A felsősök több mint harmada soha nem vesz könyvet a kezébe

Az Epson Magyarország a digitális, modern tanulás és tanítás mellett elkötelezett vállalatként szeretné felhívni a tanulók és tanárok figyelmet a papíralapú olvasás fontosságára is, melyben a United Way értő olvasás területén szerzett tapasztalatait, kutatásait és szakértelmét is segítségül hívják.

Az utóbbi években drasztikusan csökkent a rendszeresen olvasó gyerek aránya, aminek az oka többek között a digitális eszközök és a közösségi média térnyerésében keresendő. A magyarországi 10-14 éves gyerekek 35%-a soha, vagy csak nagyon ritkán olvas könyveket, ami jelentős visszaesés a korábbi évekhez képest. Egyre nagyobb probléma a funkcionális analfabetizmus[1] is a gyerekek körében: a 15 éves diákok több mint negyede számára jelent problémát az olvasásértés[2]. Az olvasás azonban kulcsfontosságú a nyelvi készségek fejlesztésében, a kreativitás kibontakoztatásában, és elengedhetetlen a sikeres tanulmányokhoz is. Ennek ellenére sok gyerek nem találja meg a kapcsolatot a könyvek világával, és már kis korban elveszti érdeklődését az olvasás iránt.

Az Epson Magyarország felismerve ezt a problémát, Olvasni jó! címmel iskolai versenyt szervez általános- és középiskolások részére, amelynek célja, hogy olvasásra és az olvasmányélmények kreatív feldolgozására ösztönözze a diákokat. A versenyre a gyerekek jelentkezhetnek kedvenc olvasásélményeikkel, bemutathatják, milyen könyveket olvastak, és miért szerették azokat. A verseny zsűrizését a United Way alapítvány segíti, akik a Könyvforgatók program keretében[3] a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek értőolvasáshoz szükséges képességeinek fejlesztését tűzték ki célul és hiszik, hogy a folyamatos motiváció fenntartása, illetve a kreatív módszertan kiemelt szerepet játszik az olvasási képességek fejlesztésében.

A kezdeményezéssel az Epson Magyarország és a United Way nemcsak a fiatalok olvasási kedvét szeretné visszahozni, hanem azt is ösztönözni szeretné, hogy az olvasás közösségi élménnyé váljon. A verseny egy kiváló lehetőség arra, hogy a gyerekek megosszák egymással kedvenc történeteiket, miközben fejlesztik prezentációs és szövegértési készségeiket is. A pályázatra rajzzal, képregénnyel, vagy akár mobiltelefonnal készített kisfilmmel is lehet nevezni.

Fontos, hogy a pályázaton osztályok indulhatnak, mert szeretnék, ha a pályaművek kitalálása és megalkotása csapatmunka és közösségi élmény lenne a gyerekek számára.

A pályázatok elkészítéséhez a tanulók bármilyen offline vagy digitális technikát szabadon használhatnak (ceruzát, festéket, zsírkrétát, szenet, pasztellkrétát, vegyes technikát, fotót, videót, digitális illusztrációt). A pályaművek lehetnek viccesek vagy emocionálisak, a zsűri a kreativitást fogja értékelni a döntésekor, és azt, hogy annak elkészítésében az osztályközösség vett-e részt.

Három korosztályban versenyezhetnek a diákok:

  • a legjobb alsó tagozatos pályamű (1-4. osztály)
  • a legjobb felső tagozatos pályamű (5-8. osztály)
  • a legjobb középiskolás pályamű (9-13. osztály)

Mindhárom kategória győztes csapata Epson projektort vagy nyomtatót nyer.

A pályaművek beküldési határideje: 2024 november 19.

A pályázatról minden további információ elérhető az Epson oldalán:

https://www.epson.hu/epsonolvasnijo

Hirdetés átugrása →