A KSH legfrissebb, a tavalyi utolsó negyedév beruházásait elemző jelentéséből kiderült, hogy bár az év egészét nézve a legtöbb nemzetgazdasági ágban csökkent a beruházások mértéke, mégis van ok az optimizmusra: az év végére felpörögtek a fejlesztések, 2019 azonos időszakához képest 2,5%-os emelkedést mutatnak az adatok. A beruházási volumen növekedéséhez nagymértékben hozzájárultak a különböző gazdaságvédelmi hitelprogramok és a pénzintézetek hitelezési aktivitása is, csak NHP Hajrá! beruházási hitelből decemberben 100 milliárd forint került a hazai gazdaságba.
A KSH legfrissebb gyorsjelentése szerint összességében 3,8%-kal mérséklődött a beruházások volumene az egy évvel korábbi, rekordmagas bázishoz képest, azonban az utolsó negyedévben újra emelkedő pályára álltak a fejlesztések, az előző év azonos időszakának eredményeit 2,5%-kal haladták meg. A beruházások megvalósításában élenjáró, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene 3,6%-kal csökkent, ami elsősorban a külföldi tulajdonú vállalatok magyarországi fejlesztéseit érintő óvatosságnak köszönhető. A beruházásokat elsősorban a lakásépítések és az ehhez kapcsolódó gépbeszerzés, a nagy infrastrukturális fejlesztések, valamint a járványhelyzettel összefüggésben az egészségügyi beszerzések erősítették.
A hazai vállalati szektor beruházási képességének megtartását nagyban támogatták a különböző gazdaságvédelmi, államilag támogatott hiteltermékek, amelyek kedvező konstrukció mellett nyújtanak rugalmasan felhasználható forrást a fejlesztésekhez. Közülük is kiemelkedik az NHP Hajrá! Program, amelyből december végéig a bankszektor több mint 450 milliárd forintnyi kamattámogatott beruházási hitelt juttatott a hazai gazdaságba. A Budapest Bank közel 10%-os piaci részesedéssel 43 milliárd forintnyi kedvezményes kölcsönnel járult hozzá a hazai KKV szektor versenyképességnek növeléséhez.
„Azt tapasztaltuk, hogy ügyfeleink a pandémiás helyzet miatt a tavalyi évben óvatosabbak voltak, elsőszámú céljuk a likviditásuk megőrzése és a munkahelyek megtartása voltak. Ügyfélkörünkben azonban számos olyan vállalat van, amely inkább kihasználta az adódó, kedvező finanszírozási lehetőségeket, és extrém esetben még előbbre is hozta beruházásait a tervezett céldátumhoz képest” – mondja Kasziba Levente, a Budapest Bank vállalati üzletág vezetője. Hozzátette: „A vállalkozások nagy része inkább kivárt az év során, igyekezett minél több információt gyűjteni a megváltozott környezetben, hogy mérlegelhesse a beruházása megvalósítását. Az utolsó negyedévre döntötték el közülük sokan, hogy belevágnak a fejlesztésekbe, különösen december volt nagyon erős hónap, amikor több mint 15 milliárd forintnyi NHP Hajrá! beruházási hitelt folyósítottunk ügyfeleinknek. Továbbra is fenn kívánjuk tartani a hitelezési aktivitásunkat, hogy kellő forrást biztosíthassunk a hazai KKV szektor fejlesztéseihez.”
Az hazai KKV-k exportképességének javítására kulcsfontosságú a magyar gazdaság számára, ezért a külkereskedelemben érdekelt, vagy afelé törekvő vállalkozások számára új hitellehetőség is megnyílt tavasszal: az EXIM Fordulat KKV Beruházási hitelprogram, amely a COVID19 járvány okozta gazdasági nehézségek javítására és a beruházásaik ösztönzésére szolgál. A Budapest Bank nagy tapasztalatot szerzett az EXIM termékek közvetítésében: csak tavaly az EXIM Kárenyhítő Program keretében több mint 50 milliárd forintnyi forrást juttatott a hazai vállalatok számára.