Sokszor jártunk már persze a Balaton-felvidéken, többször Badacsonyban is, most a választásunk egy szeptemberi extra hosszú hétvégére mégis erre a tájegységre esett. Kisebb csoporttal mentünk, és látva a Balatoni szállodaárakat inkább egy présházat néztünk ki magunknak. Na meg az sem volt utolsó szempont, hogy magunk legyünk. Az Ábrahámhegy és Badacsonyörs közötti domboldalon levő Sun and Wine Balaton gyakorlatilag egy présház átépítve, és ottjártunkkor még alig pár hónapja üzemelt csak. Ahhoz képest, hogy miénk volt az egész ház, két szinten három hálószoba, konyha, két fürdőszoba, az éjszakánként negyven-valahányezer forintos ár teljesen baráti volt. Tényleg senki sem zavart, a legközelebbi szomszéd jó néhányszáz méterre lehetett.

Nosztalgikus hangulatban

Későn indultunk, így útközben megálltunk egy gyors ebédre régi kedvencünkben, a mindszentkállai Káli-kapocsban. Ha valaki még nem járt volna itt, annak az alábbi történet talán mond valamit arról, milyen helyről van szó. Még újoncok voltunk, talán ha másodszor jártunk itt. Leültünk, nem láttunk sehol pincért, vártuk, hogy majd csak jön valaki megkérdezni mit kérünk. És jött is, de nem bentről, ahonnan vártuk volna, hanem a mellettünk lévő asztaltól állt fel, ő is békésen fröccsözött addig. Szóval laza, jópofa hely, jó kávéval és a helybeli termelők boraival, na meg szörpjeivel. Megférnek itt a helybeli fizikai munkások, a biciklis turisták, a bulizó fiatalok és a multi világból a hétvégére kiszakadt negyvenesek is.

Kint fémasztalok, sok évtizedes kerti székekkel, a szerencséseknek nyugágy is jut. Bent még működő bakelitlemezes zenegép, Vespa, a falakon patinás tárgyak. Inkább kocsma, mint vendéglő, tényleg szűk az étlap, de amit mi ettünk – tojásos lecsó, rakott krumpli – rendben volt, és persze még mindig telitalálat a túrógombócuk. Utána irány Szentbékkálla, a Kőtenger. Mindenfelé hatalmas kőtömbök, sziklaalakzatok, fel is lehet mászni rájuk. A csúcslátványosság az ingókő, melynek legfelső, 10 tonnás része csak három ponton támaszkodik az alatta levő kőtömbre. Ha ügyesek vagyunk, többen ráállva és hintáztatva kibillenthetjük egyensúlyából.

Borterasz, panoráma, fák

Aztán a szállásunk felé vettük az irányt. Kicsit féltünk, mennyire lesz nehéz megközelíteni a domboldali házat, szűk egy kilométerre lehetett a 71-es úttól, de simán vettük az akadályokat. A kilátás a ház előtt állva és az emelet egyik szobájából pazar, a konyha éppen annyira felszerelt, ahogy nekünk optimális. De ahogy kipakoltunk, rögtön indultunk is, mert azért jöttünk, hogy szétnézzünk és új helyeket fedezzünk fel a környéken. Első utunk nem túl messze vezetett, a Csendes Dűlő Borteraszt kerestük fel, mely sétatávolságra volt a házunktól. A szőlőbirtok alig 3,5 hektáros és a borteraszon többségében a saját boraikat kóstolhatjuk, olaszrizlingben és kéknyelűben a legerősebbek, és mellé sajt- és mangalica-hidegtálakat kínálnak. De az igazi varázsa a helynek nem is ez, hanem az, ahol van. Szinte páratlan a panoráma a Badacsonyra és a Balatonra, hangulatos a nyitott és fedett terasz, a rusztikus présház. Egyébként még éppen időben jártunk ott, október közepéig tartanak nyitva.

Másnap reggel se mentünk messzebb, a szinte a szomszédságunkban lévő Folly arborétumot kerestük fel. Az egész évben nyitva tart, egy fél napra elegendő látványosságot kínál. Alapjait Folly Gyula rakta le, még a 20. század elején, elsősorban mediterrán növényeket ültetve. Ha minden zegét-zugát be akarjuk járni a helynek, kell rá legalább két óra, de cserébe fantasztikus növényekkel ismerkedhetünk meg. Feljutva a kilátóba, a Balaton szinte egész nyugati medencéje elénk tárul. A koncepció jól ki van találva, a túra végén beülhetünk ebédelni a Folly étterembe, vehetünk facsemetét, növényeket, de vásárolhatunk a birtok boraiból, szörpjeiből is.

Irány: Szigliget

Veszünk estére két palack rajnai rizlinget, és indulunk Szigliget felé. Irány a vár, ez a nap a séta jegyében telik. Jó magasra kell mászni, mire felérünk, nem csoda, hogy még a török sem tudta elfoglalni egykoron. De nemcsak a panoráma miatt érdemes ide eljönni, van itt fegyverkiállítás, és érdemes felkeresni a várkápolnát is. Na de bőven benne vagyunk már a délutánban, megéheztünk.

Aki szigligeti, vagy hajózik és kikötött már itt, az biztos ismeri a Kikötő éttermet, aki meg nem, annak melegen ajánljuk. A családi vendéglőt húsz éve vezeti Marcsi, aki tényleg a hely lelke, minden pillanatban mindenen rajta tartja a szemét. A közönség többsége olyan, mintha a Szabadság-hegyen ülnénk egy kerthelyiségben, a többség valószínűleg valóban a budai hegyvidékekről jött. A konyha hagyományos, de azért teret kap az újítás is. Nagyon erős a leves szekció, bableves, húsleves többféleképpen, fokhagymakrémleves cipóban, van itt fogas, harcsa, meg malaccsászár és kacsacomb is. Na meg jóféle szegi sajtok grillezve vagy éppen rántva. És az egyik legjobb halászlé a Balaton vidékén, akár harcsából, belsőséggel. Meg a palacsinták, sőt mákos és diós tészta. Igazi békebeli választék.

Tűzgyűrű a hegy körül

Harmadnap aztán eljutunk végre Badacsonyba is. Mi másról szólhatna ez a vidék, mint a hegyről? Felmegyünk a Szegedi Róza-ház feletti Rózsakő parkolóba és elindulunk a Tűzgyűrű tanösvényen. Alig öt kilométer hosszú, mondjuk menet közben többnek tűnt. Ha valaki nem szeret lépcsőzni, neki se induljon – egy idő után mi is arra gondoltunk, visszafelé már hosszabb lenne az út, mint ha tovább megyünk, hiszen a tanösvény egy kört ír le. Mindenesetre a kilátás megérte a fáradságot, jó pár kilátót útba ejtettünk, közülük talán a Ranolder-kereszttől a legfantasztikusabb a panoráma. (Ranolder János veszprémi püspök állíttatta a 12 méteres keresztet ide, a legenda szerint 40 bivaly húzta fel a hegyre.)

Kései ebéd az Istvándy borbirtokon, mely Badacsonytomaj és Káptalantóti között található. A család hosszú generációk óta a környéken él, elég széles a tevékenységi köre, és a bor ugye az alap, a kéknyelűre építenek, de azért van többek között olasz és rajnai rizling is, de van itt mangalicatenyésztés, működik a borbirtok a vendéglátásra építve, meg a Liget mint esküvői helyszín és szálláshely és a Badizson termelői borkimérés.

De vissza a borbirtokra, a választék szűk, hetente változik a szezonális kínálat, amit kóstoltunk, az mind remek volt, külön kiemelendő a „pástétomok egy tányéron” – jól megfér egymás mellett a füstölt pisztráng, a libamáj és a mangalica is – na meg a szürkemarha vadasan, szalvétagombóccal. Vetünk még egy pillantást a távolban látszódó Balatonra és hazafele indulunk.

Egy titkos hely

A társaság megoszlik, van, aki még tenne egy kitérőt Tapolca felé, mások inkább mennének már egyenesen haza. Aztán valaki bedobja, hogy: „inkább mutatok nektek egy helyet, ami útba is esik, és biztos nem jártatok ott”. De előtte még útba ejtjük Kővágóörsön az Andriska pékbisztrót, a környék talán legjobb kávéja itt kapható, de kenyérben, pék- és egyéb süteményekben is erősek. Azután, irány a titkos hely, így kerülünk a Szent Balázs templomromhoz, nem messze Szentantalfától. Az Árpád kori templom a 12-13. században épülhetett, kapuja és a templomtorony szinte teljes egészében épen maradt, a kapun kilépve hihetetlen kilátás tárul elénk a Balaton nyugati medencéjére. Ezzel búcsúzunk.