A Balaton parti településeken a fővárosihoz hasonló ingatlanárakat találhatunk - derül ki a Duna House adataiból. Egyes településeken már meghaladta az 500 ezer forintot a használt lakások négyzetméterára, a 400 ezer forint környéke pedig már átlagosnak tekinthető. A Velencei-tónál sem különb a helyzet, egy év alatt mintegy 20 százalékkal nőttek az árak.
A balatoni települések közül kiemelkedik Balatonfüred, ahol a használt ingatlanok mellett az újlakás piac is pörög. A régi építésű otthonok, nyaralók négyzetméterára 20 százalékot nőtt egy év leforgása alatt, így már 511 ezer forintos átlagról beszélhetünk, újépítés esetén pedig ennél is magasabb összeggel érdemes kalkulálni, a közvetlen vízparti projekteknél már egymillió forint feletti négyzetméterárakkal találkozhatunk. A legnagyobb áremelkedés Fonyódon és Keszthelyen volt, mindkét településen több mint 50 százalékkal drágultak az ingatlanok. Előbbi településen 350, utóbbi esetében 317 ezer forintos átlagot mért a Duna House az elmúlt egy év adatai alapján. Balatonfüreden az átlagos eladási ár 41,5 millió forint, míg a többi településen 20-25 millió forint között mozog ez az érték.
A Velencei-tó környékén is hasonló árakra lehet számítani, a legdrágább településnek Gárdony bizonyult az elmúlt 12 hónap átlaga alapján köszönhetően a sok újépítésű projektnek is. Kicsit kedvezőbb áron 300-400 ezer forint között négyzetméteráron vásárolhatunk lakást vagy házat Velence és Kápolnásnyék településeken. A kisebb tavunk mellett elhelyezkedő ingatlanok átlagos eladási ára 22 millió forint, ami azt mutatja, hogy inkább a kisebb méretű ingatlanok keresettek a településeken.
„A Balaton a külföldiek és a hazai lakosság körében továbbra is kedvelt üdülőterület, amely az ingatlanok iránti érdeklődésben is látszik. Az árak tekintetében sokszor találkozhatunk fővárosi árszinttel, egyes vízparti fejlesztésekhez pedig már belvárosi árakon juthattunk csak hozzá.” – nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője. „A Velencei-tó környéke pedig a pihenni vágyók mellett a fővárosba ingázóknak is alternatívát nyújt, így itt is keresettek mind a használt, mind az újépítésű ingatlanok.”