A személyes varázs ereje

Hitelesség, önismeret, profi kommunikáció – többek között ezek szükségesek az énmárka felépítéséhez. Megéri időt és pénzt szánni a folyamatra, hiszen a cégvezető személyes brandje hatással van a vállalkozás sikereire is.

A hazai középvállalkozások is egyre inkább felismerik a personal brand, azaz a személyes márka rejtette lehetőségeket. Az erős énmárka segítségével növelhető a cég által kínált termékek, szolgáltatások népszerűsége és a vállalat teljesítménye is, hiszen a vezető személye hatással van a társaság működésére. A personal branding mindenkinek fontos lehet, aki saját területén ki akar tűnni a mezőnyből, és hajlandó ennek érdekében hosszú távú építkezésbe kezdeni.

 

„Magyarországon minden cég egy alapvető bizalmi deficitből indul a célcsoportja szemében, ezt kell leküzdenie, hogy sikeres legyen. Már annak óriási a bizalomépítő jelentősége, hogy arcunkat adjuk a céghez. A másik kulcs egy cég sikerességénél a szakmai kompetencia, a szakértői státusz kivívása. Ha a cégvezető sikeresen pozicionálja magát szakértőként, az a cég megítélésére is pozitívan hat, forintosítható előnyt jelent. Kkv-knál is igaz a helyzet: ha egy cég vagyunk a sok ajánlatot adó cég közül, akkor egy szimpla árversenybe állunk bele. Ha viszont az ajánlatkérőnek előzetesen kialakult pozitív képe van rólunk, és ezáltal a cégünkről, akkor sikerülhet elszakadnunk a puszta ár-összehasonlítástól mint egyetlen döntési tényezőtől” – állítja Vér Balázs, a DeepInsight kreatívigazgatója és alapító partnere.

 

Önismeret felsőfokon

 

A személyes márka megkülönböztet a többiektől, kiemeli a tevékenységünk szempontjából releváns erősségeinket, kompetenciáinkat. Ezek feltárásához megfelelő önismeret, önvizsgálat szükséges. Tóth Tamás, a Personal Brand Institute partnere szerint négy vonalon érdemes elindulni: fel kell tárni, hogy milyen egyediségeink vannak tudásanyagban és tapasztalatban, szociális dimenzióban és kapcsolattartásban, a saját magunkkal és másokkal való foglalkozásban, illetve a világ dolgaiban való jártasság terén, és mik azok a dolgok, amelyek különösen érdekelnek. Az egyedi sajátosságainkat azonban nem elég magunkban feltérképezni, az objektív kép megalkotásához érdemes másokat is megkérdezni. „Ezek nemcsak gondolatok, hanem meg is testesülnek valamiben. Nem elvárások magunkkal szemben, hanem jelen vannak az életünkben. Ezekből áll össze egy kép azokról a dolgokról, amikben jók vagyunk. Ha a cégvezető képes önmagában tudatosítani ezeket, már óriási lépést tett a siker felé, hiszen magabiztosabbá válik. A márka nem az, amit szeretnénk, hanem az, ami bennünk van” – emelte ki a szakértő.

 

Fontos, hogy a célkijelölésnél és erősségeink meghatározásánál egyaránt legyünk őszinték, és maradjunk önazonosak, felépítendő énmárkánk csak így lesz hiteles. Vezetőként, befolyásos szereplőként kell mutatkoznunk saját területünkön. Vér Balázs szerint ha a miértünket vagy küldetésünket egyszerűen meg tudjuk fogalmazni, akkor fontos lépést tettünk a sikeres énmárka építése felé. Az önbizalom is csak fontos feltétele a personal brandignek. „Ha nem hiszek magamban, mások sem fognak” – hangsúlyozta a szakember. Meg kell határozni a célcsoportunkat is, majd kezdődhet a stratégiaalkotás, annak az eszköz- és módszertárnak a felvázolása, mellyel a magunkról kialakítani kívánt képünket közvetítjük mások felé. „Ennek alapján elindulhat a fokozatos, konzekvens építkezés, végig szem előtt tartva a megkülönböztethetőség szempontját: ha nem tűnünk ki, akkor eltűnünk” – tette hozzá a kreatívigazgató.

 

Cégvezetőként kifelé és befelé is építjük márkánkat, utóbbihoz elengedhetetlen vezetői szerepeink tudatosítása, és viselkedésünk elemzése e szerepekben erősségeink és gyengébb pontjaink figyelembe vételével. A visszacsatolás szakaszában visszajelzéseket gyűjtünk arról, milyen mértékben sikerült célcsoportunkban kialakítani magunkról a kívánt képet. Ezek alapján finomhangolhatjuk stratégiánkat.

 

Hiteles kommunikáció

 

A személyes márka másik fontos összetevője, hogy nem csak jók vagyunk valamiben, de ezt meg is mutatjuk másoknak. Vér Balázs szerint egy sikeres énmárkát nemcsak észrevesznek, de meg is jegyeznek. Személyes márkánknak sok összetevője van: a viselkedésünk, a megjelenésünk, a szemléletünk és a karakterünk.

 

„A magával ragadó fellépés – legyen akár előadás, akár tárgyalás vagy termékbemutató – talán a legjobb módja az énmárka közvetítésének, ehhez leginkább a történetmesélés technikáját érdemes alkalmazni. A personal branding önmagában nem elég, a magával ragadó kommunikáció feltétlenül kell a sikerhez” – hangsúlyozta Tóth Tamás.

 

Az önazonosság, a hitelesség hiánya az egyik leggyakoribb hiba az énmárkaépítés során – állítják a K&K által megkérdezett szakértők. Nem vezet eredményre, ha divatos értékeket próbálunk meg beépíteni énmárkánkba ahelyett, hogy valódi erősségeinkre építenénk.

 

Profi segítséggel

 

A személyes márka építésében sokat segíthetnek az erre specializálódott szakemberek, akik mentorként kísérik a folyamatot, motiválják az ügyfelüket. A konzultációs folyamat lezárulta után már személyesen építhetjük tovább énmárkánkat. „Vezetőként igénybe vehetjük imázstanácsadó segítségét is, aki korántsem csak öltözködésünkre koncentrál, megjelenésünk, testbeszédünk és viselkedésünk egységét vizsgálva ad hasznos tanácsokat, hogy vezetői, professzionális teljesítményünket maximalizálhassuk” – javasolta Vér Balázs.

 

Tóth Tamás szerint nyitottság, szenvedély és proaktivitás szükséges a szakemberekkel való hatékony együttműködéshez. „Ez egy kultúraváltás kérdése. Aki nyitott arra, hogy megértse, hogy ma nemcsak technológiai váltás folyik, hanem a stílusváltás is elengedhetetlen a személyiségben, az meg fogja csinálni. A hazai kkv-k vezetőiben még ott van az a szenvedély, ami miatt belevágtak a vállalkozásukba” – tette hozzá.

 

Énmárkát egy dolog miatt építünk, és ez ugyanaz, mint ami miatt márkákat is építünk: a pénz. „A fehér tornacipő csillaggal 15.000 forint. Tök ugyanaz a cipő csillag nélkül 3000. A kettő között egyetlen különbség van, a brand értéke – mutatott rá Vér Balázs. – Tehát az énmárkaépítést is azért csináljuk, hogy több pénzt keressünk. Ennek folyamata pedig, hogy saját értékünket növeljük, és ezt konvertáljuk pénzzé, illetve cégvezetőként profittá.”

Hirdetés átugrása →