Nagy kihívás elé állította a 2020-as év a munkáltatókat, akik a legkülönbözőbb megoldásokat választották munkatársaik motiválására, megtartására. Az Employer Branding Awardot (Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díját), amely talán az idei évben lesz a legizgalmasabb, immár hatodik éve osztja ki a 30 éves Magyar PR Szövetség. Már nem csak a nagyvállalatok kiváltsága a munkáltatói márkaépítés, közepes cégek és állami intézmények is nívós pályázatokkal jelentkeznek és mérettetik meg magukat. Nevezési határidő: 2021. május 10.
Az Employer Branding éves stratégia bemutatása és a munkáltatói kampány kategória mellett lehetőség van speciálisan a koronavírus járványra adott egyedi megoldásokkal is pályázni, amit a 2020-as évben vittek véghez a szervezetek. Fontos, hogy a 15 tagú szakmai zsűri vállalati kategóriák szerint külön-külön értékeli a pályamunkákat, így a középvállalatokat, nagyvállalatokat, illetve az állami intézményeket is díjazzák.
Önvizsgálattal érdemes kezdeni
A munkáltatói márkaépítés egyre több vállalat számára válik fontossá, hiszen bizonyos szektorokban, például az IT és mérnöki területeken - a Covid ellenére - továbbra is óriási a verseny a kiváló munkaerőért. Nyilván egy ilyen évek óta kiélezett piaci helyzetben nagy a kényszer a munkáltatókon, hogy becsben tartsák és érdemben tegyenek munkatársaik jóllétéért. Szerencsére mostanra a KKV szektorban is megjelent ez az igény. „Magas fluktuációval küzdő vállalatoknak mindenképpen érdemes mielőbb önvizsgálatot tartani és utána a tudatos munkáltatói márkaépítés mezejére lépni, mert megfelelő kitartással, eszköztárral, szervezetfejlesztéssel és belső kommunikációval a helyzet orvosolható. Nyilván ehhez a felsővezetés önreflexiós képessége is elengedhetetlen” – mondta Kádár Balázs, az MPRSZ elnökségi tagja, az Employer Branding Award alapítója.
Az igazság pillanatát éljük
A COVID-19 járvány munkaadók oldaláról történő kezelése kiválóan megmutatja, mely cégek gondolják valóban komolyan a munkáltatói márka építését és mely vállalatok csak „divatos passzióként” tekintenek rá. „Ilyen szempontból már 1 éve az igazság pillanatát éljük. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a díjért induló vállalatokban közös a versenyszellem, hogy jobbak akarnak ezen a területen is lenni, mint a versenytársaik, nagyobb az innovatív HR megoldásokra való nyitottságuk és a munkatársakhoz történő pozitív hozzáállás jellemzi őket” – tette hozzá Kádár Balázs.
Az elmúlt hat év tapasztalata, hogy már valamennyi iparágban megjelent a munkáltatói márkaépítés, a nagyvállalatok mellett egyre több KKV szektorban működő cég is megmutatja, hogy milyen kreatív és innovatív megoldásokat alkalmaznak. Mivel az állam is jelentős munkáltató a csaknem 1 millió munkavállalóval, így az állami intézmények, többek között a minisztériumokat, hatóságokat, kormányzati háttérintézményeket, állami feladatokat ellátó szerveket is nagyban érintő kérdés a munkáltatói márkaépítés.
Válságálló állami munkahelyek
Az elmúlt időszakban folyamatosan felértékelődött az állami szektor munkaerőmegtartási képessége, többek között azért is, mert a járvány okozta bizonytalan helyzetben válságálló munkahelyeket biztosít. „A magasan kvalifikált, motivált munkaerő vonzása és megtartása mára az egyik legfontosabb feladatává vált az állami szektorban működő vállalatoknak, intézményeknek is. A
Szerencsejáték Zrt. például egy monopoljellegű piacon működik, mégis éles versenyben szükséges helytállnia a munkaerőpiacon a legnagyobb hazai vállalatok mellett, hogy dinamikus fejlődésének biztosításához elhivatott, szakmailag magasan kvalifikált kollégákkal dolgozhasson” – mondta el Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója, az Employer Branding Award zsűritagja.
Izgalmasnak ígérkezik a 2020-as megmérettetés, ahol a fődíj mellett kategóriánként arany, ezüst és bronz minősítést oszthatnak ki a zsűritagok. Az Employer Branding Award már harmadik éve szerepel a Kreatív által jegyzett PR Toplistában, így a díjazott vállalatok és együttműködő partnerei (ügynökségei) utólagos pontjóváírásra számíthatnak.
A jelentkezések és pályázatok beadási ideje 2021. május 10., amelyet kizárólag elektronikus formában az Employer Branding Award honlapon keresztül vár a Magyar PR Szövetség. Az eredményhirdetés és ünnepélyes (online) díjátadó 2021 nyarán várható.