A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg, 499 999 248 Forint vissza nem térítendő, európai uniós támogatás segítségével. Ez év elején Debrecenben nyitotta meg regionális képviseletét a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ). Nem véletlenül: az ország második legnagyobb városa egyre nagyobb mértékben járul hozzá a magyar gazdaság teljesítményéhez, a régió technológiai és innovációs központjává vált. Debrecen nagy hangsúlyt fektet a kkv-szektor becsatornázására a nagyvállalatokhoz, valamint a szakképzett magyar munkaerő képzésére és megtartására a kkv-k számára. Ennek módozatairól is kíván első kézből informálódni a GINOP Plusz projekt keretében most felállított helyi MGYOSZ képviselet, annak érdekében, hogy hatékonyan jelenítse meg a térség lehetőségeit és kihívásait a hazai és európai döntéshozatali folyamatokban.
Két perspektíva összehangolására vállalkozott Papp László debreceni polgármester és Lakatos Péter, az MGYOSZ elnöke 2025. március 25-ei találkozójukon: a helyi vállalatok működéséből nyert információkat vetették össze az MGYOSZ több mint 40 szakmai tagszervezetétől összegyűjtött ismeretanyaggal. A találkozó alkalmával áttekintették a régióban megjelent, illetve várható magyar és külföldi befektetéseket és fejlesztéseket, valamint elemzik ezek gazdasági, ezen belül is kiemelten munkaerőpiaci hatásait.
Az MGYOSZ legfontosabb feladatai közé tartozik a munkadók képviselete a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF), valamint a magyar munkaadói érdekek képviselete nemzetközi szervezetekben (OECD, ILO, BusinessEurope).
Az MGYOSZ 2025-ös programja két témával foglalkozik kiemelten: az egyik a külföldi befektetések hatása a magyar gazdaságra, a másik a versenyképesség – hatékonyság kérdése.
Az MGYOSZ megjelenése a régióban nem önkényes döntés: a térségbe belépő külföldi cégek vállalati kultúrájuk részeként hozzák az érdekképviseletre való igényüket. Ennek a létező igénynek tud eleget tenni Magyarország legnagyobb független vállalati érdekképviselete. Helyi tevékenysége kettős. Egyrészt felderíti a régióban jelenlevő gazdasági szereplők működését leginkább nehezítő közös ágazati korlátokat, másrészt a kedvezőbb piaci környezetet támogató javaslatait összehangolja és eljuttatja nemcsak a hazai döntéshozók felé, hanem európai szintre is. A szervezet ugyanis tagja a BusinessEurope-nak, amely 36 ország 20 millió cégének közvetett képviseletét látja el, és képes támogatni olyan lobbikezdeményezéseket is, amelyek Magyarországról indulnak ki. Azok lehetnek a legsikeresebb célok, amelyek mellé „érdekkoalíciót” lehet építeni: regionálisan, vagy, adott esetben, több ország hasonló vállalati érdekei mentén. Ezek meghatározása és rendszeres helyi döntéshozói megvitatása első lépés ebben a folyamatban.
A regionális párbeszéd döntéshozók felé való visszacsatolása alapvetően fontos az érdekképviseletben. Az első, debreceni regionális iroda pilot jelleggel indul; az MGYOSZ idővel más régiókban is tervezi helyben képviseltetni magát.
Az ötéves GINOP Plusz projektet az MGYOSZ 2024. december 1-én indította útjára az MGYOSZ kapacitásbővítése, az érdekképviseleti hatékonyság javítása érdekében. Célja az MGYOSZ tagjai érdekképviseletének erősítése a régiók szintjén, hazai és uniós fórumokon egyaránt. A projektnek köszönhetően az MGYOSZ 5 új, szakértő munkatárssal gazdagodott. A szervezetnek lehetősége nyílt továbbá jelenlegi munkatársai képzésére, valamint rendezvények szervezésére a zöld átmenet hatása a magyar munkaerőpiacra és az ágazati szociális párbeszéd jövője Magyarországon témákban.
A projektről bővebb információt a https://mgyosz.hu/ginopp/oldalon olvashatnak.