40%-kal több rendelést teljesített az eMAG 2020-ban, mint egy évvel korábban. A vásárlásokból egyértelműen kiderül: a járványidőszak miatt otthon ragadtak hobbipéknek álltak és szobabicikliken rótták a kilométereket. Leszorult a dobogóról a televízió, hasít viszont az online élelmiszervásárlás.
Van, amit a 2020-as év sem tud elrontani: ilyen a felfele ívelő online vásárlási trend. Ez az eMAG eladási listáin is meglátszik, idén ugyanis közel 516 ezerrel több rendelést adtak le a vásárlók a webshopon január 1. és december 21. között a tavalyi év azonos időszakához képest. A Marketplace partnerek forgalmára, illetve rendelésszámára is kifejezetten jó hatással volt ez az év: rendelésszámban 48 százalékos, forintban kifejezett rendelési értékben 54 százalékos növekedést tapasztalt a cég.
2020-ban több figyelmet fordítottunk az egészségünkre, többet sportoltunk, illetve dolgoztunk otthoni körülmények között, valamint a főzés is gyakoribb tevékenységünkké vált. Nem hiába voltak az egészségügyi és higiéniai termékek, a tisztítószerek, valamint a konyhai és sporteszközök a legkeresettebbek az eMAG-on. Ezek mellett a játékkedv is nagyot nőtt a járvány évében: idén 16 százalékkal több darab játékot vettek az emberek a webshopon a tavalyi évhez képest.
Jól fogyhatott a kávé a home office-ban, de a szájmaszkok és kenyérsütők is népszerűek
Az eMAG-on tapasztalható vásárlási trendek jól tükrözik a 2020-as év tendenciáit: az FMCG termékkategória jelentősen, négyszeresére növekedett az eladott darabszámokat tekintve, köszönhetően az egészségügyi és gyógyászati, az otthoni tisztítási és karbantartási, illetve a higiéniai termékek iránti óriási keresletnek. Ezzel együtt a korábban kifejezetten népszerű parfüm, étrend-kiegészítők és állateledelek kategóriája némileg csökkent.
A napi használatú termékek között nem meglepő módon a szájmaszkok voltak a legkelendőbbek (közülük is főleg az 50 db-os egyszer használatos, háromrétegű maszk), de a kézfertőtlenítők, a felülettisztító kendők és spray-k, illetve a toalettpapírok iránti kereslet is jelentős volt- utóbbi négy különböző termékkel is szerepel a top 20-as FMCG terméklistán.
A konyhai kisgépek kategóriájában taroltak a kávéfőzők, a 20 legnépszerűbb termék listáján nyolc kávégép is szerepel, közülük jellemzően továbbra a kapszulásokat keresik a vásárlók. A korábbi években kisebb számban értékesített kenyérsütők reneszánszukat élték idén, hiszen az eMAG-on közel másfélszer több fogyott belőlük, mint a 2019-es év ugyanezen időszakában.
Két keréken a négyfal között
Elővigyázatosságból, illetve az aktuális járványügyi rendelkezések betartása miatt (idén a járványhelyzet első és második hullámában is bezártak a konditermek és január 11-ig biztosan zárva is maradnak) a sportolni vágyók is a négy fal közé szorultak. 2020. január 1. és december 21. között közel 19 ezer darab sportszert értékesített az eMAG, amelyek közül a legjobban a szobabiciklik fogytak (a top 20-as listán kilenc különböző szobakerékpár is szerepel), de az elliptikus trénerek és a vibrációs masszírozó gépek is népszerűnek bizonyultak.
Top termékkategóriák és termékek
Idén az eMAG eladási toplistáján a mosószerek és tisztítószerek, pelenkák, telefonok, televíziók, higiéniai termékek és az élelmiszerek foglaltak helyet. Ezeket követi a telefontartozékok, konyhai eszközök, otthoni ápolási termékek, illetve a mosó- és szárítógépek kategóriája. A legfelkapottabb konyhai kisgép ebben az évben a Dolce Gusto® Mini Me kapszulás kávéfőző volt, de a top 20-as listán többfunkciós főzőedény, vízforraló, konyhai mérleg, kenyérpirító, konyhai robotgép, smoothie készítő, olajsütő és aprítógép is megtalálható.
A sportszerek közül a legnagyobb népszerűségnek az összecsukható mágnesfékes szobakerékpár örvendett, de az elektromos futópad, a vibrációs tréner, a vibrációs masszírozó gép, a taposógép és az elliptikus tréner is nagy lázban tartotta idén a vásárlókat. A napi használatú termékekből a háromrétegű szájmaszk készlet, a gépi regeneráló só, az antibakteriális kézfertőtlenítő gél, a mosogatógép-tabletta és az antibakteriális felülettisztító kendő fogyott a legjobban. A játékok közül a trambulin szettek, fészekhinták és elektromos kisautók voltak a legvonzóbbak a vásárlók számára 2020-ban.
Legnépszerűbb termékkategóriák értékesített darabszám alapján
1. Mosószerek és tisztítószerek |
2. Pelenkák és kiegészítők |
3. Perifériák (billentyűzet, webkamera, egér, SSD, stb.) |
4. Telefonok |
5. Televíziók |
6. Higiéniai termékek |
7. Élelmiszerek |
8. Telefonkiegészítők |
9. Konyhai eszközök |
10. Otthoni ápolási termékek |
11. Mosó- és szárítógépek |
12. Epilátorok, hajvágók és borotvák |
13. Alkoholmentes italok |
14. Hűtők és fagyasztók |