Az európai vállalkozások 79 százaléka szeretné tudni, hogy ki áll a kibertámadások mögött – derül ki a Kaspersky Lab adataiból. Az európai IT döntéshozók tisztában vannak azzal, hogy a kiberbiztonsági nyomozás milyen kihívásokat jelent, ezért a megkérdezettek több mint fele egy esetleges kibertámadás után először biztonsági szolgáltatójához fordulna.
Figyelembe véve a szervezeteket érintő számítógépes bűncselekmények számának és hatékonyságának növekedését - a felmérés során ötből egy IT döntéshozó (21%) mondta azt, hogy az elmúlt 12 hónapban megnőtt a vállalataikkal szembeni támadások száma az előző évhez képest - a válaszadók több mint fele (57%) úgy véli, hogy a kibertámadók számára kifejezetten könnyű nyom nélkül véghezvinni akcióikat. Ez az adat az Egyesült Királyságban és Franciaországban átlag feletti: 65 illetve 64 százalék.
A gazdálkodó szervezeteknek nehéz feladatuk van akkor, amikor előre akarják jelezni a támadók lépéseit, vagy csökkenteni akarják a lehetséges támadófelületet, néha ez túlságosan is nagy kihívást jelent néhányuk számára. Az informatikai döntéshozók 20%-a ismerte el, nem tudja hogyan volt lehetséges az ellenük irányuló legutolsó kibertámadást végrehajtani, ami arra enged következtetni, nagy szükség van a védelmi stratégiájuk újragondolására.
Bár a válaszadók többsége (68%) egyetért azzal, hogy a kiberbűnözőket ritkán kapják el és állítják bíróság elé, még nagyobb az arányuk (79%) azoknak, akik szeretnék megtudni, hogy kik állnak a szervezetüket ért támadások mögött.
Tudatában annak, hogy a lehetséges támadók egyre kifinomultabb taktikákat alkalmaznak a lebukás elkerülése érdekében, nem meglepő, hogy az európai vállalkozások informatikai döntéshozóinak többsége (71%) egyetért abban, hogy a számítógépes bűnözés felderítése komplex feladat, amit csak a legjobb vizsgálók tudnak végrehajtani.
Az emberek kiberbiztonsági szolgáltatókba fektetett bizalmának másik jele az a tény, hogy több informatikai döntéshozó mondta azt, szervezetük először a kiberbiztonsági szolgáltatóhoz fordulna, nem pedig egy bűnüldöző szervhez (51% vs 36%). Ezt a bizalmat egy korábbi felmérés is igazolta: a vállalkozások 86%-a gondolja úgy, hogy szolgáltatója etikusan jár el az adatgyűjtés és -felhasználás során.
A Kaspersky Lab Globális Átláthatósági Kezdeményezése (GTI) 2017 októberében indult, és a kiberbiztonsági ágazatban az első lépést jelentette a bizalom és az átláthatóság megteremtése felé vezető úton. A tavalyi év során Zürichben nyitott első Átláthatósági Központ betekintést biztosít partnereink számára forrás -és frissítési kódjainkba. Infrastruktúránk egyes részeit is áthelyeztük Zürichbe, valamint a GTI keretein belül még további lépések végrehajtását tervezzük.
A Kaspersky Lab Globális Kutatási és Vizsgálati Csoportja (Global Research & Analysis Team, azaz GReAT) egy tehetséges biztonsági szakértőkből álló egyedülálló csapat, amely mestere a fejlett célzott támadások, a rosszindulatú szoftverek, a zsaroló vírusok, a kiberkémkedés és a trükkös alvilági bűnözők felismerésének. Célja, hogy biztonságosabbá tegye a világot az egyének és a szervezetek számára egyaránt. A GReAT kibertámadások százait vizsgálta, hogy ezzel is segítse a szervezeteket és a bűnüldöző hatóságokat az incidensekre adott válaszokban, vizsgálatokban és következményeik kezelésében. A GReAT és a bűnüldöző szervek közötti együttműködés következtében számos kiberbűnözőt sikerült elfogni és bíróság elé állítani, melyek közül az egyik leghíresebb a CoinVault esete. További részleteket itt olvashat a GReAT csapatról.