A Menedzserszövetség tagjai és támogatói egy igazi összefogás és közösségi aktivitás eredményeként már összesen közel 2500 facsemetével gazdagították a Szépvölgyi-erdőt.
A Menedzserek Országos Szövetsége a BKM Nonprofit Zrt. FŐKERT Kertészeti Divíziójának szakmai segítségével és a 2. kerületi Polgármesteri Hivatal támogatásával, 2022. október 24-én már második alkalommal több, mint 1200 fát ültetett a Szépvölgyi-erdőben.
Az eseményt Kapitány István, a Menedzserek Országos Szövetségének elnöke, Őrsi Gergely 2. kerület polgármestere és Zakar András, BKM Nonprofit Zrt. Főkert Kertészeti Divízió főigazgatója nyitotta meg. Az inspiráló beszédeket követően, a Menedzserszövetség tagjaival és a program támogatóival közösen részt vettek a fák ültetésében.
A programot a Menedzserszövetség 2021-ben a Menedzserek a Társadalomért - Fókuszban a Jövő! konferenciáján hirdette meg elindítva egy adománygyűjtést, hogy Budapestet élhetőbbé, zöldebbé tegye a jövő számára. 2021 novemberében el is ültettek több, mint 1200 fát a Szépvölgyi-erdőben, a Menedzserek Országos Szövetségének Klímavédelmi Kiserdejében. A kezdeményezés és kampány hagyományteremtő módon az idei évben tovább folytatódott és közel 70 résztvevővel ismét több, mint 1200 facsemete elültetésére került sor október 24-én.
Idén októberben a 2. kerületi önkormányzat által javasolt területen állomány alá telepítéssel támogatta a Menedzserszövetség a Szépvölgyi-erdő rekreációs folyamatát.
„Kimondhatatlanul hálásak vagyunk, hogy a felelős vezetőket tömörítő közösség immáron második éve segíti a Szépvölgyi-erdő zöldülését. Az állomány alá telepítés egy nagyon fontos és hasznos emberi beavatkozás, mely felgyorsítja a természetes rekreációs folyamatokat. Ilyenkor nem csak a természetet segítjük, de nagyon gyakran versenyben állunk az erdő egyéb romboló „használóival” szemben is. Hisz mikor kitakarításra kerül egy ilyen életvitelszerűen lakott terület, mindig attól kell tartani, hogy a természet nem eléggé gyorsan foglalja azt vissza, és a tiszta terep ismét lakhatásra csábít egyeseket. Ez itt most nem így lesz!” - nyilatkozta Őrsi Gergely, II. kerület polgármestere.
„Az ültetést idén is gondos előkészületek előzték meg, a 2. kerületi Polgármesteri Hivatal Környezetvédelmi Osztályának segítségével a területről a szemét elszállításra került, majd munkatársaink kitakarították a területet, terepet rendeztek és előkészítették az ültetőgödröket. A megfelelően előkészített és koordinált kertészeti munka a faültetési projektek kapcsán azért nagyon fontos, mert nem elég csupán elültetni a nagyszámú, megfelelő fajtájú fát, az is lényeges, hogy ezek a növények sokáig egészségesen fejlődhessenek az új környezetükben. A FŐKERT örömmel, szakmai tudásának és tapasztalatának legjavával támogatja a hasonló civil programokat annak érdekében, hogy a telepítés szakszerű és biztosan időtálló legyen” – tette hozzá Zakar András, BKM Nonprofit Zrt. Főkert Kertészeti Divízió főigazgatója.
„A Menedzserszövetség a tagjainak aktivitására építve segíti a hazai gazdaság fejlődését, a fenntartható jövő kialakítását. Hiszünk abban, hogy tapasztalatunk, elkötelezettségünk és felelősségvállalásunk jelentős hatással van a modern és sikeres társadalom formálására. Ezt tükrözi a szövetség "felelős vezetők egymásért, a társadalomért és a fenntartható jövőért” szemlélete is. Ennek égisze alatt indult útjára tavaly a Klímavédelmi Kiserdő Faültető Programunk is, és úgy látjuk, hogy jó úton járunk, hogy ebből hagyományt teremtsünk” - emelte ki Kapitány István, a Menedzserek Országos Szövetségének elnöke.
A Menedzserszövetség faültetési akciójában közel 70 fő vett részt, a szervezet tagjai mellett a program kiemelt támogatóinak és együttműködő partnereinek -E.ON Hungária Zrt., Shell Hungary zRt., MetLife Magyarország, Foxconn csoport, MINI- képviselői.
A tavalyi akcióval együtt most már közel 2500 facsemetével gazdagodott a Szépvölgyi-erdő, melyet a jövő évben még tovább gyarapít a közösség.