Elismerik, tisztelik, és egyre inkább keresik a jó női szakembereket a borász szakmában; 2018-ban minden eddiginél több női kiállító regisztrált Kelet-Közép-Európa boros rendezvényére, amit idén a Várkert Bazárban rendeznek meg. Hogy miért érdemes nőként a boros szakmát választani, erről mesélt az esemény négy női kiállítója.
Kovács Zita (Kovács és Lánya): Óriási tisztelet övez minket
Kovács Zita hét éve kezdte a borászkodást, így az elsők között tapasztalta meg a szakma és a közönség előítéleteit: „a pályám elején még alig voltak nők a szakmámban, így a legtöbb rendezvényen inkább néztek hostess-nek, mint borásznak. Azóta szerencsére sokat változott a világ. Most én tervezem a palackok címkéit, és a borok elnevezéseibe is becsempészhetem a kreativitásom. Női bortermelőként azt érzem, hogy mostanra tisztelettel és bizalommal fordulnak hozzám az emberek, borászként, és nem csak nőként fordulnak hozzám.”
Laposa Zsófi: Felpezsdítettük a szakmát
Évekkel ezelőtt még sokkal zártabb, férficentrikusabb volt a szakma, nem véletlenül: a borászat nemcsak szakértelem, komoly fizikai munka is. Azonban az elmúlt időben a technológiai fejlődésnek köszönhetően a nők számára is megnyíltak a pincekapuk. Laposa Zsófi viszont már fiatalon tudta, hogy ez élete hivatása. Az egyetem után Kaliforniában, Burgundiában és Bordeaux-ban is eltöltött egy-egy szüretet, végül pedig Bordeaux-ban szerzett borászatból mesterfokozatot. „ A szakma mára sokkal nyitottabb és elfogadóbb. Azt gondolom, hogy a borász közösség számára is üdítő, hogy egyre több nővel találkozhatnak szakmai rendezvényeken, kóstolókon. Finomságot és egyediséget képviselünk a hivatásunkban, felpezsdítettük a borásztársadalmat!"
Csetvei Krisztina (Csetvei Pincészet): Babával a borkiállításon
Krisztina 2011-ben lett a móri borbirtok alapító tulajdonosa és borásza, élete középpontja azonban a másfél éves kislánya, Panna. „Egy borásznak minden tartály, minden hordó saját gyerek, Panna érkezése azonban a legnagyobb csoda az életünkben. A gyereknevelés pedig egészen összeegyeztethető a szakmámmal: kéthetes kora óta minden borkóstolóra, sőt idén már a szüretre is velem jött. A VinCE Budapest Wine Show-n többek között a kislányomról elnevezett borunkat is bemutatjuk, amely halvány babarózsás színe miatt kapta a Panna Rozé nevet.”
Gere Andi (Gere Attila pincészete): Eleganciával finomítani a családi pincészeten
Gere Andi saját bevallása szerint mindig könnyű helyzetben volt, mert az édesapja, Gere Attila is neki szerette volna átadni a családi borászat vezetését. „Ma már együtt irányítjuk a birtokot, mindent megbeszélünk és közösen döntünk, édesapám sosem csinált ebből ego kérdést. A nőiesség hatása is egyre jobban érződik a pincészetünk új borain, amelyek stílusa sokat finomodott az elmúlt években. Szerintem a férfiak testes, karakán borait a nők eleganciája, kecsessége ellensúlyozza, amivel mi, nők színesíthetjük a hazai borpalettát.”