Karácsonykor mindenki elkészíti a nagymama receptje alapján a töltött káposztát, a rántott pontyot, megsütik a számtalan karácsonyi aprósüteményt és a bejglit, de amíg a káposztához akár evidens is lehet egy jó somlói bor, a halhoz pedig valami könnyedebb, mondjuk egy etyeki fehérbor, addig a süteménnyel gondban vagyunk. Mit is kínáljunk hozzá, főleg, hogy ezerféle sütemény lesz az asztalon?
Az édes borok napjainkban méltatlanul háttérbe szorultak, részben a fogyasztói szokások megváltozása miatt, hiszen azt sulykolják belénk, hogy minden rossz, amiben cukor van, másrészt azért, mert ha valami édesre vágyunk, akkor azt sokkal olcsóbban is beszerezhetjük. Minek vennénk 100 euróba kerülő édes borokat, amikor van 700 forintért is édes bor, netán 300 forintért kóla és 179 forintért ízesített édes víz?
Aki ezt a kérdést egyáltalán felteszi, annak biztosan az is mindegy, hogy mivel süti a mézeskalácsot az ünnepre, 500 forintos kínai mézzel, amit cukorból készítettek, vagy 4000 forintos mézzel, amit a méhész pergetett ki, mondjuk Vizsolyban. Ugyanez a kérdés a nagyipari lekvár kontra háznál főtt; utóbbiban nincs adalékanyag, csak a tiszta gyümölcs, az előbbi talán nem is látott olyat, maximum gyümölcsvelőt. Tényleg, van még valaki, aki úgy gondolja, hogy a technokol szagú, szúrós pálinka az igazi? Vagy már mindenki olyat szeretne inni, ami igazi gyümölcsből készült?
Száz szónak is egy a vége, épp ez a helyzet a nagy édes borokkal is. A természet ajándékai, egyediek és megismételhetetlenek, elképesztő kézimunkaigénnyel, éppen ezért drágák is. Cserébe a többségük vígan elvan 50-70 évig, és egyre jobb és jobb lesz, feltéve, hogy megfelelő helyen tárolják. Nézzük tehát, mit is érdemes inni a sütikhez a nagyvilágban!
Európán kívül
Nemrég egy édes borokra specializálódott borversenyen sorra kerültek a poharamba a jobbnál jobb jégborok. A kérdés csak az volt, hogy vajon kanadai vagy német pince az elkövető, aztán a leleplezésnél jött a meglepetés, az összes bor Kínából érkezett. Bizony, Kínából! Ami tíz éve elképzelhetetlennek tűnt, mára valóság: a Kínai jégborok, ha nem is mindig, de már fel tudják venni a versenyt a műfaj nagyágyújának számító Kanadával. Aki más típusú egzotikumra vágyik, az keresse a dél-afrikai Klein-Constantia borokat, jellemzően muskotályos–sós ízjegyekkel, és a magas cukorhoz párosuló szintén magas alkohollal.
Superman a pohárban
A hazai ízlésnek teljesen idegen úgynevezett „erősített borok” szintén említést érdemelnek, már csak azért is, mert a nagyvilág rajong értük, nem is alaptalanul. Ebbe a színes csokorba tartoznak: a sherry, a madeira, a portói és a marsala. Tulajdonképpen azok a borok és borvidékek, ahová az angol kereskedők eljutottak, és az ottani bort érdemesnek találták arra, hogy a brit piacokon eladják. Ehhez persze a tengeri szállítás miatt stabillá kellett tenni a bort a hosszú útra, így került a borba a desztillált szesz és így lettek ezek a borok egyre édesebbek és egyre alkoholosabbak. Napjainkra már számtalan stílus alakult ki a borvidékeken, jó tudni, hogy nem minden erősített bor édes, vannak száraz sherryk és marsalák, a portói borok között is vannak édesebbek-gyümölcsösebbek (jellemzően a ruby, LBV és a vintage borok) és szárazabbak vagy inkább fűszeresebbek (mint a tawny borok), ami pedig a portugálok ékkövét, a madeira borokat illeti, ott a tokaji borokhoz mérhető savakkal fogunk találkozni, így ezeket a legkönnyebb befogadnia a magyar ízlésnek. Vannak még apró felvillanások ebben a világban, aki különlegességekre vágyik, az keresse a francia mistelle borokat vagy a Lisszabontól délre található Moscatel de Setúbal bort.
Természetes édes
A végére hagytam a természetes édes borokat. Már Homérosznál is felbukkan az ókor legfontosabb bora, az iszmaroszi, ami fekete volt mint a tenger és olyan édes, hogy huszonnégyszeres hígításban itták, és akkoriban tengervízzel hígították a borokat! A Földközi-tenger medencéjében az úgynevezett passito borok többezer éves múltra tekintenek vissza. A szőlőt teljes érettségben szüretelik, majd kiteszik aszalódni a napra, végül a mazsolát mustba vagy borba öntik és végbemegy egy második erjedés, ami után elképesztően édes borokat kapunk. Ennek a legjobb példája a ciprusi Commandaria, amit Oroszlánszívű Richárd úgy dicsért, mint „a borok királya, a királyok bora”… ismerős szlogen, ugye? A mediterráneum tele van ilyen borokkal, de napjainkban kiemelkedik közülük a „fekete gyöngy” vagyis Pantelleria bora, a Passito di Pantelleria, közülük is a legjobb példa az itthon is kapható Ben Ryé a Donnafugata borászattól.
A másik típus a botritiszes édes bor, amikor egy gomba megtámadja a szőlőt, és már a tőkén végbemegy a bogyó töppedése, vízvesztése, az aromák koncentrálódása és a plusz aromák kialakulása. Ide tartozik a tokaji, de emellett a francia Sauternes és a németországi Rajna és Mosel völgyében készülő TBA (Trockenbeerenauslese) borok, és persze a szintén híres ruszti aszúk (Ruster Ausbruch). Az egzotikumot itt a romániai Cotnar borai jelentik, érdemes egy próbát tenni azokkal is.