Folytatódott a drágulás az albérletpiacon: 2021 decemberében országosan 0,6 százalékkal Budapesten pedig 0,4 százalékkal nőttek a bérleti díjak novemberhez képest. Éves szinten 13,1, illetve 12,7 százalékos drágulás történt. Tavaly több mint 100 ezer lakást és házat kínáltak kiadásra, ami megfelel a 2020-as kínálati szintnek. 2021-ben Budapesten nőtt a kínálat, a többi városban pedig csökkent. Januárban Budapesten belül az V. kerületben lévő albérleteket kínálták a legdrágábban, a 245 ezer forintos bérleti díj több mint 50 százalékos emelkedésnek és történelmi rekordnak felel meg. Továbbra is a XXIII. kerület a legolcsóbb a budapesti piacon, ám tavaly januárhoz képest 29 százalékkal 110 ezer forintra nőtt a bérleti díj. A megyeszékhelyek közül Székesfehérváron 17 százalékkal, Veszprémben 8 százalékkal, Debrecenben pedig 20 százalékkal nőtt az albérletek ára.
Drágulást hozott a múlt év az országos albérletpiacra - áll az ingatlan.com legújabb elemzésében. Az összeállítás egyrészt ismerteti a KSH-ingatlan.com lakbérindex decemberi eredményét, továbbá bemutatja, hogy idén januárban mennyiért kínálják kiadásra a lakóingatlanokat a tulajok.
Két számjegyű többlet éves szinten
Drágulással fejezte be a múlt évet az országos albérletpiac. Tavaly januárban mélyponton voltak az átlagos bérleti díjak, majd kisebb-nagyobb ütemben hónapról hónapra nőttek. Decemberben az országos árak novemberhez képest 0,6 százalékkal nőttek, Budapesten 0,4 százalékos volt az emelkedés. Éves összevetésben két számjegyű volt a drágulás az év utolsó hónapjában, az országos átlagos bérleti díjak 13,1 százalékkal nőttek, a fővárosban pedig 12,7 százalékkal.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: Budapesten több lakást kínáltak kiadásra 2021-ben, mint 2020-ban. A többi nagyvárosban viszont kevesebbet. Ez is a magyarázata annak, hogy a fővárosban valamivel visszafogottabb volt az bérletidíj-emelkedés. Összességében az országos kínálat lényegében megegyezett az egy évvel korábbival. Tavaly is több mint 100 ezer lakást és házat hirdettek meg kiadásra.” Hozzátette: A lakbérindex hosszabb távú alakulását nézve látható, hogy a bérleti díjak 2015-höz képest 2021 decemberében 43,6 százalékkal voltak magasabban. Rekordot ez még nem jelent, ugyanis 2020 januárjában a bérleti díjak magasabbak voltak. „A legtöbb helyen a lakbérek egyelőre még elmaradnak a járvány előtti szinttől, de a következő hetekben-hónapokban valószínűleg ez változni fog.” – fogalmazott az ingatlan.com szakértője.
Így indult 2022 – történelmi csúcs a belvárosban
A tavalyi albérletpiaci változások mellett az ingatlan.com elemzése bemutatja az aktuális, azaz januári bérleti díjakat is. Budapesten 150 ezer forint az átlagos összeg havonta, ezt több mint 11 százalékos emelkedésnek felel meg a múlt januári szinthez képest.
A legdrágább kerület az V., ahol idén januárban már 245 ezer forintért kínálták a kiadó lakásokat, több mint 50 százalékkal magasabb áron, mint egy évvel korábban. A majdnem negyedmillió forintos átlagos havi bérleti díj történelmi rekordnak is számít a Belvárosban. A budai I., II. és XII. kerület következik a sorban 185-199 ezer forintos átlagos bérleti díjjal, ami 10-25 százalékos növekedésnek felel meg. Idén januárban is a XXIII. kerület a legolcsóbb városrész, ám a 110 ezer forintos bérleti díj 29 százalékos drágulást takar.
A megyeszékhelyek piacán Székesfehérváron kínálják a legdrágábban a kiadó lakásokat a tulajdonosok, havonta átlagosan 140 ezer forintért, ami 17 százalékos éves emelkedést jelent. Veszprém 130 ezer forintos átlaggal a második, Debrecen 120 ezerrel a harmadik, előbbi városban 8 százalékos, utóbbiban 20 százalékos volt az éves drágulás. A januári adatok szerint 100 ezer forint alatt voltak a bérleti díjak Szolnokon, Kaposváron, Miskolcon, Salgótarjánban, Békéscsabán, Nyíregyházán és Szekszárdon.