Kivárás az aranypiacon

Alacsony kamatok, nekilóduló infláció és komoly inflációs félelmek. A több évtizedes statisztikák szerint ilyenkor következik az arany szárnyalása. De ennek ma még nincs sok jele.

Az unikális 2020-as évben nagyot ralizott az arany árolyama, az 1500 dolláros szintről tavaly őszre egészen a 2000 dolláros szintig ért, majd egy kis korrekció után az 1800-1900 dollár közötti sávban zárta a tavalyi évet. Idén ezzel szemben őszig semmi érdemlegeset nem produkált, lényegében az 1800 dolláros szint környékén oldalazott. Egyelőre úgy tűnik, hogy a hatalmas pénzbőség ellenére az aranyat nem zsákolják a befektetők.

Befektetői kereslet

Pedig fundamentálisan mindennek az aranyat kellene erősítenie. A fejlett világban egyre több helyen ugrott meg az infláció, az USA-ban például októberben átlépte a 6 százalékot, ez harminct éves rekord. Bár sokan azt mondják az infláció megugrása csak a covidból való felgyógyulás természetes velejárója és ebből adódóan átmeneti, simán lehet az is, hogy a másik oldalnak lesz igaza. Azoknak, akik szerint a belé öntött hatalmas pénzmennyiséggel és az alacsony kamatokkal túlstimuláljuk a gazdaságot, és emiatt tartósan magas lesz az infláció. Mindenesetre
sem az USA-ban a Fed, sem pedig az EKB jól láthatóan nem sieti el a kamatemelést, így a fundamentumok .....

Cikkünk teljes terjedelemben a K&K Magazin decemberi lapszámában jelent meg.

Keresse a nagyobb újságárusoknál, vagy fizessen elő, most extra kedvezménnyel.

Hirdetés átugrása →