Erre érdemes figyelnie a babavárós lakásvásárlóknak.

A gyermekvállalást tervező házaspároknak kézenfekvő megoldás az első lakás megvásárlásához az állami támogatásnak köszönhetően kedvezményes Babaváró kölcsön, amelyből múlt évben több mint 457 milliárd forint került az érintettekhez. A Babaváró hitelpiaci jelentőségét jelzi, hogy ez az új lakáshitelek 1195 milliárdos összegének 38 százalékát teszi ki. Figyelni kell ugyanakkor a részletekre és az eltérő banki gyakorlatokra. Például arra, hogy bár önrészként beszámítható, de az igénylés után közvetlenül csak 75 százalékban veszik figyelembe a bankok. Később már akár a teljes összeget is önerőként lehet felhasználni. Ez pedig több mint 10 millió forinttal drágább ingatlanok előtt is megnyithatja az utat. 

A gyermekvállaláshoz kötött Babaváró hitel az egyik legkedvezőbb hitelkonstrukció az állami támogatásnak köszönhetően. Eredetileg a múlt év végéig lehetett kérelmezni ezt a kölcsönt, de a meghosszabbított határidővel most 2024 végéig igényelhető. Tavaly összesen 457 milliárd forint értékben kötöttek ilyen szerződést a bankok. Jól mutatja a Babaváró népszerűségét, hogy a múlt évben az új lakáshitelek összege 1195 milliárd forintot tett ki, amiben 38 százalékos arányt képvisel a konstrukció. 
 
Vagyis közkedvelt termékről van szó, amely iránt a jelenlegi magasabb kamatkörnyezet miatt továbbra is nagy lehet a kereslet. Bár szabad felhasználású kölcsönről van szó, a gyermekvállalást tervező házaspároknak komoly segítséget jelenthet az első lakás megvásárlásához vagy a másik lakásba történő költözéshez is. 

A Babaváró 100 százaléka is lehet önerő
 
A Babaváró maximális, 10 millió forintos összegéből ugyan nem jön ki egy átlagos lakás, de jelentősen megkönnyíti a vásárlást. Különösen azért, mert önerőként is beszámítható a Babaváró, emellett pedig lakáshitelből finanszírozhatják a vásárlást azok a házaspárok, akik hosszabb távon is megfelelő anyagi háttérrel rendelkeznek, és így vállalni tudják a törlesztést. A Babaváró igénylésére és törlesztésére szigorú, jogszabályban meghatározott feltételek vonatkoznak. A bankok azonban különböző módon kezelhetik a Babavárót, ha a fiatal pár más hitelt is szeretne felvenni a lakásvásárláshoz. 
 
A banki gyakorlat szerint - egy korábbi jegybanki ajánlásnak megfelelően - a Babaváró igénylése után közvetlenül az összeg 75 százalékát veszik önerőként figyelembe, később - 90 nap letelte után - azonban az arány 100 százalékra emelkedhet. Mindez 20 százalékos önrészt feltételezve azt jelenti, hogy a 75 százalékos aránynál 37,5 milliós, a 100 százalékosnál viszont 50 millió forintos lakások is szóba jöhetnek. Tehát nem feltétlenül érdemes a folyósítás után azonnal belevágni a babaváró mellett lakáshitellel finanszírozott lakásvásárlásba, akik kivárnak, országrésztől, várostól függően jóval nagyobb alapterületű ingatlanok közül is választhatnak. 

Érdemes ugyanott felvenni a Babavárót és a lakáshitelt?
 
Az eltérő banki gyakorlat miatt nem mindig érdemes ugyanattól a banktól igényelni a Babavárót és a lakásvásárláshoz szükséges hitelt. Vannak bankok, amelyek a Babaváró törlesztését lényegében személyi kölcsönként veszik figyelembe addig, ameddig meg nem születik a vállalt baba. Ez pedig a havonta törlesztésre fordítandó teljes összeget is befolyásolhatja. Emellett, ha a lakáshitelt folyósító bank magasabb összeggel terheli be a hiteligénylő jövedelmét, akkor a túlzott eladósodást gátló adósságfék szabályok miatt a felvehető lakáshitel összege kisebb lesz. 
 
Bankonként különböző lehet a Babaváró mellé igényelt lakáshitelek esetében a kritériumrendszer, és komoly eltérések vannak a kamatok között is. Éppen ezért alaposan körül kell járni a kérdést, azaz megnézni a lehető legtöbb bank ajánlatát, hogy milyen feltételekkel kínálják együtt a Babavárót és lakáshitelt. 
 
Az is lényeges, hogy az állami támogatásnak köszönhetően a feltételek teljesülése esetén kamatmentes hitelről van szó az adós szempontjából, de a Babavárónak van kamata, mégpedig bőven 10 százalék feletti, csak a feltételeket teljesítő családoknál azt az állam fizeti. A Babaváró fontos feltételei közé tartozik többek között, ha az igénylés benyújtása után 5 éven belül legalább egy gyermekkel bővül a család, akkor 3 évig nem kell a Babaváróhoz tartozó törlesztést fizetni, és a teljes futamidőre kamatmentessé válik a kölcsön. Ha még egy gyermek érkezik, akkor további 3 évre szüneteltethető a törlesztés, emellett az állam az aktuális tartozás 30 százalékát átvállalja. Ha pedig harmadik gyermek is születik, akkor a fennálló teljes tartozást elengedik. 

Hirdetés átugrása →