Nem látszik a vége az árcsökkenésnek az albérletpiacon, novemberben 10 százalékkal voltak alacsonyabbak a bérleti díjak, mint egy évvel korábban. A fővárosi átlagos bérleti díjak januárra pedig 130 ezer forintra mérséklődtek, amire utoljára 2015-ben volt példa, vagyis a budapesti bérleti díjak ötéves mélypontra estek vissza.
Ahogy arra számítani lehetett, az albérletpiaci árak lejtőn maradtak az KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint. Országos szinten az átlagos bérleti díjak tavaly novemberben több mint 10 százalékkal mérséklődtek az egy évvel korábbi szinthez képest - áll az ingatlan.com legfrissebb összefoglalójában, amely a legújabb - december végére, január elejére jellemző - kínálati adatokat is ismerteti.
Lejtőn a kerületek
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: “Az országos albérletpiacon a főváros van fókuszban, kiadó lakások kétharmada budapesti. A bérleti díjak pedig hónapról hónapra lejjebb ereszkednek. Novemberben az előző havi átlaghoz képest 1,6 százalékkal csökkentek a díjak.” Novemberben Budapesten csak a budai hegyvidéki városrészekben - az I., II. és XII. kerületekben nőttek az albérletárak októberhez képest, mégpedig 1,8 százalékkal, ám októberben ezekben a lokációkban több mint 5 százalékos áresés volt, így ezt a hátrányt nem hozták be. A többi budai kerületben havi szinten 2,7 százalékkal, a pesti oldalon pedig 1,4-1,9 százalékkal kerületek lejjebb a bérleti díjak novemberben a KSH-ingatlan.com-lakbérindex szerint.
Évek óta nem látott árszintek
Az ingatlan.com saját, január elejére jellemző adatai szerint novemberhez képest is csökkentek az albérletpiaci árak, így többéves mélypontra süllyedtek a bérleti díjak. Budapesten a négyzetméterre vetített átlagos bérleti díj 3 ezer alá került, amire legutóbb három éve volt példa. Az átlagos bérleti díj pedig 130 ezer forint volt ekkor, amire legutóbb 5 éve fordult elő. Az ingatlan.com szakembere elmondta: “Bár világszerte megkezdődtek az oltások, és egyre többen várják a járvány okozta bizonytalanság megszűnését, egyelőre érdemes óvatosan kezelni az albérletpiaci árak alakulását. Egyelőre még nem tudni pontosan, hogy mikor szűnnek meg régiós és világviszonylatban a korlátozások és mikor indulhat újra a turizmus. Emiatt 2021-ben a jelenlegi alacsonyabb albérletárak mellett alakulhat ki az új piaci egyensúly, és idén jelentős bérletidíj-növekedésre egyelőre nem számítunk.”
A 2020. novemberi KSH-ingatlan.com lakbérindex összefoglalója az alábbi linken elérhető:
http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/lakberindex_szamitas/2011/index.html