Apáról fiúra

A „precíziós terményszárítás” elsőre nem hangzik túl fontosnak és érdekesnek, pedig mindkettő igaz rá: az ezzel foglalkozó Speiser Ferenc cégének története már a rendszerváltás előtt elkezdődött, az általuk kifejlesztett technológia segítségével pedig egyre jobb minőségű élelmiszerek kerülhetnek az asztalunkra.

Ez már történelem – mondja félig nevetve, félig komolyan Speiser Ferenc arra, hogy a technológia már a rendszerváltás előtt is sikeres volt a „piacon”. Már az ’70-es évek második felében szárítók üzemeltetéséért felelt mint munkahelyi vezető. Később pedig a Debreceni Agrártudományi Egyetemen dolgozó csapattal szorosan együttműködve tették piacképessé a Videokontrollt, egészen pontosan 1983-ra. Akkor a központi számítógép még az 1 kilobájtos Sinclair ZX 81 volt, ezzel 64 érzékelőt tudtak kontrollálni. A ’83-as indulás után aztán kétszer is lecserélték a Videokontroll hátterét adó technológiát: előbb egy 150 érzékelő irányítására képes Commodore 64-est állítottak üzembe, majd egy IBM XT-t – ez már bőven elég volt a Bábolna B1-15 szárító összes kilépő csatornájának ellenőrzéséhez. Ebből üzemelt a legtöbb akkoriban.

 

Mire azonban az IBM XT segítségével felpöröghetett volna az üzlet, jött a rendszerváltás, és jött vele a privatizáció meg a hozzá kapcsolódó törvények. Ennek alapján minden mezőgazdasági cégnek át kellett alakulnia, a káoszban pedig, bár egy ideig tartotta magát, 1994-re megszűnt az érdeklődés a termékre. A forgalmazását akkor felfüggesztették, de a cég tovább működött. Egészen 2010-ig Speiser Ferenc és a cég is mással foglalkozott, sőt ő még egy másik, speciális kenőanyagokkal és kenéstechnikával foglalkozó céget is alapított.

 

 

A negyedik generáció

 

A Videokontrollt így több mint tíz évig nem forgalmazták. Aztán 2010-ben az ügyvezető fiainak unszolására újra belevágtak, új terméket fejlesztettek a régi Videokontroll alapjain. A funkciója ugyanaz volt: hőmérsékletet mér, a terményszárítást teszi könnyebbé, és a tűzeseteket próbálja előre jelezni, de új funkciót is kapott, a precíziós szárítás alapjává vált. Ezen kívül azonban minden más: a technológia mögött lévő hardver és szoftver – természetesen – összehasonlíthatatlan az 1994-essel. A 2012-re elkészült prototípus 2013-ban került piacra, és már abban az évben egyértelművé vált, hogy van rá igény: évente duplázzák a forgalmukat, több mint 50 Videokontrollt telepítettek, a szárítókba beszerelt érzékelők száma pedig 10 ezer körül jár.

 

A Videokontroll, lényege, hogy szenzorok és szoftverek segítségével, valamint különböző műszaki megoldásokkal optimalizálja a vízelvonás folyamatát, így téve hatékonyabbá a szemestermény-szárítás folyamatát.
 

A technológia a mezőgazdasági termékek minőségének megőrzését segíti elő, így aztán a belőlük készült élelmiszer minősége is jobb lesz. És elkerülhetjük a tűzeseteket is: a rendszer ugyanis képes jelezni, ha túlmelegedést vagy bármilyen, tűzre utaló jelet tapasztal.

 

A Videokontroll az alapot adja, a mögötte lévő technológia a lényeg: az adatok rögzítésével és elemzésével egyre hatékonyabbá válhatott a szárítás, a diagnosztika során feltárják az optimálistól eltérő helyzeteket, majd a precíziós beüzemelés révén, műszaki beavatkozással megteremtik a precíziós szárítás feltételeit. Az eredményt a tulajdonos is látja, mert folyamatos az internetkapcsolat a szárítókkal, és már mobilapplikáció is készült hozzá.

 

Nem is kell ehhez olyan nagy csapat: mérnök-informatikus fia, dr. Speiser Ferenc Péter készítette a számítógépes hátteret, míg fiatalabb fia, Speiser Gábor kereskedelmi igazgatóként az üzletkötésekért felel. Ezenkívül egy régi kollégájuk csatlakozott még a céghez, így most négyen viszik. Hogy várható-e bővülés? Speiser szerint, ha ugrásszerű növekedés mutatkozik, akkor persze lehet ezen gondolkozni, de egyelőre „győzik családi erővel”.

 

 

Díjak és terjeszkedés

 

A Videokontroll tavaly megkapta a DELFIN Díjat is. Ezt a díjat a fenntarthatóság iránt elkötelezett cégek kapják, ez pedig agrár-startupként komoly teljesítmény. Nem véletlenül: rengeteg munkát fektettek a technológia optimalizálásába, típustól függően 20-40 százalék energiamegtakarítás is elérhető, így pedig kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe.

 

Érdekesség, hogy a Videokontrollnak nincs valódi konkurenciája, más cég nem foglalkozik szemestermény-szárítók optimalizálásával. Ettől függetlenül nem kényelmesednek el: már a nemzetközi terjeszkedés a cél, Horvátországban néhány hónapja piackutatási tevékenységbe kezdtek, és már az első megrendelésük is beérkezett. „Örömmel tapasztaljuk, hogy nem csak a hazai, hanem a horvát gazdák is élénken érdeklődnek a precíziós szárítás, azaz a megtakarítási lehetőségek, a jobb terményminőség és a modern technológia iránt” – írták közleményükben.

 

 

Generációváltásra készen

 

Bármikor átadná fiainak a céget, de azért jól jön még egy kis szakmai támogatás – mondja az apa, hozzátéve: időbe telik átadni az ő negyvenévnyi tapasztalatát. „Nincs két egyforma eset, az érzékelőrendszerek sem egyformák, ezeket pedig alaposan meg kell tanulni” – mondja. Bár egyik fia sem gépészként végzett, mindig ott vannak a felszerelésnél, így átlátják a teljes folyamatot. Abban egészen biztos Speiser Ferenc, hogy zökkenőmentesen fog végbemenni a generációváltás.

 

 

A videokontroll díjai

 

DELFIN Díj 2016 – Az innovációs kategória első helyezettje

AGROmashEXPO 2016 – Prémium Oklevél – Logisztika Kategória

Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás 2015 – Mezőgazdasági Gépesítési Díj (Ez tulajdonképpen első hely, egy díjat oszt ki ugyanis ebben a kategóriában a jeles szaktekintélyekből álló zsűri)

AGROmashEXPO 2015 – Elismerő Oklevél – Termékverseny Pályázat

Greennováció 2014 – Greennovatív Termék

 

 

Miért Videokontroll?

 

Az első generációs Videokontroll 1983-ban készült. „Ekkor még a videó is nagy szám volt, sokan mentek ki Ausztriába Trabanttal, és hozták be a videomagnókat, kazettákat” – mondja a cég alapítója a név eredetéről. A video azt jelezte csupán, hogy láthatóvá tette a szárító rejtett titkait, monitoron folyamatosan látták a kulcsfontosságú pontokon mért értékeket a kezelők; a kontroll pedig a szárítási folyamat ellenőrzésére utalt.

Hirdetés átugrása →