Brutális számok a Black Friday hétvégéjén - mutatjuk mi fogyott a legjobban

November 20-tól 22-ig Black Friday-hétvégét szervezett az Extreme Digital: míg a legutóbbi fekete pénteken a napi használati cikkek fogytak a legjobban, ezúttal a tévék és kütyük voltak a legnépszerűbbek - és szokás szerint a retró szendvicssütő volt a legkelendőbb.

 

Az Extreme Digital november 13-ai Black Friday-át követő november 20-22-én zajló Black Friday-hétvégéjén közel 62 ezer rendelést adtak fel, ami mintegy harmadával több a tavalyi hasonló hétvége eladásainál. A három akciós nap 2,6 milliárd forintos forgalmat generált a társaságnál, ami 62 százalékkal magasabb az előző événél. Összesen közel 106 ezer darab terméket rendeltek meg az Extreme Digital fekete pénteki hétvégéjén, ami 32 százalékos növekedés 2019-hez képest, az oldalra látogatók száma pedig ötödével volt magasabb a tavalyinál.

A legnagyobb mértékű növekedést Tolna megyében (80 százalék), Csongrád-Csanád megyében (65 százalék), illetve Budapesten és Pest megyében (63 százalék) produkálták a “fekete hétvégés” vásárlók tavalyhoz képest. A járványhelyzethez alkalmazkodva idén jóval kevesebben, mindössze csak a rendelések 30 százaléka esetében választottak bolti átvételt, ami 20 százalékkal kevesebb a szokásos aránynál. Ezzel párhuzamosan a készpénzmentes fizetést (online bankkártya vagy előre utalás) választotta a vásárlók 43 százaléka.

Kütyüket és barkácstermékeket kerestek a második Black Friday-en

A második, hétvégén is zajló Black Friday legnépszerűbb termékeinek toplistáját az érthető módon népszerű szájmaszk mellett olyan szórakoztatóelektronikai, IT és barkácstermékek uralták, amelyeknek a kijárási korlátozás alatt otthon hasznát vehetik a vásárlók. Ilyen a retró szendvicssütő, a fúrókészlet vagy a bútorokra, falra felragasztható LED-szalag. 

SSD-meghajtót vélhetően a home office-ban használt számítógépek felgyorsításához vásároltak a legtöbben, egy új wifirouter pedig ugyancsak feltétele a zökkenőmentes otthoni munkának, ha folyamatosan otthon a család. Az éves Playstation Plus előfizetés pedig azért jön jól karanténidőszakban, mert ezért havi két-két új játékot lehet letölteni és játszani.

 

A Black Friday-hétvége top 10 terméke az Extreme Digitalnál:

  1. Crown CEPG-800 retról szendvicssütő   
  2. Memo Mester családi memóriajáték
  3. Háromrétegű szájmaszk készlet (50 db egyhasználatos)
  4. Bosch 40 részes X-Line Titanium fúrókészlet          
  5. Samsung 860 EVO 500GB SSD-meghajtó
  6. Global MT-5M5050RGB30 LED szalag, 5m    
  7. PlayStation Plus tagság 365 nap
  8. Apple AirPods töltőtokkal (2. generációs)   
  9. Honor 9X 4GB/128GB kártyafüggetlen okostelefon
  10. ZP-LINK Archer C80 AC1900 wifi router 
Hirdetés átugrása →