Egyre drágább a fizikai munka

Az idei első negyedévben 959 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, több mint 10 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi év hasonló időszakában - derül ki a Trenkwalder elemzéséből.

A cég és a BDO Magyarország tanácsadó vállalat közös közleménye szerint a növekedés a betanított munkásoknál 8 százalék, a szakmunkásoknál pedig 13 százalék körül alakult. A fizikai dolgozóknál a szakmunkások átlagos órabére elérte az ezer forintot, a betanított munkát végzők pedig 924 forintos átlagos órabérre számíthattak.

 

A régiók szerint jelentős az eltérés a bérek között: míg például Dél-Dunántúlon, illetve Észak-Magyarországon 900-950 forint között alakul egy szakmunkás átlagos órabérre, addig Közép-Magyarországon már az 1200 forinthoz közelít.

 

Hujber Tibor, a Trenkwalder ügyvezető igazgatóját elmondta: a fizikai dolgozók órabérénél az első negyedévben mért 10 százalékos növekedés elmarad a tavaly tapasztalt 14 százaléktól, amiben szerepet játszik az, hogy tavaly 12, idén viszont 8 százalékkal emelkedett a minimálbér. Jelentős tartalékai vannak még a további órabér-emeléseknek, amit az is jelez, hogy a versenyszférában zajló bértárgyalások jellemzően kétszámjegyű bérnövekedést vetítenek előre.

 

A felsőbb kategóriákban továbbra is jóval kisebb mértékű béremelkedés tapasztalható: a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú belföldi vállalat mintegy 500 középvezetője esetében vizsgálta meg a fizetéseket.

 

A BDO felmérése szerint az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottaknál a béremelkedés mértéke 2017 első negyedévéhez képest átlagosan 4,5 százalék volt, ami azt mutatja, hogy ebben a kategóriában továbbra sem gyorsult fel jelentősen a bérek emelkedése. Tavaly ilyenkor ez a mérték 3,7 százalék volt.

 

Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere rámutatott: a tavalyi 2,4 százalékos inflációt figyelembe véve, a középvezetői szinten dolgozó szellemi alkalmazottak reálbére az adatok szerint mindössze 2 százalékkal nőtt. A tapasztalatok szerint ez a munkavállalói réteg elsősorban új munkakörök betöltésekor tud jelentősebb, 20-30 százalékos béremelést is elérni. Mindez a jelenleg 4 százalék körüli fluktuációs ráta további erősödéséhez vezethet körükben 2018-ban.

 

A BDO globálisan az egyik legnagyobb lefedettségű, 162 országban, több mint 1500 irodával jelen lévő könyvvizsgáló és tanácsadó hálózat. A BDO International munkatársainak száma 2017-ben több mint 73 ezer volt, a csoport árbevétele a 2017 szeptemberében záruló pénzügyi évben elérte a 8,1 milliárd dollárt – olvasható az MTI beszámolójában

Hirdetés átugrása →