusi szerződéssel mint eszközzel. Lehetőség van ugyanis arra, hogy a vállalkozásban még nem tag utódok számára a már bent lévők kötelezettséget vállaljanak arra, hogy valamilyen feltétel teljesülése esetén (például bizonyos életkor elérésével) átadnak az utódnak részvényeket vagy üzletrészt, és ezáltal előre rögzítik, mikor és hogyan válik a vállalkozás egyik új tulajdonosává. Ugyanakkor a már bent lévő tagok is rendelkezhetnek a vállalkozás életét nagyban meghatározó más kérdésekről, így például az alapító tulajdonos majdani háttérbe vonulásának menetrendjét, feltételeit, az ő feladatai átvételének rendjét már előre lefektethetik, ezzel kiszámíthatóságot garantálva a cég életében. Egy ilyen struktúra akár a váratlan helyzetek kezelését is megkönnyítheti, a vállalkozás ilyenkor is szilárd alapokon folytathatja tevékenységét.

 

Előnyök és hátrányok: informális formalitás

 

A szindikátusi szerződések nem csupán nevükben keltene rejtélyes benyomást. Szemben a társasági szerződésekkel és alapító okiratokkal, általánosságban nem kötelező azokat a cégbíróságra benyújtani, nem válnak kötelezően nyilvánossá. Számos társaság működik Magyarországon úgy, hogy társasági szerződése a jogszabályi szerződésmintán alapul, és valamennyi speciális kérdést a társasági szerződésen kívül szindikátusi szerződésben rendeznek. Ilyenkor persze különösen figyelni kell arra, hogy ne legyen ellentmondás a két szerződés között. És ezek a helyzetek vezetnek át arra a kérdésre, hogy mi történik akkor, ha a társaság tagjai a társasági szerződés betartják (például: megjelennek a taggyűlésen), de a szindikátusi szerződést megszegik (mert nem támogatják azt az ügyvezetőjelöltet, akit a szindikátusi szerződés szerint meg kellene választaniuk).

 

A szindikátusi szerződés valójában nem esik azonos megítélés alá a társasági szerződéssel. Ha ugyanis egy társaság tagjai vagy ügyvezetése nem tartják be a társasági szerződés rendelkezéseit, például nem szabályosan hívják össze a taggyűlést, és ez ellen valamelyik tag tiltakozik, úgy az itt hozott határozatok érvénytelenek lesznek. Ha viszont „csak” annyi történik, hogy nem a szindikátusi szerződés szerint adják le a tagok a voksaikat, úgy a taggyűlés határozata ettől még érvényes lesz: például nem választják meg azt az ügyvezetőt, akit a szindikátusi szerződés szerint meg kellene választani. Kétségtelen, hogy az érintettek ilyen esetben megszegték a szindikátusi szerződést, de ennek egészen más következményei lehetnek. Ilyenkor ugyanis „csak” a szerződésszegés jogkövetkezményeit lehet alkalmazni, például kártérítést követelhetnek a szerződésszegő felektől, esetleg a szindikátusi szerződésben kikötött kötbért lehet alkalmazni. Mindenesetre célszerű, hogy maga a szindikátusi szerződés rendelkezzen arról, mi történjen abban az esetben, ha valaki nem teljesíti az abban vállalt kötelezettségeit.

 

A szindikátusi szerződéseket rendkívül sok helyzetben és helyzetre lehet alkalmazni. De ez kétélű kard. A túl szigorú szabályok a megalkotóik ellen fordulhatnak, a túl megengedő vagy következmények nélküli szabályok pedig nem fejtik ki a remélt hatásokat. Előrelátás és egyensúly a jó szindikátusi szerződés titka.

 

dr. Kovács M. Attila, LL.M. ügyvéd, partner, MPK Partners Ügyvédi Társulás