Jó másfél évtizede annak, hogy a Vaszkó család férfi tagjai a vasárnapi ebéd utáni kávéjukat kavargatva kockás papírra álmodták a jövőt. Az „álmot”, ami egy hatlépéses üzleti terv volt, a család bankja olyan komolyan vette, hogy aláíratta és lepecsételtette Vaszkó László tulajdonos-cégvezetővel, és akkurátusan elhelyezte a cégcsoport banki anyagai között.
A Vaszkó család kukoricában utazik: termeszti és a legváltozatosabb módon hasznosítja azt. Kukoricára építettek előbb malmot, majd sertéstelepet, olajgyártó üzemet, majd nagyobb hozzáadott érték előállítására alkalmas tésztagyárat. Gluténmentes kukoricatésztájukat négy éve vezették be a piacra. Termelésük hatvan százalékát exportálják, a piacuk folyamatosan bővül. „A fiúk, akik most 41 és 39 évesek, még éppen csak huszonévesek voltak, amikor a családi cég mellett döntöttek. A teraszon leültünk, hogy egy kockás papíron megrajzoljuk, mivé kívánjuk fejleszteni tíz-tizenöt év alatt a vállalkozást, mit kell azért tennünk, hogy a víziónkból valóság legyen” – emlékszik vissza Vaszkó László, az alapító. Úgy ítélték meg, hogy egy olyan erős cégcsoportot tudnak létrehozni, amely kényelmesen eltartja mindhármuk családját. Addig csak ipari beszállítók voltak, darát gyártottak. Fogyasztói piacra szánt termékük nem volt, és nem akartak pusztán ezen a szinten megmaradni, nagyobb hozzáadott értékű terméket akartak előállítani, mert úgy látták, hogy azt fizeti meg a piac. „Ezért eldöntöttük, hogy az Agricornt – a kukoricafeldolgozásra alapított cégünket – fejleszteni fogjuk, és hogy új malmot építünk a régi helyett. 2009-re fel is építettük Európa akkor legkorszerűbb kukoricamalmát, ami kukoricaolaj gyártására alkalmas alapanyagot is tud készíteni. A régi malom épületéből kukoricacsíraolaj-gyárat alakítunk ki. Eldöntöttük, hogy ennél a prémiumterméknél nem állunk meg, keresünk olyat is, ami a kukoricadara, illetve a kukoricaliszt továbbfeldolgozásával állítható elő. Termékfejlesztési programot indítottunk, és azt találtuk, hogy a kukoricából készült gluténmentes tészta lesz számunkra az optimális. Erre épült a tésztagyárunk, ami 2014-re készült el” – sorolja a lépéseket Vaszkó László. A kockás lapnak az egyik rubrikája arról szólt.........
Cikkünk teljes terjedelemben az 50 vállalkozás, 50 család, 50 történet című könyvben jelent meg. Ha kíváncsi hogyan lettek sikeresek a feltörekvő magyar középvállalkozások, keresse a könyvet a könyvesboltokban, vagy rendelje meg a kiadótól közvetlenül, most extra kedvezménnyel.