A járvány miatt home office-ba, távoktatásba kényszerülők vásárlásai közel egy éve magasan tartják a monitorok eladását az Extreme Digitalnál. A legnépszerűbbek a 24 colos képátlójú, full-HD felbontású modellek, de az eladott képernyők 35 százaléka prémium funkciókkal ellátott, gamer típus.
Az Extreme Digitalnál tavaly március óta minden hónapban legalább másfélszer annyi monitort vásárolnak, mint a pandémia előtt, a szeptemberi iskolakezdéskor duplázódtak, a 2020-as Black Friday alatt pedig mintegy két és félszeresére emelkedtek a képernyők eladásai.
Itthon a 24 colos monitor a legnépszerűbb
A magyar vásárlók körében a 24 colos, full-HD felbontású képernyő a legnagyobb favorit, mivel egy laptop képernyőnél jóval komfortosabb dolgozni rajta, ugyanakkor 40 ezer forint körüli ára miatt kisebb modellt csak helyszűke esetén érdemes választani. Sokan ennél többet is költenek 27 colos vagy 32 colos monitorra, ennél nagyobbat viszont csak szűk felhasználói réteg választ.
A vásárlók 70 százaléka full-HD[1] felbontású monitort vásárol, hiszen ez a hétköznapi munkához és játékhoz is elegendő, egy ilyen monitor “meghajtása” nem igényel különleges PC-t. A felhasználók 20 százaléka a kicsivel nagyobb QHD[2] felbontású képernyőt választ, és csupán 10 százalék választ UHD[3] felbontású modellt, hiszen annak zökkenőmentes használata tipikusan erősebb gépet igényel. A hazai vásárlók körében egyelőre verhetetlen a 16:9-es képarányú monitor, de például az egyik ultraszéles (21:9) képarányú, jutányos árú modellt sok profi felhasználó és szimulátor rajongó rendelte meg (e felhasználásra a legalkalmasabb a típus).
Nagyon mennek a gamer monitorok
Mostanra már a legtöbb általános használatra szánt monitor is legalább 75 hertzes képfrissítést használ, hogy a rajta görgetett szövegek, filmek, játékok elmosódástól mentesen jelenhessenek meg.
Az elmúlt egy évben eladott képernyők 35 százaléka azonban ennél is többet tudó gamer típus, amelyek ára 60 ezer forint körülről indul. Ezek jellemzően 100 hertznél is magasabb képfrissítést (vagy egyéb elmosódáscsökkentő megoldást), a videojátékosnál fontos alacsony válaszidőt kínálnak. Támogatja a Freesync vagy G-Sync technológiákat a szaggatásmentes játékhoz - persze csak az ezekkel kompatibilis eszközökkel.
Erre kell odafigyelni monitorvásárláskor
A legtöbb mai asztali PC többnyire HDMI-csatlakozóval van felszerelve, így beüzemelése pofonegyszerű, ezzel kapcsolatban nem is szokott megkeresés érkezni az Extreme Digitalhoz. Azonban az újabb notebookokon gyakran már csak az univerzális USB-C csatlakozó található meg: ha ehhez kapcsolnánk képernyőt, egy néhány ezer forintos HDMI-USB-C adaptert kell vásárolni. Ha viszont a monitor mellett például hálózatot, vagy további eszközöket is ezen a csatlakozón keresztül szeretnék a gépre dugni, egy durván harmincezer forintos dokkoló a megoldás.
A gamer monitorok kapcsán gyakori a megkeresés annak kapcsán, hogy nem működik a képernyő a rajta lévő magas képfrissítéssel: vásárlás előtt ezért meg kell nézni, hogy az adott gép videokártyája támogatja-e a Freesync vagy a G-Sync szabványokat, és ennek megfelelő monitort választani hozzá.
Mostanában gyakran kérdezik a vásárlók hogy az Xbox One Series X és Series S konzolok milyen monitorokkal működnek: ezek a konzolok olyan Freesync-kompatibilis monitorokkal használhatók ki teljes mértékben, amelyek a HDMI-csatlakozón is képesek magas képfrissítést kínálni - míg más modellek csak a DisplayPorton át kínálják ezt - ami nincs az Xboxon. A Playstation 5 esetében a későbbiekben szoftverfrissítés formájában várható a fenti szabványok támogatásának aktiválása.
|
TOP 10 normál monitor |
TOP 10 gamer monitor |
1. |
25 colos LG 25UM58-P, QHD |
24 colos AOC C24G1, Full HD, 144Hz, 1ms, ívelt, Freesync |
2. |
23 colos Asus VZ239HE, Full HD |
24 colos AOC 24G2U, Full HD, 144Hz, 1ms, FreeSync |
3. |
23,8 colos Asus VZ249HE, Full HD |
27 colos LG 27GL850-B, QHD, 144Hz, 1ms, G-Sync |
4. |
24 colos Asus VP249HE, Full HD |
24 colos LG 24MP59G-P, Full HD, 75Hz, 1 ms, Freesync |
5. |
23,8 colos Asus VZ249HE-W, Full HD |
32 colos AOC CQ32G1, QHD, 144Hz, 1ms, Freesync |
6. |
24 colos Samsung C24F390, ívelt Full HD |
24 colos Samsung LC24RG50FQUXEN, ívelt, Full HD, 144Hz, 1ms, FreeSync |
7. |
24 colosSamsung LS24D330HSX, Ful lHD |
27 colos AOC 27G2Um, Full HD, 144Hz, 1ms, FreeSync |
8. |
24 colos Philips 243V7QDSB, Full HD |
31,5 colos AOC C32G1, Full HD, 144Hz, 1ms, FreeSync |
9. |
28 colos Samsung U28E590D, UHD |
27 colos AOC CQ27G2U, ívelt, QHD, 144Hz , 1ms, FreeSync |
10. |
32 colos AOC Q3279VWFD8, QHD |
32 colos Samsung Odyssey G7,ívelt, WQHD, 240Hz, 1ms, G-Sync |