Átrendezi a munkaerőpiacot a digitalizáció

A munkaerőpiac átalakulásával a jövő generációknak a maitól gyökeresen eltérő készségekre és képességekre lehet szükségük a sikeres karrierhez – derül ki egy friss felmérésből. Elsősorban a gyári munkásokat, a kézbesítőket és az ügyfélszolgálati munkaköröket veszélyeztetheti a digitális technológia térhódítása.

A digitalizáció eredményeként az elkövetkező tíz évben akár több munkakör is megszűnhet, a technológiai fejlődés leginkább az üzemi dolgozókat, a kézbesítőket és az ügyfélszolgálati munkatársakat érintheti – derül ki a Futureal-csoport és a TEDxDanubia új szalonsorozatán résztvevő közel 100 informatikai, telekommunikációs, logisztikai, valamint építőipari szakember és döntéshozó körében végzett felméréséből. A jövő munkaerőpiacát azonban nemcsak a megszűnő régi, illetve a ma még nem is ismert új munkakörök határozzák majd meg, egy évtized múlva várhatóan a maitól teljesen eltérő készségekre és képességekre lesz szükség a sikeres karrier felépítéséhez. A válaszadók a leginkább „jövőbiztos” készségeknek az érzelmi intelligenciát, a tanulékonyságot, a kreativitást és a nyitott gondolkodást tartják, míg véleményük szerint a mai gyermekek számára a személyes kapcsolatteremtés, a koncentráció és a munka-magánélet egyensúlyának megtartása jelenti majd a legnagyobb kihívást életük során.

 

„Az automatizáció, a robotika és a mesterséges intelligencia, a biotechnológiával karöltve alapjaiban változtatják meg a munka világát” – mondta Mányai Csaba, a TEDxDanubia alapítója, kurátor, impact designer. „Az átalakulás magával hozhatja a tradicionális munkahelyek és foglalkozások akár nagyarányú megszűnését is, miközben új, ma még nem létező szakmák születését eredményezheti. Ezzel párhuzamosan a munka és a magánélet közötti viszony is radikálisan átalakulhat” – tette hozzá a szakértő.

 

„A lassú és többnyire állandó sebességű evolúciós változáshoz szokott ember nem tud lépést tartani a technológia exponenciális változásával” – fejtette ki Honti Pál, a TedxDanubia tudomány és technológia kurátora, transzformációs szakértő. A visszafordíthatatlan változások ellenére ugyanakkor egyre több, régen használatos eszköz is reneszánszát éli, ami sajátos kontrasztot jelent a felnövekvő generációk számára. A jövő sikerének zálogát a szakember az élet minden területét érintő, folyamatos (ön)képzésben látja, illetve abban, hogy a technológia segítségével felszabaduló idő és energia felhasználására milyen hatékony formákat találnak a társadalmak.

 

Végvári Imre, interaktívmarketing-szakértő úgy látja, annak érdekében, hogy az exponenciális sebességgel fejlődő digitális közeggel lépést tarthasson a társadalom, a napi feladatokat jellemző rutint okos szokásokká kell alakítania. „A jövő társadalmában és munkaerőpiacán a sikert és a versenyképességet leginkább az befolyásolja majd, hogy milyen gyorsasággal és hatékonysággal képes megoldani a felmerülő feladatokat az adott személy. A munka világában pedig a munka és magánélet egyensúlyát segítő alkalmazások hozhatnak áttörést, mint az alvást segítő, közlekedési információkat nyújtó, időjárást előrejelző vagy éppen a vásárlást megkönnyítő programok formájában” – tette hozzá.

 

Az okos készülékek használatát, az eseményen a felmérésre válaszolók többsége szerint 5 és 7 éves kor között érdemes megtanulnia a jövő felhasználóinak. Számukra várhatóan az irodán belüli kikapcsolódási lehetőségek, az informális közösségi terek és a home office adja majd meg a hatékony munkavégzéshez szükséges környezetet.

 

Okos eszközzel már ma is mindenki rendelkezik, a válaszadók 65 százaléka ráadásul kettő vagy több darabbal is. Az életet megkönnyítő készülékek ugyanakkor ma még sok esetben negatívan hatnak a magánéletre: a kutatásban megkérdezettek több mint fele szerint legalábbis a munka és a szabadidő ma még nagymértékben vagy teljesen összemosódik. Utóbbit a válaszadók 58 százaléka részben vagy nagyon zavarónak is találja.

Hirdetés átugrása →