A szegedi Tiszavirág egy kereskedő-polgár-házban kialakított modernkori fogadó, a szó legnemesebb értelmében. Az egykori Balassa házban együtt találunk egy 12 szobás butikszállodát, egy laza hangulatú design étterem és bár kombót, reggeliző-kávézót, rendezvényhelyszínt és egyben egy kortárs képzőművészeti találkahelyet. A ház mai nevét az egykori Tiszavirág Zónázóról kapta, melynek fénykorát a bárban található, eredeti formájában megőrzött cégér is hirdeti.
A ház építészeti kialakításakor törekedtek a régi elemek korhű megőrzésére, s ezt aztán ügyesen ötvözték a modern design elemeivel. Az éttermet az épület központi előcsarnokából feltáruló nyitott, laza térben helyezték el, közvetlen kapcsolattal a belső magas, üvegfelületű udvarral, amely jó időben egyben teraszként is szolgál.
Október végére esett a látogatásunk, egy hétvégi, de csendesebb szombati ebédre ugrottunk be. Korábban már kipróbáltuk a szállodát és annak reggelizőjét, de akkor elhatároztuk, hogy ide ebédelni vagy vacsorázni is visszatérünk. Jól tettük, mert korábban sok jót hallottunk a Tiszavirág designt és tradíciót ötvöző konyhájáról, de élőben látni és megtapasztalni igazi élmény volt.
Gazdag kezdet
Az étlap talán az egyoldalas felsorolásnak köszönhetően nem tűnik túl gazdagnak, de gyors átnézés után megállapítjuk, hogy rendkívül változatos és sokszínű mind az előételek, mind a főételként szereplő hús- és halételek sora, de kedveznek az egyre növekvő vegetáriánus tábornak is. Csak szemezgetésként: találunk itt kacsamájat, véres hurkát, marinált lazacot, kacsamellet, bébi tintahalat, tanyasi gyöngytyúkot, galambot, borjúbrízt, báránygerincet, Prime Angus rib eye-t. Folyamatosan változó étlapján szerepelnek olyan ételek, amelyeket nem lehet levenni, mert a vendégek visszakövetelik. A tatár és a halászlé például ilyenek. Az étlap összeállításánál a legfontosabb szempont a friss, helyi alapanyagok használata, de tisztán regionális konyhát ők sem tudtak megvalósítani. Természetesen nem maradhatott ki az étlapról a kor legtrendibb étele, a 100 százalékban marhából készült burger sem.
Előételnek marhanyelvvel tálalt zellerkrémlevest, egy marinált lazacot grillezett avokádóval és ponzuval (citrusalapú rizsboros japán szójaszósz) rendelünk. A zellerkrémleves selymes állagú, a zeller erőteljes ízét kissé tompító formában érkezik, de igazi meghatározó eleme a tányérba előre betett, serpenyőben átsült füstölt marhanyelv chips, nyakon szórva jó sok korianderrel. Rendkívül jó elegyet alkot ez a 3 karakteres összetevő. A marinált halas előétel friss vegyes zöldsaláta-zöldborsólevél ágyon érkezik néhány mikrozöldséggel bolondítva, két jókora, grillezett avokádószelettel, metélőhagyma- és feketeszezám-szórással. Az édes-savanyúra marinált lazacot a japán ponzu citrusos szójás íze teszi igazán különlegessé. A tálon felsorakozó összetevők színei csak fokozzák az íz élvezetét.
A nap fénypontja
Főételünk az igen ritkán étlapon található, és nagyon különleges borjúbríz, valamint egy vegetáriánus, erdei gombákból, lencséből, tojásból és cukkiniből készült színpompás egytálétel. A nap fénypontja az ínyencfalatnak számító borjúbríz: tulajdonképpen az állat csecsemőmirigye csak fiatal borjúból nyerhető ki, mert az állat idősebb korára elcsontosodik. Textúrája és íze a velőéhez hasonlít, de az állaga annál egy kicsit feszesebb.
A borjúbríz kacsamájjal, szarvasgombával és mángolddal, valamint a húsokból készült pecsenyelével érkezik. A kíméletes hőkezelésnek kitett brízt serpenyőben forgatták össze a sültlibamáj-darabokkal és a szarvasgombával, és mángoldágyra tálalták, fehérretek és parmezán szórással. Az íz és textúra fenomenális volt. A vegetáriánus főétel inkább színpompájával tűnt ki a többi étel közül, a tökéletes tojássárga és az árvácskavirág-díszítés festményszerű tálat eredményezett a szarvasgombák-zöldpetrezselyem alapból.
Desszertnek egy panna cottát és egy csoki mousse-t rendeltünk. Ezek is sokkal inkább a látvánnyal nyűgöztek le, igazi különlegesség csak a karamellizált rozsmagos törmelékkörítés volt a szép állagú csoki mousse mellett. Két kávéval, egy-egy ásványvízzel és szervizdíjjal együtt 17.000 forintot fizettünk, ami rendkívül kedvező árfekvés, tekintve a példásan igényes alapanyag-összetevőket és a kiváló megvalósítást. Megkockáztatom, hogy Budapesten ennek a dupláját kérték volna el mindezért.
Emlékezetes élmény
Szegednek is kellett egy hely, ahova a helyiek elmennek, ha valami különlegesre vágynak. A környékbeliek bejönnek a városba, ha el akarnak szakadni a megszokott, évtizedes beidegződésre alapozott, kocsma-vendéglőben felszolgált készétel-frissensült kínálattól, vagy csak igazán emelkedett hangulatban és módon szeretnének együtt enni. A turista pedig, akár belföldi, akár messziről jött, ha meglátogatja a nevezett várost, és szívesen ismerkedne meg valami olyan modern gasztronómiai élménnyel, amit emlékként megőrizhet.
Kurucz Attila séf konyhájában olyan ételek készülnek, hogy az mindhárom fő igény kielégítéséhez alapot adhat. Igényes tálalás, letisztult ízek, mindenki által ismert, érthető alapanyagok, csak egy kicsit másképp, éppen annyira, hogy ne jöjjön szembe ugyanaz minden kezünkbe vett étlapon. Szegeden jó pár éve úttörőként keltett méltán feltűnést, és az is maradt a Tiszavirág. Megállapítottuk, hogy ide mindig érdemes visszatérni. A Tiszavirággal a tulajdonosok Szegedet is feltették a vidéki gasztro-toplisták élére, a trónkövetelők közé.