Holnaptól újra érezhetően drágulnak a budapesti gyógyfürdők árai. Az emelés most 4 és 7 százalék közötti, és jellemzően az olcsóbb fürdőknél lesz nagyobb emelés. Aki az igazán patinás fővárosi fürdőket szeretné idén több alkalommal is felkeresni, annak továbbra is jó megoldás a Zsigmondy Klubkártya.
Új év, még magasabb árak. Ezt megszokhatták a fővárosi gyógyfürdők látogatói. Nincs ez máshogy most sem: a drágulás 4-7 százalék közötti. A legpatinásabb fürdők esetében már a hétköznapi jegyek is 10 ezer forint felett vannak, pénteken és szombaton pedig még ennél is drágábbak. De nézzük a részleteket.
A legdrágább mulatság továbbra is a Gellért és a Széchenyi gyógyfürdőt felkeresni, a normál jegyár mindkét fürdő esetében hétköznap 10500 forint helyett 11 ezer, pénteken és a hétvégén 12 ezerről 12500 forintra drágul, míg a kiemelt időszakokban 13 500 forint lesz. A Széchenyiban a reggeli good morning jegy hétköznap csütörtökig 8800, pénteken 10 ezer forint lesz.
A Rudasban hétköznap 9800, míg a hétvégén 12 800 forintot, kiemelt időszakban 13 800 forintot kell leszurkolnunk, ha minden részlegbe érvényes jegyet szeretnénk.
Ha spórolni akarunk még a korábbiaknál is jobban megéri a Zsigmondy Klubkártya. Ennek kiváltásával a tulajdonosa egy évre jelentős kedvezményre tesz szert a Széchenyi, Gellért és Rudas fürdőkbe. A klubtagok napi egy alkalommal akár 4 órán keresztül, élvezhetik a fürdők által nyújtott fürdőszolgáltatásokat, alkalmanként mindössze 5.000 Ft-ért (hétköznap), illetve 5.500 Ft- ért (hétvégén). Fontos tudni, hogy a kártya nyújtotta kedvezményeket, kizárólag a kártya tulajdonosa veheti igénybe. A Zsigmondy Klubkártya kedvezményei a fenti három fürdőben vehetők igénybe.
A többi fürdő egyebként jóval olcsóbb, igaz az árak itt is bőven emelkedtek. A Lukácsban a felnőtt jegy hétköznap 5100, míg hétvégén 5500 forintba kerül, a Csillaghegyiben 5700, illetve 6100 forintba. A Paskál némileg olcsóbb hétköznap 4200, hétvégén 5100 forint a felnőtt belépő.A Dandár és a Palatinus jegyárai egyelőre nem változnak.