Az öt éve tartó trend 2018-ban is folytatódott, a harmadik negyedévben is meghaladta a cégtörlések száma a cégalapításokét. A tendencia azonban enyhülni látszik, így van remény arra, hogy nem esik félmillió alá a működő cégek száma Magyarországon.
A legfrissebb adatok alapján 2018 harmadik negyedévében 8482 cégtörlés mellett 6709 cégalapítás történt, így három hónap alatt újabb kétezerrel csökkent a hazai cégek száma. Szeptember végén 526 ezer cég működött az országban, de ezek közül 50 ezer már valamilyen megszüntetésre irányuló eljárás alatt áll.
A cégalapítások száma 6 százalékkal meghaladja az előző év azonos időszakát, míg a cégtörlések száma 8 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakától, tehát az évek óta tartó csökkenési trend halványan enyhülni látszik. A működő cégek száma egyébként, mint 1. ábránk mutatja, öt éve, 2013 óta csökken.
A legnagyobb mértékben 2015-ben csökkent a cégek száma, azóta kis mértékben újra nőtt a cégalapítási kedv, és ütemesen apadt a megszűnések száma. Ezzel együtt is, az Opten 2017-es adatai szerint a múlt évben 39.812 cég szűnt meg, és emellett 26.903 cégalapítást tett közzé a cégbíróság. Így a szaldó 2017-ben is negatív volt, majdnem 13 ezres számmal.
Az idei harmadik negyedéves adatok alapján a megszüntetésre irányuló eljárásokat továbbra is egyértelműen a kényszertörlési eljárások dominálják, az összes eljárás 53 százaléka tartozik ebbe a típusba. A negyedév talán legpozitívabb híre, hogy végelszámolás csupán 1701 volt. Ez 20 százalékkal kisebb 2017 harmadik negyedéves értékénél, és 8 százalékkal elmarad 2018 második negyedévétől. Látványosan kevesebben döntenek tehát a cégük önszántukból történő megszüntetése mellett, ami a vállalkozási hangulat fejlődését jelzi.
2018 júliusától szeptemberéig 15.554 cég került végrehajtás alá, ez rendkívül magas szám, és a számlafizetési problémák magas szintjét jelzi, de az érték 9 százalékkal elmarad 2017 azonos időszakától, azaz némi fejlődést jelez e tekintetben is. A felszámolással megszűnt cégek száma a három hónap alatt 1269-ig kúszott fel, ami még mindig rendkívül magas, tekintve, hogy ezen eljárás típusok mögött is kifizetetlen számlák tömegei állnak.
Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) harmadik negyedévi értéke átlagosan 10 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Vas, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Békés és Fejér megye produkálta.