A cégek több mint 80 százaléka a következő egy évben növeli befektetéseit a digitális technológiákba - derül ki a The Economist Intelligence Unit és a DXC Technology informatikai szolgáltató cég közös globális kutatásából.
A világszerte több mint 600 nagyvállalati vezető megkérdezésével készült kutatás szerint 2019 az igazi változások éve lesz: a digitális transzformáció szinte végigsöpör majd az egyes ágazatokon. A cégek valóban felismerték, hogy a digitalizáció elengedhetetlen az üzleti sikerhez, így a technológiai innovációk - a mesterséges intelligencia (AI - Artificial Intelligence), a gépi tanulás (ML - Machine Learning), a blokkláncok - mára eljutottak a valós gyakorlati felhasználásig, és a vállalatok vezetői igazi értékteremtő erőt látnak bennük, amikbe érdemes, sőt, szükséges befektetni – írja az MTI.
A válaszadók háromnegyede azt mondta, hogy a digitális stratégia kiemelt helyen szerepel tervei között, egyes szektorokban, mint a pénzügy és a technológia még ennél is magasabb ez az arány. A válaszadók több mint kétharmada szerint az elmúlt 3 évben nőtt a vállalat haszna a digitális stratégiák alkalmazásával. A kulturális átalakulás elengedhetetlen a digitális transzformációhoz: a válaszadók legalább 40 százaléka szerint kiemelten fontos a szervezeti struktúra átalakítása, ehhez pedig meg kell ismerni a legújabb toborzási stratégiákat és képezni kell a tehetségeket. A digitális átalakulás versenyképességi tényező: a vállalatvezetők 70 százaléka szerint a digitalizáció nagyobb agilitáshoz vezet. Még ennél is többen gondolják, hogy egy modern IT-infrastruktúra magasabbra pozícionálja a cégüket.
Ugyanakkor a kutatás azt is kiemeli, hogy a legtöbb cég még mindig az első lépéseknél tart, 60 százalékuk szerint a kérdés már évek óta terítéken van. Kevesebb mint a válaszadók harmada mondta, hogy cégük "digitálisan rendben van". A kutatásból az is kiderült, hogy egyes vállalatoknál a IT és a digitális stratégia különbsége csupán terminológiai kérdés és egymás szinonimáiként használják a két fogalmat. A megkérdezett vállalatvezetők 36 százaléka mondta, hogy az AI és a ML jelentős szerepet játszik a vállalat digitális stratégiájában, és 45 százalékuk azt prognosztizálta, hogy az új technológiák a következő 3 évben továbbra is meghatározó szerepet töltenek be vállalatuknál.
Czibók Zoltán, a DXC Technology Hungary ügyvezetője szerint a digitális stratégia kialakítása nemcsak az IT, hanem a teljes szervezet ügye, a digitális stratégia az üzleti stratégia szerves része kell legyen. A válaszadók szerint több akadálya is van a digitális stratégia bevezetésének, a legfőbb problémaként a biztonsági szempontokat és a hiányzó erőforrásokat jelölték meg. Minden harmadik válaszadó a megfelelő digitális készségekkel rendelkező munkavállalók hiányát jelölte meg fő akadályként – olvasható az MTI beszámolójában.