Elégedetlenek a hazai fogyasztók

Gyengült a fogyasztói bizalom, nőtt a szolgáltatások iránti panaszok száma 2018 első negyedévében a korábbi negyedévekhez képest – derül ki a Fogyasztóvédelmi Index aktuális értékeiből. A fogyasztói tájékozottság szintje továbbra is igen alacsony szinten áll.

Második éve ad számot a vásárlók fogyasztóvédelmi attitűdjeinek negyedéves változásairól a CP Contact által kidolgozott Fogyasztóvédelmi Index. A fogyasztóvédelmi tanácsadó cég a Nielsennel közösen, 800 fős reprezentatív mintán hajtja végre közös kutatását, melynek negyedévente közzétett eredményei kiterjednek az aktuális fogyasztói bizalomra, reklamációs számarányokra, valamint a fogyasztói ismeretszintre egyaránt.

 

A Fogyasztóvédelmi Index első negyedéves adatai szerint egy éven belül valamilyen termékkel szemben a válaszadó fogyasztók 22 százaléka, míg valamilyen szolgáltatással szemben 18 százalékuk fogalmazott meg panaszt.

 

Míg a termékekkel szembeni kifogások aránya változatlan maradt, 2 százalékponttal nőtt a a szolgáltatásokkal szemben panaszt tevők aránya. A termékek közül a legtöbb probléma az élelmiszerekkel van (a panaszosok 34%-ának ezzel a termékkörrel volt problémája), ezt követik a cipők (26%), illetve a ruházati termékek (18%). Mivel a karácsonyi időszakban lel gazdára a fogyasztási cikkek közel 40 százaléka, az első negyedévekben trendszerűen növekedni szokott a termékpanaszok aránya, ezt azonban ezúttal ellensúlyozni tudta az a tény, hogy az élelmiszerekre vonatkozó panaszok aránya viszont folyamatos csökkenést mutatott.

 

A szolgáltatások közül a válaszadók legnagyobb mértékben az internetszolgáltatásokkal voltak elégedetlenek (34%), ezt követték a televíziós (19%), valamint a telefonos (17%) szolgáltatások.

 

A fogyasztói tájékozottság szintje ismét a korábbinál alacsonyabb értéket mutatott az év első három hónapjában. Ennek mérésére az egyik leginkább alkalmas mutatószám a szavatossági idő megfelelő ismerete. Tekintettel arra, hogy az élelmiszerek után a cipők kapcsán érkezik a legtöbb fogyasztói panasz, a tájékozottság jelzésére a cipőkhöz kapcsolódó szavatossági idő (2 év) helyes említésének aránya kézenfekvő mutatószám. A kérdésre helyesen válaszolók aránya 2018 első negyedévében 6,0 százalék volt, ami 1 százalékponttal alatta marad az előző negyedévben mért 7,0 százalékos mértéknek.

 

„Nem az itt tapasztalt 1-2 százalékon belül maradó ingadozás a lényeg, hanem az, hogy egy olyan fontos témában, mint a vásárlói jogok, a reklamáció lehetősége, a több mint öt éve változatlan szabályozás főbb elemeit sem ismeri a lakosság túlnyomó része.– magyarázza Siklósi Máté, a CP Contact ügyvezető partnere. – A kutatás számos, az uniós vásárlói jogokra vonatkozó kérdésére adott válaszok minősége egyöntetűen arra mutat, hogy mind a kereskedelmi szervezetek, mind kormányzat részéről célszerű lenne a közeljövőben átfogó kampányokkal javítani a fogyasztók tudásszintjét.”

 

A kereskedőkkel szemben tanúsított fogyasztói bizalom jelenleg éves minimumán áll. A válaszadók többsége félrevezetésként értékeli, ha a kereskedő vagy a szolgáltató hibásan értelmez egy fogyasztóvédelmi szabályt. A bizalmatlan vásárlók aránya 2018 első negyedévében 53,3 százalék volt, 3,6 százalékponttal több, mint negyedévvel korábban.

 

„A fogyasztói bizalmatlanság relatíve magas értéke mutat némi ciklikusságot: a tartós fogyasztási cikkek cseréje és jótállási ügyei a karácsonyt követő időszakban jóval magasabb számú fogyasztó-vásárló kontaktust eredményez, ez pedig az óhatatlanul megnövekvő negatív tapasztalatokat von maga után” – teszi hozzá Siklósi Máté.

Hirdetés átugrása →