Mennyire viselték meg a magyar középvállalkozásokat a koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború gazdasági hatásai, milyen eszközökkel tud segíteni ennek a körnek a banki szektor? Erről kérdeztük a Magyar Bankholding középvállalati ügyfélkapcsolat menedzsment és kompetenciaközpont ügyvezető igazgatóját, Bertalan Sándort. Elmondta azt is, mikortól lehet számítani a kamatszint normalizálódására, és miért fontos, hogy a zöld, fenntartható irányba mozduljon el a középvállalati szegmens.
Ön különleges tudással és rálátással bír a magyar középvállalati körre. Hogyan látja, mi a jelentősége a középvállalkozásoknak a magyar gazdaságban?
A vállalkozások közép és felső része erős gerincét képezi a magyar gazdaságnak. Nem véletlen, hogy a megkötött szerződések száma alapján kiemelkednek az egyedi vállalati szegmensen belül. Arról az ügyfélkörről beszélünk, amely jól tőkésített, termelési értéke jelentős, és elindult az exportpiac felé is. Így a középvállalatok fajsúlyos szereplői a magyar gazdaságnak.
Nehéz éveken vagyunk túl. Elég csak a koronavírus-járvány gazdaságra gyakorolt hatásaira gondolni, majd az év elején kitört orosz-ukrán háborúra, és ez utóbbinak még messze nincs vége. Mennyire viselte meg ez a középvállalati kört, vannak-e jellemző szektorális különbségek?
Egyértelmű, hogy az elmúlt három év nem volt egyszerű a vállalkozások számára. Egymást érték a különböző csapások. A Covid, a bezártság, a személyes szabadság korlátozása minden olyan szektort megviselt, amely a személyes szolgáltatásokra épült: többek között a fuvarozást, a vendéglátást, a szállodaipart, a turizmust, a rendezvényszervezést. De ágazattól függetlenül a más területeken dolgozó cégek is megérezték a válság negatív hatását. A lezárások következtében a kereskedelmi beszállítói láncok is lelassultak, megszakadtak, amire az év eleje óta tartó háború csak ráerősített. A fentiek miatt a vállalkozásoknak nagyon át kellett gondolniuk, jobban meg kellett tervezniük az üzletmenetüket.
Különleges helyzetben nyilván az állam is különleges eszközökkel kell hogy segítse a vállalatokat, vállalkozásokat. Hogyan lehet megvonni az MNB különböző konstrukcióinak – NHP Hajrá, Növekedési Kötvényprogram, Széchenyi-hitelek – a mérlegét?
Az állami programoknak kulcsszerepük volt mind a rövid, mind a hosszú távú finanszírozásban. Részben elősegítették, hogy ne álljon le a finanszírozás, részben pedig a hosszú futamidejű, fix kamatozású konstrukcióknak köszönhetően lehetőséget teremtettek a beruházások megvalósítására. Ehhez az MNB adta a kedvezményes forrást, és a Garantiqa, valamint az AVHGA bevonásával az ügyfélkockázatok is elfogadható szintre mérséklődtek. Fontos még kiemelni az Exim Bank, valamint az MFB válságkezelő konstrukcióit. Elsősorban a nagyvállalatok esetében játszott fontos szerepet a Növekedési Kötvényprogram. A támogatott konstrukcióknak köszönhetően a hitelek iránti kereslet nem csökkent ebben az időszakban.
A jelenlegi bizonytalan helyzetben a cégek többsége háromszor is meggondolja, hogy további beruházásokba, fejlesztésekbe fogjon, és ehhez hitelt vegyen igénybe. Milyen eszközökkel tud ezen a területen segíteni a Magyar Bankholding, a teljes banki rendszer és az állami gazdaságirányítás?
Jelenleg a legkomolyabb probléma talán az alapanyagok, az energiaárak extrém magas szintje, illetve az ellátási problémák. A támogatott konstrukciók többsége kifutott. Ennek pótlására a Széchenyi Max némileg szűkebb feltételrendszerrel az idei évben folytatódik. Bár a kamatok megemelkedtek, a mai, 15 százalékot is meghaladó piaci kamatszinthez képest még mindig nagyon kedvezőek. Azt gondolom, hogy ilyen típusú, államilag támogatott, megfelelő garanciaelemekkel ellátott konstrukciókra a jövőben is szükség van.
A piaci hitelek kamatai jelenleg évtizedes csúcson vannak. Hogy látja, Mikortól kerülhet sor a kamatszint jelentős csökkenésére?
Jó lenne, ha nálunk lenne a varázsgömb, de sajnos nem így van. Mi jelenleg azzal számolunk, hogy az év vége felé tetőzhet az infláció, ahogy a kamatemelkedés is. Így jövőre már csökkenésre számítunk, jelentősebbre az év második felében. Persze, hogy ez így lesz-e, az elsősorban a világpiaci tényezőktől függ.
A klasszikus banki szolgáltatásokon kívül milyen új termékekkel, szolgáltatásokkal lépnek a piacra?
Mi alapvetően személyes tanácsadókkal dolgozunk a középvállalati körben, és igyekszünk az ügyfelek igényeihez igazítani a forrásokat. Tanácsot tudunk adni, hogy a piacon elérhető lehetőségek közül mi az, ami a cégek mindennapi működéséhez, illetve fejlesztési elképzeléseik megvalósításához a leginkább megfelelő. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a teljes kereskedelmi banki termék- és szolgáltatáskínálatot egy kapcsolattartón keresztül érhetik el. A klasszikus banki termékeken kívül ide tartoznak például a faktoring, a lízing, illetve a tulajdonosi és menedzsmenti körnek a privátbanki szolgáltatások vagy a dolgozóknak nyújtott kedvezményes számlavezetési és hitelkonstrukciók. Igyekszünk mi is előre menni, új megoldásokat kínálunk például az energiahatékonyság területén, nemcsak a vállalkozásoknak, hanem az önkormányzatoknak is. Külön területnek számít ugyan, de aktívak vagyunk a zöld hitelek és fejlesztések területén is. Ez nemcsak a jövő iránt érzett felelősség miatt fontos, hanem vannak egyéb előnyei is. Gyakorlatilag minden szereplőnek megéri ebbe az irányba elmozdulni, hiszen az elszálló energiaárak miatt ezek a megoldások még fontosabbak, mint korábban, gondoljunk csak például a napelemekre. Mi ezen a területen igyekszünk proaktívak lenni.
Ha egy középvállalat nagyobb összegű hitelt akar most felvenni, mit mondana neki, miért érdemes a Magyar Bankholdingot választania?
Mi az ügyféligényekre fókuszálunk, és proaktívan megtaláljuk azokat a legjobb lehetőségeket, amelyek a bankszektorban elérhetők. Profi tanácsadói hálózatunknak, a regionális országos lefedettégünknek köszönhetően közel vagyunk az ügyfelekhez. A másik oldalról a Magyar Bankholding egy olyan komplex bankcsoport, amely ki tudja használni a csoportszintű előnyöket. Ez a szakma a bizalmon alapul, és a bizalmat igyekszünk minden területen megszolgálni. Stabilan, megbízhatóan állunk ügyfeleink rendelkezésére. A holding igyekszik ötvözni a három tagbank, a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank legjobb gyakorlatait, és még jobbat kihozni belőlük.