Budapesten átlagosan három százalékkal emelkedtek az albérletárak, míg ugyanez a nagyobb vidéki városokban meghaladta a hat százalékot: az Otthon Centrum mérései szerint a fővárosban 172 ezer forint a téglalakások lakbérének átlaga, míg vidéken ez az érték az emelkedésnek köszönhetően már átlépte a százezer forintos határt.
„A fővárosban a téglalakások albérletára - három százalékos emelkedés után - átlag 172 ezer forintra nőtt 2021 végére" – összegezte az Otthon Centrum elemzési vezetője az albérletpiac tavalyi fejleményeit összefoglaló kutatást. Soóki-Tóth Gábor elmondta, az egyszobás lakásokért átlagosan 108 ezer, a kétszobásokért 159 ezer, a háromszobásokért 193 ezer forintot kértek. Az elemzésből az is kiderült, hogy az egyszobás albérletek ára 2, míg a háromszobásoké 12,5 százalékkal csökkent, ellenben a legkeresettebb kétszobás bérleményeké 3 százalékkal emelkedett 2020 óta.
A budai kerületekről szólva az elemzési vezető kiemelte, hogy a Duna ezen oldalán a bérleti díj átlagosan 189 ezer forintnál állt meg 2021-ben. A legdrágábban a II. kerületben lehetett tavaly ingatlant bérelni (229 ezer forintos számtani középértéken), ehhez képest a III. kerület valamivel olcsóbb volt (202 ezer forint), míg a harmadik legdrágább városrész az I. kerület lett (192 ezer forinttal). A dobogóról leszorult a XI. és XII. kerület, ott egyaránt kedvezőbb áron lehetett bérlakáshoz jutni (157 ezer forintért) - tette hozzá Soóki-Tóth Gábor.
A Belvárosi kerületekben átlagosan 172 ezer forint volt a havi bérleti díj. A legdrágább az V. kerület volt (205 ezer forinttal), amelyet a XIII. kerület követett (198 ezer forinttal), míg a pesti oldal harmadikja a VI. kerület lett (171 ezer forinttal). A többi kerületet ennél olcsóbb havi bérleti díj jellemezte (131-140 ezer forint közötti). Ezzel szemben a külső pesti kerületekben a havi bérleti díj átlaga 138 ezer forint volt az elmúlt esztendőben- számolt be a bérleti díjak alakulásáról a szakember.
Az elemzés a panellakások bérleti díjaira is kitér. Az egyszobás panellakások bérleti díja szinte megegyezik az egyszobás tégla lakások díjával. A kétszobás panellakásokkal viszont számottevően lehetett spórolni: Budán és a Belvárosban 130 ezer, külső Pesten 117 ezer forintot kértek, szemben az ugyanekkora téglalakások 131-172 ezer forintos városrészenkénti árával. A háromszobás panelek esetében még nagyobb az árkülönbség, a 145-150 ezer forintos átlagos bérleti díj havi szinten 70 ezer forinttal kedvezőbb, mint az ugyanekkora téglalakás bérleti díja Budán vagy a Belvárosban.
A vidéki százezer főnél nagyobb városokban átlagosan 103 ezer forintért lehetett tégla lakást bérelni, ami 6,5 százalékkal magasabb, mint 2020-ban. „Ez azt jelenti, hogy vidéki nagyvárosokban a növekedés több mint duplája a fővárosban tapasztaltnak" – hasonlította össze a növekedés ütemét Soóki-Tóth Gábor. Az egyszobás lakások bérleti díja 70 ezer forint, ami a 2020-as értékkel megegyező, de a kétszobás albérletekért felszámított 106 ezer forint már 15 százalékkal, a háromszobás albérletekért kért 126 ezer forint pedig 10 százalékkal magasabb a 2020-as értéknél. Az átlagos bérleti díj Debrecenben és Győrben a legmagasabb 110 ezer forinttal, míg a többi városban az átlagérték 100 ezer forint körül alakult. A panellakások bérleti díja két- és háromszobás lakások esetében 10-20 ezer forinttal kedvezőbb, mint a téglalakások bérleti díja.
Az árak jövőbeni alakulásáról szólva a szakember elmondta, hogy idén januárban a tavalyi árszinten történnek a bérbeadások, de Budapesten és vidéken is inkább emelkedő lakbér kilátásokra lehet számítani 2022-ben. A főváros esetében már most jól látszik, hogy főleg a belső városrészek iránt nőtt az érdeklődés, ami a bérleti díjakat is felfelé mozdíthatja.