A SZÉP-kártya mellett készpénzfizetésre és Erzsébet-utalványra megy idén a legtöbb béren kívüli juttatás – derül ki a BDO Magyarország adataiból. A munkavállalók idén jaunárban dönthettek a cafeteriáról.
A felmérés ezer munkavállaló idei választásain alapul – ők valamennyien a BDO cafeteria-tanácsadási szolgáltatását igénybe vevő vállalatok alkalmazottai. Az eredmények azt mutatják, hogy a juttatások összértékének 38 százaléka valamelyik SZÉP-kártyán (ezen belül is főként a vendéglátás alszámlán), 20 százaléka készpénzkifizetésként, 9 százaléka pedig Erzsébet-utalványként jut el a dolgozókhoz.
Az adatokból – bár azok országos szinten nem tekinthetők reprezentatívnak – számos következtetés leszűrhető. Egyrészt szembetűnő az adómentes juttatások alacsony súlya. Ezek ugyanis jobbára élethelyzettől függő juttatások (feltételük például a bölcsödés/óvodás gyermek, lakás- vagy diákhitel megléte).
„Fontos szempont a széles körű, és rövid távon is elérhető felhasználhatóság. Emiatt is viszonylag alacsony, 6-7 százalék közötti az önkéntes pénztárakba (egészség- és nyugdíjpénztárakba) áramló cafeteria-juttatás mértéke – magyarázza Makár Andrea, a BDO Magyarország vezető cafeteria tanácsadója. - Ugyanakkor jól látható, hogy van egy réteg, amelynek tagjai az öngondoskodást adózástól függetlenül is fontosnak tartják: az önkéntes egészségpénztárba 22, míg a nyugdíjpénztárba 17 százaléknyian fizetnek be valamekkora összeget cafeteriából, noha ezeket közel 41 százalékos adóteher sújtja.”
A gyorsan realizálható juttatások felé irányuló preferenciát jól mutatja, mindhárom élen álló juttatást annak ellenére választják, hogy azokat jelenős adó terheli: a SZÉP-kártyának és a 100 ezer forintig terjedő készpénzkifizetésnek 34,22 százalékos, az Erzsébet-utalványnak pedig 40,71 százalékos az összesített adókulcsa idén. Vagyis az alkalmazottak az erre szánt munkáltatói keretösszegnek csak ezen adók mértékével csökkentett részét kapják kézhez.
A mobilitási célú lakhatási támogatást – ismertebb nevén az albérleti támogatást – a feltételek idei enyhítése nyomán a korábbinál többen vették igénybe, de arányuk továbbra is 2 százalék alatt maradt. Hasonlóan kevesen csupán a szintén adómentesen kapható sportrendezvény-belépő iránt érdeklődtek.