Lezajlott az első Cégek Éjszakája, a rendhagyó karriernapon több nagy múltú cég és közel 800 érdeklődő vett részt a virtuális térben. 3D-s technika segítségével nyíltak meg a vállalatok kapui, a látogatókat pedig számtalan program várta.
„Átalakulóban van a munkaerőpiac, mind a munkavállalók, mind pedig a munkaadók számos kihívással néznek most szembe, és új kérdések merülnek fel az employer branding területén is, így kifejezetten izgalmas pillanatban tartottuk meg hazánkban első alkalommal a Cégek Éjszakáját” – mondta el Deák-Nagy Csilla, a rendezvény szervezője. A virtuális térben zajló rendezvény több mint 30 programján a látogatók előzetes regisztráció után, ingyenesen vehettek részt. A 3D-s téren keresztül csatlakozók a videójátékok jól ismert eszközeivel mozoghattak a standok között, illetve léphettek be a cégekhez, de azok is könnyedén el tudtak igazodni, akik a hagyományos digitális tereket látják át jobban. „Büszkék vagyunk rá, hogy idehaza is bemutatkozott a Cégek Éjszakája, rengeteg tapasztalattal lettünk gazdagabbak. A virtuális tér egy érdekes próba, remek kiegészítője lehet élő rendezvényeknek, de a jövőben lehetőséget adhat a rugalmasabb munkavégzésre, mint a távmunka egy továbbfejlesztett verziója” – tette hozzá Deák-Nagy Csilla. A felület október 8-ig nyitva áll az érdeklődők előtt - visszanézhetik a programokat, megnézhetik a nyitott álláslehetőségeket és esetenként önéletrajzot juttathatnak el a résztvevő cégekhez.