A 2022-es események hatására változó ingatlanpiaci trendek ellenére a fővárosi agglomerációs területek továbbra is keresettek a vásárlók körében. A rezsicsökkentés eltörlése látszólag nem változtatott a fogyasztói magatartáson, a Pest megyei eladások 29%-ban a vevői motivációt a nagyobb ingatlanba költözés adta a Duna House felmérése szerint. Az agglomerációs szektorban átlagosan 19%-kal emelkedtek a négyzetméterárak, az otthonteremtésre fordított összeg pedig megközelítette a 60 millió forintot.
A gazdasági nehézségek és a megugró hitelkamatok a teljes hazai ingatlanpiacon visszavetették a vásárlási kedvet, azonban a keresletcsökkenés ingatlanárakra gyakorolt hatása alig volt érezhető a fővárosi agglomeráció településein a Duna House adatai alapján. „A Budapest vonzáskörzetében elhelyezkedő hat agglomerációs szektorban zárult tranzakciók szerint jelentős mértékben (19%) emelkedtek a négyzetméterárak a tavalyi évben 2021-hez képest. Az ingatlanra fordított összeg közel 10 millió forinttal növekedett, ugyanakkor átlagosan továbbra is megközelítőleg 100 négyzetméteres otthonokra szerződnek a fővárosból kiköltöző ügyfelek.” – kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője.
A 2022-ben értékesített ingatlanok adatai szerint a legdinamikusabb négyzetméterár-emelkedés az északnyugati szektorban volt tapasztalható, ahol 29%-kal lett költségesebb az otthonteremtés 2021-hez képest. A terület kiemelkedően népszerű települése Szentendre, ahol átlagosan 84 millió forint értékben, és jellemzően nagyobb ingatlanba költözés miatt vásároltak lakást, házat a vevők 2022-ben.
Az agglomerációs szektorok közötti rangsorban a következő a nyugati szektor, ahol átlagosan 717 ezer forintba kerül az ingatlanvásárlás négyzetméterenként, az ingatlanra fordított átlagos összeg pedig meghaladja a 70 millió forintot. „A fővárostól délre elhelyezkedő települések korábban is keresettek voltak az érdeklődők körében, azonban megfizethetőségük miatt megugrott irántuk az érdeklődés, így egy év alatt a korábbi negyedikről a harmadik helyre kerültek a szektorok közötti „árversenyben”. – árulta el a szakértő.
A déli szektorban Diósdon terhelte meg a leginkább a vevők pénztárcáját az ingatlanvásárlás, ahol 620 ezer Ft-os áron lehetett egy négyzetméter használt ingatlant kapni, azonban kiugró, 35%-os áremelkedéssel találkoztak a Duna House értékesítői Szigetszentmiklóson is, ahol így is kedvezőbb, 515 ezer forintos egységáron oldható meg az otthonteremtés. Az északi szektor legkelendőbb települése Vác volt, itt főként a befektetői aktivitás volt érezhető a tavalyi évben, az átlagos négyzetméterár 516 ezer forint volt. A keleti szektor települései között Gödöllő állt az élen, ahol a korábbi 406 ezer forintos négyzetméterár helyett 2022-ben már 589 ezer forintba került átlagosan egy négyzetméter. A kiemelkedő gödöllői áremelkedés hátterében vélhetően a fogyasztói szokások formálódása állhat, hiszen 2021-ben inkább a befektetést, illetve az első lakást keresők választották a települést, míg 2022-ben a nagyobb ingatlanba költözés adta a vevői motiváció nagyobb hányadát.
A rezsicsökkentés eltörlése a várakozásokkal ellentétben nem fordított a trenden, a Pest vármegyei eladások legnagyobb részében, 29%-ban a vevők nagyobb ingatlanba költözés miatt döntöttek a költözés mellett, ami 6 százalékpontos emelkedést jelent 2021-hez képest. Csekély arányban, mindössze 4-4%-ban jelölték meg a vásárlás okát a generációk összeköltözése vagy éppen szétválása miatt, és kisebb alapterületű ingatlanra is csupán az ügyfelek 9%-a váltott. 5-5 százalékponttal gyarapodott azonban a befektetési célú vásárlások (13%) és az első lakásukat vásárlók (20%) jelenléte a vármegyei ügyletek tekintetében. „A tavalyi év utolsó hónapjaiban az otthonteremtési támogatások folytatása körüli bizonytalanság megmozgatta a családokat, aki tehette, élt az állami kedvezmények adta lehetőségekkel és belevágott az ingatlanvásárlásba. A Pest vármegyei első lakásukat vásárlók 20%-a újépítésű otthont, 27-30%-os arányban azonban jó vagy lakható állapotú lakást, házat vásároltak.” – tette hozzá Benedikt Károly.
Az elemzés 2021-ben és 2022-ben megvalósult ingatlantranzakciók alapján készült. Az agglomerációban vizsgált települések listája:
- Északnyugati szektor: Budakalász, Dunabogdány, Leányfalu, Nagykovácsi, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisvörösvár, Pilisszántó, Pilisszentkereszt, Pócsmegyer, Pomáz, Solymár, Szentendre, Szigetmonostor, Tahitótfalu, Üröm, Visegrád
- Északi szektor: Csomád, Csömör, Dunakeszi, Fót, Göd, Őrbottyán, Szob, Sződ, Sződliget, Vác, Vácrátót
- Keleti szektor: Csömör, Gödöllő, Isaszeg, Kistarcsa, Mogyoród, Nagytarcsa, Pécel, Veresegyház
- Délkeleti szektor: Alsónémedi, Ecser, Gyál, Gyömrő, Maglód, Ócsa, Üllő, Vecsés
- Déli szektor: Diósd, Dunaharaszti, Dunavarsány, Érd, Százhalombatta, Szigethalom, Szigetszentmiklós, Tárnok, Tököl
- Nyugati szektor: Biatorbágy, Budajenő, Budakeszi, Budaörs, Herceghalom, Páty, Telki, Tinnye, Törökbálint, Zsámbék