A repülőjegyek iránti erős keresletet támasztja alá az is, hogy közel négyszeresére nőtt a magyarok által a Kiwi.com-on leadott foglalások száma. Az esetek nagy részében jobban jár az, aki minél előbb megveszi a repülőjegyét, ugyanakkor a Kiwi.com szakértője szerint nemcsak az első, hanem a második negyedévben is várhatunk akciókat a diszkont légitársaságoktól.
Az utazás technológiai cég, a Kiwi.com belenézett az adataiba, hogy megtudja, hová vágynak a leginkább a magyarok és hogy leginkább hová utaznak. Kiderül az is, hogy mennyibe kerül átlagosan egy repülőjegy, és hogy a Kiwi.com szakértője szerint mikor érdemes foglalni, számíthatunk-e akciókra idén.
Londonba vett repülőjegyet a legtöbb magyar
2022. december 1. és 2023. január 12. között 275%-kal több repülőjegyet vásároltak a magyarok, mint az előző év azonos időszakában. A legtöbben az új év első hetében foglaltak. A Kiwi.com adatai alapján idén is Olaszországba, Spanyolországba és az Egyesült Királyságba repülhet a legtöbb magyar. Városok terén London vezet, amit Milánó és Róma követnek. Mi Londonba utazunk, de álmodozunk olyan tengerentúli úti célokról, mint Dubai, New York vagy Bangkok, amelyek a keresések top 10-es listáján szerepelnek. Egyértelműen a kontinensen belüli utazások viszik a prímet: az eddigi foglalások* alapján a magyarok 87%-a európai úti célt választ, 9% repül Ázsiába, 2% Afrikába, 1% pedig Észak-Amerikába. A foglalt jegyek átlagára a vizsgált időszakban idénre 105 euró, ami a tavalyi értéknél (75 euró) ugyan magasabb, de a koronavírus járvány kitörése előtti értéknél (148 euró) alacsonyabb.
A repülőjegyek iránti kereslet erős marad – Mikor foglaljunk?
Mario Gavira, a Kiwi.com növekedésért felelős alelnöke, aki jelenleg nagy keresletet tapasztal a jegyek iránt, elmondta, hogy az, hogy mikor érdemes foglalni nagyban függ az útvonaltól és az utazás dátumától. Ugyanakkor az esetek nagy részében igaz lehet az, hogy annál kedvezőbb árat kap valaki idén, minél előbb foglalja le a repülőjegyét. „Arra számítunk, hogy a légi utazás iránti kereslet továbbra is erős marad, és mivel a légitársaságok kapacitása korlátozott, így ez az utazás dátumához egyre közelebb kerülve az árak fokozatos emelkedését hozza magával.” A szakember megosztotta azt is, hogy azt tapasztalják, hogy néhány nagy európai diszkontlégitársaság, amelyek a koronavírusjárvány óta jelentősen növelték kapacitásaikat, komoly tarifaakciókkal indított az év elején. „Az akcióval érhetik el azt, hogy az utazási kereslet szempontjából hagyományosan gyengének mondható első negyedévben is megtölthessék gépeiket. Kiemelendő azonban, hogy várhatóan egyes légitársaságok ezeket az akciókat áprilistól júniusig tartó utazási időszakra is kiterjesztik, hogy elérjék növekedési céljaikat” – tette hozzá Mario Gavira.
A magyarokhoz hasonlóan európai szinten is Spanyolország, Olaszország és az Egyesült Királyság a legnépszerűbb országok. A városok között London, Milánó és Barcelona szerepel az első három helyen, míg Budapest az európai foglalások tekintetében a 8., a globális foglalások tekintetében pedig a 9. helyen áll, a legnépszerűbb útvonal pedig a Tel-Aviv-Budapest útvonal.
*2022. december 1. és 2023. január 12. között leadott foglalások
A Kiwi.com-ról
A csehországi székhelyű Kiwi.com vezető utazási technológiai cég világszerte több mint 1500 embert foglalkoztat. A Kiwi.com innovatív algoritmusa lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy egyetlen útvonalon egyesítsék a hagyományos és fapados légitársaságok közötti járatokat. A Kiwi.com napi 2 milliárd árellenőrzést végez a globális járattartalom 95%-án, lehetővé téve az ügyfelek számára, hogy jobb útvonalat és árakat találjanak, amelyeket más keresőmotorok nem láthatnak. Napi százmillió keresést hajtanak végre a Kiwi.com weboldalán, és naponta több mint 60 000 ülőhelyet értékesítenek.