Beethoven X: a befejezetlen szimfónia digitális útja

Közel kétszáz év után, ember és technológia együttműködésében vált teljessé Beethoven X., a befejezetlen szimfóniaként elhíresült alkotása. A Deutsche Telekom kezdeményezésére megvalósult nemzetközi projekt során a mesterséges intelligencia több, mint 2 millió hangjegyet komponált a zeneszerző stílusában, majd nemzetközi szakértők segítségével 730 nap alatt készült el és vált elérhetővé a nagyvilág számára az eddig csupán vázlatokban létező zenemű.  

Közel kétszáz éve, Beethoven, életének utolsó éveiben egy újabb zenemű írásába kezdett, befejezni azonban már nem volt lehetősége, csupán a vázlatokig jutott az azóta is sokak fantáziáját megmozgató „befejezetlen mű”. A zeneszerző születésének 250. évfordulója apropóján a Telekom ösztönzésére, nemzetközi tudósokból, zeneszerzőkből, zenetörténészekből és technológiai szakemberekből álló csoport úgy döntött, hogy tesz egy próbát, mesterséges intelligencia bevonásával a meglévő dallamkezdeményekből befejezi a darabot. Az egyedülálló folyamat során ember és MI közös munkájának eredményeként megszületett szimfóniát idén októberben mutatják be a németországi Bonnban, Beethoven szülővárosában.

Lehet-e művész az MI?

Biztosan sokakban felmerül, hogy a vázlatok alapján létrejött befejezés vajon a zeneszerző órás eredeti szándéka szerint valósult-e meg. A 730 nap alatt megszületett alkotáshoz az MI a zeneszerző teljes életművét, sőt, kreatív alkotási módszerét, stílusjegyét is megtanulta, ennek köszönhetően még a klasszikus zenében járatosak számára is olyan a hangzása, mintha eredeti Beethovent hallgatnánk. A rendszer fejlesztése Prof. Dr. Ahmed Elgammal és Dr. Mark Gotham nevéhez köthető, akik a zenét a nyelvhez hasonlították, ezen elv alapján tökéletesítették az algoritmust. A mű létrejöttében azonban az emberi tényező sem elhanyagolható. Már csak azért sem, mert az MI által komponált szekvenciák monoton, gépies hangzását valahogy élettelivé kellett varázsolni. A darab elkészülte után Walter Werzova osztrák zeneszerző feladata volt, hogy lelket vigyen a zenébe, többek között a tempóváltások segítségével.

Művészet és technológia

Beethoven műve nem az első kreatív produktum, amit MI hozott létre. Schubert és Mahler befejezetlen darabjainak teljes változatát, Beatles dalokat, sőt képzőművészeti alkotást is köszönhetünk már gépeknek. Az elmúlt években számtalan példáját láttuk annak, hogyan segíti, teszi könnyebbé életünket a technológia. Most, a Beethoven X MI projekt egészen új perspektívát nyit meg előttünk: a humán és a digitális világ fúziójába kalauzol bennünket. Mindez bizonyítja, hogy gép és ember együttműködéséből eddig 

nem tapasztalt, csodálatos alkotások, előrelépések születhetnek.” – mondta Szabó Melinda, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.

Október 13-án, Veiszer Alinda vezetésével szakértői beszélgetés keretében nézünk a Beethoven X projekt mögé Bősze Ádám zenetörténész, Szertics Gergely, a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium partnerkapcsolati vezetője, valamint Szabó Béla, a Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója segítségével. A gépi zeneszerzés kulisszatitkaiba Nagyfi Richárd, a Cambridge Mobile Telematics AI szakértője vezeti be a közönséget keynote előadásával. A szakmai programok között Rohmann Ditta és Berecz Mihály duója szólaltatja meg a zeneszerző klasszikusait, majd az estet egy rövid vetítés zárja Cameron Carpenter világhírű orgonista, valamint a bonni filharmonikusok közreműködésével megszólaló X. szimfóniából.

Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrálni szükséges: https://bit.ly/Telekom_Beethoven_X

A befejezetlen szimfónia digitális útja videó: https://youtu.be/DQsBJ7Tjg5o

Hirdetés átugrása →