Zuhanó újautó eladások az EU-ban - de kivételek azért vannak

Úgy tűnik ez lesz a harmadik szúk esztendő az EU autópiacán, hiszen a 2020-as és a tavalyi visszaesés után idén januárban és februárban is csökkentek az eladások. Némi jó hír, hogy az országok egy részében többek között Németországban már némi növekedés volt megfigyelhető.

Februárban 719 465 új autót helyeztek forgalomba az Európai Unióban, ez 6,7%-kal elmarad a tavaly februári értékesítéstől. Hogy milye helyzetben van au újautó piac Európában, azt jól mutatja, hogy az utolsó békeév, 2019 februárjában egyébként 1,1 millió személyautó került még forgalomba.

Némi jó hír, hogy nem mindenhol volt csökkenés, a legnagyobb európai autópiacok közül már volt olyan, ahol emelkedtek az eladások. Olaszországban 22,6%-kal, Franciaországban pedig 13%-kal adtak el kevesebb új járművet, miközben az értékesítés Spanyolországban 6,6%-kal, Németországban 3,2%-kal nőtt. A magyar piacon gyengébben szerepelt, mint az EU átlaga, hiszen nálunk 13,3 az EU átlag közel duplája volt a visszaesés. Érdekes megfigyelni, hogy a legjobban a déli országok szerepeltek 20 százalék feletti volt a növekedés Cipruson, Romániában, Görögországban és Portugáliában.

A márkák közül gyakorlatilag mindegyik európai gyártó visszaesést keleltt elkönyveljen, ezzel szemben a Toyota növelni tudta eladásait 3 százalékkal és továbbra is nagyszerűen teljesít a Hyundai 21 százalékos növekedés. Az előbbi összességében már közel 50, míg az utóbbi 67 ezres eladással büszkélkedhet februárban.

Hirdetés átugrása →